2023. június 19. hétfő

jún. 19
4:45
Négy éve marakodnak Bács Ferenc örökségén: százmilliós vagyonért pereskednek a családtagjai (Blikk)
Több mint négy évvel Bács Ferenc halála után sincs béke a színész lánya és özvegye között. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész ma lene 87 éves, ám 2019. áprilisi halála óta a családtagjai számára szomorúan telik ez a nap. Annál is inkább, mert az özvegye, Edina, illetve egyetlen gyermeke, Kati a Blikk információi szerint a mai napig nem egye
jún. 19
4:54
Döbbenetes felvétel került elő Scatman John-ról, ezek után teljesen máshogy fogsz tekinteni rá (Promotions)
Teljesen új megvilágításba került Scatman John gigaslágere.
jún. 19
5:21
Alonso a mennybe ment, Lewis Hamilton feltámadt Kanadában (AC News)
Max Verstappen megnyerte a Kanadai Nagydíjat, mögötte a két világbajnok Alonso és Hamilton ünnepelhetett a dobogón.
jún. 19
5:24
Szemkigúvasztóan talányos fejtörő, neked mennyit sikerül megtalálni? (Promotions)
A múltkori szókereső sikerén felbuzdulva egy újabb rejtvényt hoztunk nektek. Csak akkor vágjatok bele, ha nem féltek a kudarctól, elég nehézre sikeredett.
jún. 19
5:45
Rejtélyes gyilkosság Angyalföldön: vérfürdőt rendezett egy nő (AC News)
Apák napján ölte meg az élettársát a zavarodott nő, majd véres ruhájában bolyongott a Róbert Károly körúton.
jún. 19
5:54
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: megbízható emberbe szerettél bele? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
jún. 19
6:24
Bódi Sylvi feszülős popsija, és mély dekoltázsa már a hét elején beindítja a kánikulát (Promotions)
A mindig mindenkor bevállalós modell kendőzetlne őszinteséggel vallott színt.
jún. 19
6:45
Rendkívüli kormánybejelentés jön (Blikk)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő június 19-én, azaz ma délelőtt 10:30-tól sajtótájékoztatót tart.
jún. 19
6:54
Kvíz: ismered a bufo bufo nevű állatot? Pedig ott lehet a kertedben is (Promotions)
10 nagyon nehéz kérdés következik.
jún. 19
7:24
Napi horoszkóp: Az Oroszlánra új szerelem vár, a Bika anyagi helyzete javulni fog - június 19. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jún. 19
7:30
Kegyetlen börtönökben használták kínzóeszközként, de mára világhírű sportgép lett belőle (Promotions)
Ami manapság népszerű sporteszköz, az kezdetben kegyetlen büntetés volt a raboknak, többen bele is haltak a használatába.
jún. 19
7:36
Fotón Hugh Grant és bámulatos, 19 évvel fiatalabb felesége: A színész és kedvese egy teniszmeccsen töltötték idejüket (Femcafe)
Hugh Grant és 19 évvel fiatalabb, bombázó felesége imádják a teniszt, most is egy meccsen mutatkoztak együtt.
jún. 19
7:36
Százmilliós örökség felett marakodik Bács Ferenc özvegye és lánya (SzMo)
A bíróságon harcolnak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész második kerületi, száz négyzetméteres lakásáért. Bács Kati soha nem tudta elfogadni az édesapjánál negyven évvel fiatalabb Edinát.
jún. 19
7:45
Károly király gesztusa Harry hercegnek apák napján (Blikk)
Károly király is posztolt a közösségi médiában apák napján. A brit uralkodó három képet tett közzé: az egyiken ő látható az édesapjával, Fülöp herceggel, a másodikon Kamilla királyné van az édesapjával, a harmadik, régi fotón pedig ő látható a fiaival, Vilmos herceggel és Harry herceggel.
jún. 19
7:48
Palvin Barbi még egy hatalmas dolgot bejelentett eljegyzése után: Ennek minden magyar örülni fog (Femcafe)
Kiderült, Palvin Barbara már szeptember óta szerelme, Dylan Sprouse jegyese, azonban a nagy hírt sokáig titokban tartották.
jún. 19
8:00
Fontos változás hazánkban: hidegfront érkezik a szubtrópusi légtömeg után, így alakul az időjárás (Promotions)
Erre érdemes mindenkinek felkészülnie, lecsap az országra a hőség.
jún. 19
8:03
Nemzetek Ligája: tizenegyesekkel nyert a spanyolok tizenegye (AC News)
Spanyolországé a trófea.
jún. 19
8:09
Megszólalt a pedagógusbérekről Gulyás Gergely: uniós forrás nélkül is emeljük majd (Blikk)
A hétfői, szokatlan időpontra hirdetett kormányinfó előtt szólalt meg a pedagógusbérekről Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Bayer Zsolt vendége volt, amikor kijelentette, hogy az európai uniós források – amelyekhez a tanárok béremelését kötik – nélkül is nőnek majd a pedagógusbérek.
jún. 19
8:24
A cukor vagy a só veszélyesebb a szívednek? (Glamour)
Amikor a szívünk egészségére gondolunk, sokunknak elsőként a vérnyomásunk állapota jut eszünkbe. Hiszen ha magas a vérnyomásunk, az a szívünknek sem tesz jót, ebben az esetben pedig máris azt szokták ajánlani, hogy gondolkodjunk el a sóbevitelünk csökkentésén. A kutatások szerint azonban a szívbetegségeknél és a magas vérnyomásnál is gyakran a cuko
jún. 19
8:30
A rettegett zsarnok mágikus kardja csaknem annyit ér, mint hazánkban az ötös lottó rekordnyereménye (Promotions)
Egykor kidolgozottságával nyűgözte le a világot, most az árával. A szultán varázslatos fegyvere ma is egyedülálló kincs.
jún. 19
8:54
Nehéz anyagi helyzetben a legendás magyar színész: nem titkolja, el kell adnia értékeit (Pénzcentrum)
Elfogytak a tartalékai Ivancsics Ilonának, aki elárulta, nincs mit titkolnia, a régi állapotában a színházat nem tudja továbbvinni. A színésznő most kiárusítja jelmezeit, kellékeit, díszleteit.
jún. 19
9:00
Brutálkínos videó került ki Majkáról, ezt mégis hogy gondolta a rapper? (Promotions)
Ezt lehet, hogy inkább nem kellett volna.
jún. 19
9:03
Döbbenet: szörnyethalt több ember Balassagyarmat határában (AC News)
A mentők a helyszínen két embert találtak, akik az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedtek, őket nem lehetett megmenteni.
jún. 19
9:06
Most már tényleg meghalt a koporsóból életre kelt asszony (Infostart)
Meghalt az az ecuadori nő, akit másfél héte már el akartak temetni, de még élt, amikor már a koporsóban feküdt.
jún. 19
9:06
Berki Mazsi a kislánya társaságában mutatta meg új párját (SzMo)
10 hónapja vannak együtt a férfival, akit kislánya csak "Csá" néven hív. Apák napja alkalmával édesapjának és Berki Krisztiánnak is köszönetet mondott az influenszer.
jún. 19
9:30
Öt tipp: így tudod elkerülni, hogy megcsapolják a bankszámlád, vagy feltörjék a számítógépedet a csalók (Promotions)
Mire kell odafigyelni, hogy elkerülhessük az áldozattá válást? A következőkben ehhez adunk tanácsokat.
jún. 19
9:36
Pihentető kikapcsolódás gyerekekkel? Igenis lehetséges! (Glamour)
Bár sokan azt vallják, hogy gyerekkel egyszerűen nem lehet pihentető kikapcsolódást szervezni, mondván minden pillanatban ügyelni kell rájuk, ha ügyesen választasz úti célt és szállodát, biztos lehetsz benne, hogy a család minden tagja jól fogja érezni magát!
jún. 19
9:36
Erre nem számítottak a rajongók: Palvin Barbi Magyarországon tartja az esküvőjét (Joy)
A szépséges magyar szupermodell és jóképű színész, Dylan Sprouse előző héten csütörtökön jelentették be, hogy hivatalosan is eljegyezték egymást, és már az esküvőre készülnek, méghozzá gőzerővel.
jún. 19
9:48
Meghalt a BL-döntő újságírója (Infostart)
Nem tudták megmenteni annak a lengyel újságírónak az életét, aki a vasárnapi kézilabda BL-döntőről tudósított és a meccs alatt rosszul lett.
jún. 19
10:00
Aggasztó, bibliai apokalipszis érkezhet az Atlanti-óceán felől (Promotions)
Az El Nino máris tombol, rejtélyes földrengések mindenütt.
jún. 19
10:09
Rendkívüli kormányinfót tart Gulyás Gergely ma délelőtt (AC News)
A témát nem közölték, de gyaníthatóan az inflációval összefüggő sürgős lépésekről lesz szó.
jún. 19
10:24
Mitől lesz száraz és töredezett a haj és mit tehetünk ellene? (Glamour)
Te is soha véget nem érő harcként éled meg a száraz és töredezett hajjal való küzdelmet? Jól tudjuk, hogy a gyengébb és törékenyebb hajszálakat sokkal nehezebb fésülni, göndöríteni vagy egyenesíteni és még a haj természetes, magával ragadó fénye is hiányzik belőle! Ne keseredj el, van megoldás! Mutatjuk, mi okozhatja a hajszálak gyengülését és azt
jún. 19
10:30
Darabjaira szedték Schobert Norbit, rég alázták meg ennyire a fitneszgurut (Promotions)
Hatalmas pofont kapott Schobert Norbi, erre senki sem számított.
jún. 19
10:36
Glamdrop: A csodás arcbőr a tudatos bőrápolásnál kezdődik - íme a legjobb újdonságok hozzá (Glamour)
A GLAMOUR szépségszerkesztője ezúttal összegyűjtötte azokat az úttörő arcápoló újdonságokat, amelyek neked is hű társaid lehetnek a tökéletes bőr elérésében. Tarts velünk, ha fontos számodra a tudatos bőrápolás!
jún. 19
10:36
Egy szájról olvasó szakértő leleplezte a királyi családot: Károly keményen odaszúrt Kamillának? (Joy)
Ez nagyon kellemetlen.
jún. 19
10:39
Határon túli csapat nyerte az Arany Glóbusz Médiakupát, Dj Dominique remekelt a tornán (Blikk)
Már tizennegyedik éve rendeznek sportkupát a médiában dolgozóknak. Mivel kosarazni és focizni is kell, így mindenkinek van erős és gyenge sportja.
jún. 19
10:48
Emily Ratajkowski melltartó nélkül sétáltatta a kutyáját, rögtön megfagyott a levegő New Yorkban (Promotions)
Emily Ratajkowski egész bevállalós ruhában sétáltatta a kutyáját New Yorkban.
jún. 19
10:51
Hőgutás hétköznapok jönnek viharos hétvégével (AC News)
Végre tombol a nyár, 33-36 fok is lehet, de hétvégére megint elromlik az idő.
jún. 19
11:00
Lakatos Márk alaposan kiosztotta a zenei cenzúrát követelő Szikora Róbertet (SzMo)
Az R-GO frontembere betiltatná a szerinte „szellemi fertőzést” hozó Alice Cooper budapesti koncertjét, az énekes ötletét pedig egy TikTok-videóban figurázta ki a stylist.
jún. 19
11:06
4 dolog, amiről nem gondolnád, hogy roncsolja a hajad (Glamour)
A te napjaidat is megkeseríti a fénytelen, száraz haj elleni küzdelem? Ha úgy érzed, hiába minden törekvésed, és a tincseid látványosan nem hálálják meg a törődést, akkor bizony előfordulhat, hogy nem megfelelő a hajápolási rutinod, vagy bizonyos faktorokat, amelyek káros hatással vannak a hajad egészségére, nem veszel figyelembe.
jún. 19
11:12
Hatalmas baj van a Balatonnál, nem csoda, hogy kiborultak a nyaralók (Promotions)
Sokan döntenek úgy, hogy a Balaton ebben az évben kimarad, vagy csak egy napra látogatnak ki a családok.
jún. 19
11:15
"Nem csak állami tévés díjaim vannak" - Tóth Gabi megszólalt az év énekesnője díjáról (Blikk)
Tóth Gabi visszatekintett az elmúlt 20 éves pályafutására: az énekesnő összeszedte, hogy milyen díjakat kapott ez idő alatt, ezeket pedig videóban mutatta meg követőinek.
jún. 19
11:18
A 8 legjobb nyári alapdarab a Zalando oldaláról, amit évekig kihasználhatsz (Glamour)
Miért van ott a helye minden szekrényben ennek a nyolc alapdarabnak? A klasszikus stílusú ruhadarabok örökérvényűek, és ez ebben a szezonban sem lesz másképp. És van egy jó hírünk: ezeket a fontos alapokat mind megtalálod egy helyen, méghozzá a Zalando weboldalán.
jún. 19
11:21
Kivégzésekkel rövidítette le a hóhér a saját büntetését (AC News)
Szabadon engedtek egy bebörtönzött hóhért, miután 26 rabtársát kivégezte. A férfit eredetileg gyilkosságért ítélték el.
jún. 19
11:24
Sarolta hercegnő és Vilmos herceg apa-lánya pillanata letarolta az internetet (Glamour)
Vilmos herceg és Sarolta hercegnő egy nagyon jól összeszokott apa-lánya csapat. Károly király június 17-én a lovak közé csapott és ez volt az első alkalom, hogy a Trooping the Colour esemény őt ünnepelte. Szombaton megannyi csodás pillanatot láthattunk, ez az édes apa-lánya pillanat pedig egy volt közülük.
jún. 19
11:36
Most lebukott: Egy testbeszéd-szakértő elemezte Katalin viselkedését, az eredménytől pedig leesett az állunk (Joy)
Erre nem számítottunk!
jún. 19
11:36
Úgy feszül a fürdőruha Molnár Ninin, hogy abba mindenki beleborzong, fantasztikusan néz ki a csinos táskatervező (Promotions)
A csinos táskatervező mindig tudja, hogyan kell felforrósítani a hangulatot.
jún. 19
11:39
Itt van Karácsony Gergely bejelentése a Budapesti Lakógyűlés eredményeiről (Blikk)
A budapestiek kiálltak a városukért, kiálltak magukért, köszönet érte – kezdte hétfő délelőtti Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely. A főpolgármester a közösségi oldalán jelentette be, hogy véget ért az első Budapesti Lakógyűlés.
jún. 19
11:51
Moszkva: megelőző atomcsapás mentheti meg az emberiséget (AC News)
Egy Putyin-tanácsadó megelőző atomcsapást sürget Lengyelország ellen, hogy megmentse a világot a végítélettől.
jún. 19
11:54
Országos rajongás övezi a magyar Bud Spencert, még a rendőrség is lepacsizott a dalos bűnvadászokkal (Promotions)
A rendőrségen tűnt fel Bud Spencer és Terence Hill hasonmása, akik tényleg felcsaptak bűnvadásznak.

Keresés