A banán az egyik legkedveltebb gyümölcs, melyet ha nem tárolunk megfelelően, akkor nagyon hamar bebarnul. Van azonban egy egyszerű trükk, amivel akár 10 napig is frissen tarthatjuk.
Néhány évvel ezelőtt azt mondta, kettejük hosszú, mély beszélgetéseiben már ott van a búcsúzás. S persze, a fájdalmas kérdés: vajon melyikük indul el előbb egy másik létbe…? Müller Péter több mint hatvan éve él együtt imádott feleségével, Ágnessel.
Videóra vette a vonulásukat az egyik szombathelyi tűzoltó, hogy szemléltesse, mennyire nincs könnyű dolguk, amikor megkülönböztető jelzéssel és szirénával kell áthaladniuk a vasi vármegyeszékhelyen.
Egyesek szerint véget érhetett Megyeri Csilla és vőlegénye, Molnár Zsolti kapcsolata, a sztárpár közösségi oldalain ugyanis igencsak megfogyatkoztak a közös posztok. Most Megyeri Csilla maga árulta el, mi is áll ennek a hátterében.
Kelet-Európához is kötik a gyökerei, tévés álom lett a tragédiájából, 52 évesen szült, és visszatér az egyik leghíresebb szerepéhez. Az Egy rém rendes család, a Kemény motorosok és számos sorozat sztárja, Katey Sagal a 70. születésnapját ünnepli, mi pedig egy csokornyi róla szóló érdekességgel köszöntjük.
Meglehetősen nehéz és kihívásokkal teli napokon van túl Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi. A házaspár végre beköltözhetett az új otthonába, ám ezután sem ment minden zökkenőmentesen.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyíltan közölte az Egyesült Államokkal, hogy ellenzi egy palesztin állam létrehozását, amint a gázai konfliktus véget ér.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A világ összes kultúrájában, így Magyarországon is fellelhetünk ikonikus ételeket, amiket még a nemzeti ételeink legnagyobb rajongóit is megosztja. A HelloVidék most összeszedte a legfurcsább magyar ételeket.