2024. január 20. szombat

jan. 20
20:42
Mi lett vele? A színpad már csak a múlt a Tankcsapda korábbi gitárosának, Cseresznyének (Blikk)
Molnár Levente, vagy ahogy mindenki ismeri, Cseresznye évtizdeken át játszott Magyarország legnépszerűbb rockzenekarában, a Tankcsapdában. 2012-ben hagyta ott a zenekart, majd Amerikába költözött, ahol egy ideig folytatta a zenélést, ám mára otthagyta a színpadot.
jan. 20
20:48
Rémisztő beszámolók érkeznek szerte a világról: fekete szemű emberek környékeznek meg, egyetlen szót elég nekik mondanod és kész a baj (Promotions)
Már magyar csoportokban is megjelentek a beszámolók a paranormális jelenségről, a szemtanúk szerint vérfagyasztó a látvány.
jan. 20
21:18
Esemény utáni tablettára van szükséged? Azért vényköteles, hogy kontroll alatt tarthassanak (Glamour)
A PATENT Egyesület nemrégiben petíciót indított azért, hogy az esemény utáni tablettához, az EU többi országához hasonlóan, recept nélkül lehessen hozzájutni. Az ügy, úgy tűnik, nagy támogatást élvez, mert már az első napon tízezrek adták az aláírásukat.
jan. 20
22:30
Szemétre vetett szépség: mocsoksziget csúfítja el a gyönyörű tájat (Blikk)
Hatalmas szemétsziget csúfítja el Bosznia egyik leggyönyörűbb táját a Višegrad melletti Drina folyón. A több﷯tonnányi hulladék évente kétszer gyűlik össze egy helyi vízerőmű által telepített akadály mögött az emberi nemtörődömség gigantikus lenyomataként. A természetvédelmi terület Kelet-Bosznia legnépszerűbb turistalátványossága lehetne, de a mode

2024. január 21. vasárnap

jan. 21
0:12
Vadító fürdőruhában vágta erotikus pózba magát A nagy pénzrablás Tokiója, óriási melleit egyenesen a kamerába dugta (Promotions)
A nagy pénzrablás sztárja hihetetlenül dögös fotóval jelentkezett
jan. 21
0:16
Anya megparancsolta, hogy adjam át neki a teljes fizetésemet, hogy visszafizessem neki, hogy felnevelt, teljes pánikban vagyok (Promotions)
A 20 éves lány édesanyja szeretné visszakapni azt, amit a lányáért tett az évek során.
jan. 21
0:30
A Jobbik erkölcsi bizonyítványhoz kötné, hogy valaki egyáltalán elindulhasson az önkormányzati választáson – Ön szerint igazuk van? (Blikk)
Öt hónappal az önkormányzati választások előtt egy nyolc éve már a Fidesz által beígért, és sokak által szorgalmazott javaslatot melegített fel a Jobbik-Konzervatívok: csak erkölcsi bizonyítvánnyal igazolt, büntetlen előélet mellett legyen valaki választható közhatalmi testületbe, például képviselő-testületi tagnak.
jan. 21
4:24
Meghalt a vágsellyei férfi, akit társa a fácán helyett vadászott le (AC News)
Életét vesztette a kórházban az a tragikus sorsú vadász, akit a társa sörétes puskával talált el egy hete.
jan. 21
4:30
Napi horoszkóp - január 21: Az egyik csillagjegy elázik a pénzesőtől, a Halak szerelmi státusza egyedülállóról bonyolultra változhat (Promotions)
Valójában több csillagjegy is örülhet a szerencséjének, ám van aki tényleg pórul járhat. Íme a vasárnapi horoszkóp.
jan. 21
5:00
Félig kopasz, ősz hajú bácsika lett a Kincs, ami nincs ikonikus Anulujából: így néz ki most Salvatore Borghese (Promotions)
Durván megöregedett a Kincs, ami nincs Anuluja
jan. 21
5:06
Curtis súlyos cukorbeteg édesanyja 3 órát várt a mentőre (AC News)
Amit a mentők a kórház és a betegszállítók műveltek az idős, fájdalomtól szenvedő nénivel, arra nincs bocsánat.
jan. 21
5:30
Az ókor legerősebb fegyverének technológiája a mai napig rejtély, brutális pusztítást végzett annak idején ez a találmány (Promotions)
Az ókori hadviselés árnyékos világában egyetlen fegyver tűnt ki igazi csodaként: a görög tűz. De, mi a receptje, hogyan voltak képesek ilyen pusztító hatást elérni?
jan. 21
5:30
Rejtélyes gyilkosság Nyíregyházán: lakásán ölték meg a 39 éves nőt (AC News)
A nyomozók elfogták és őrizetbe vették Nyíregyházán a Huszár-telepen történt brutális emberölés elkövetőjét.
jan. 21
5:54
Hónapok óta nem ért hozzám a férjem, mikor megkérdeztem az okát és ő válaszolt egy óriási pofont adtam neki (Promotions)
Pengeként hasítottak a szavai a szívembe, nem bánom, hogy megütöttem.
jan. 21
6:12
Ukrajna már nem kéri, hanem követeli a fegyvert a Nyugattól (AC News)
Mihajlo Podoljak felszólította Ukrajna szövetségeseit, hogy biztosítsanak több fegyvert az oroszok elleni harchoz.
jan. 21
6:30
Mikes Annának a Rakparton csúszott fel a szoknyája, nyálcsorgatva kérdezgetik, hogy kinek villantott ekkorát (Promotions)
A visszafogott táncosnőtől szokatlan ez a hatalmas belátás, mit szól ehhez Krausz Gábor?
jan. 21
7:00
Zseniális magyarok kvíze: mennyire ismeritek fel a képeket? (Promotions)
10 kép alapján kell eldöntened a helyes válaszokat.
jan. 21
7:18
5 gyulladáscsökkentő étel, ami ráadásul isteni finom is (Glamour)
Bár olykor az is előfordulhat, hogy a jelenlétét sem vesszük észre, egy krónikus gyulladás akár komoly problémákat is okozhat a szervezetünkben. Így már a megelőzésén is érdemes tudatosan dolgoznunk, például egy-egy gyulladáscsökkentő étel rendszeres fogyasztásával.
jan. 21
7:30
Meghökkentő fordulat az időjárásban, ezen a napon fog minden megváltozni a a meteorológusok várakozásai alapján (Promotions)
Ilyen lesz az időjárás vasárnap, illetve a következő napokban, erre kell készülni.
jan. 21
7:32
A magyarokkal is rokonságba hozott szkíták városáról ír a Biblia, ma is meglátogathatjuk a titokzatos történelmi helyszínt (Promotions)
Ebben az országban találod, de hogyan kerülhettek oda magyarok?
jan. 21
8:18
Napi horoszkóp: A Kos ne vitatkozzon a főnökével, a Bak lazítsa el az idegeit - január 21. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 21
8:30
Videójátékokból tudta, hogy intézze el az orosz tankot: videón az ukrán front legkeményebb harckocsicsatája (Blikk)
Szerhij, az ukrán harckocsi parancsnoka pontosan tudta, hol fáj a legjobban a az orosz T-90M-esnek. Elmondása szerint sokat videójátékozott, ezért lőtte ki gépágyúval a legmodernebb orosz tankot.
jan. 21
8:30
A TV2 sírba löki a Szerencsekereket, az RTL közben röhög a markában (Promotions)
A csatorna nagy aduásza nem muzsikál már olyan jól, és ez a számokon is látszik, Kasza Tibinek aggódnia kellene? Az RTL közben kaszál a Cápák közöttel és a Mi kis falunkkal
jan. 21
9:00
A Bud Spencer & Terence Hill LEGO-szettet keresheted a hazai boltok polcain, nagyon csekély az esélye annak hogy szembe találod magad velük a valóságban is (Promotions)
Ma már mindenféle franchise, filmsorozat megtalálható a LEGO kínálatában, Harry Potter, Jóbarátok, miért pont Bud Spencer lenne a kivétel?
jan. 21
9:12
Ábrahám Edit elárulta, milyen férfira vágyik: eddig még senkinek nem sikerült megugrani a lécet (Blikk)
Fiatalosan, lendületesen éli a mindennapjait Ábrahám Edit, akit a legtöbben a Barátok közt örök örök bajkeverőjeként ismertek. A kétszeres nagymama most elárulta, milyen férfi lenne képes elrabolni a szívét.
jan. 21
9:30
Keresztek, kőhalmok, zoknik – kéretlen nyomaink a természetben (Sassy)
A környezetkárosításhoz vezető út is jószándékkal (és egy nagy adag egóval) van kikövezve.
jan. 21
9:42
37 év után kiderült miért halnak meg korábban a későn fekvők, az ok egészen drámai (Promotions)
Majdnem négy évtizeden keresztül vizsgálódtak, hogy a végén kiderüljön valami egészen nyilvánvaló.
jan. 21
9:42
Hihetetlen: 10 millió forintos ajánlatot utasított el Molnár Anikó OnlyFans-en (Sassy)
Két fiú kereste meg őt Amerikából, de Anikó nem kívánt élni a lehetőséggel.
jan. 21
9:48
Vilmos hajthatatlan volt: ezt az egy dolgot követelte Károlytól, nem tágított akarata mellől (Femcafe)
A trónörökös hercegnek a koronázás kapcsán volt egy bizonyos elvárása apja irányába, amihez foggal-körömmel ragaszkodott.
jan. 21
9:48
Bakiztál a munkahelyeden? Ez a tökéletes megoldás, amivel helyrehozhatod (Glamour)
Ha bakizunk a munkahelyünkön, azt sokszor kínosnak érezzük, pedig nincs miért pironkodni. A vezetők sem a megszégyenítésre, hanem a hatékonyságra, sikerélményekre törekszenek. A probléma megfelelő kezelése, hibák tisztázása összekovácsolhatja a csapatot.
jan. 21
9:54
Kiszel Tünde közös képpel emlékezik Zámbó Jimmyre (Blikk)
Január 20-án lett volna 66 esztendős Zámbó Jimmy. A kiváló énekesről Kiszel Tünde egy közös fotóval emlékezett meg.
jan. 21
9:54
Magasan a hazai átlagbérek fölött lehetett keresni ezzel az egyszerű munkával, de lassan ezt is elveszik tőlünk (Promotions)
Korábban nagyon egyszerű volt az átképzés, mostanában azonban egyre több szakmában dolgozó szakembernek kell új állás után néznie.
jan. 21
10:06
Csobot Adél őszintén beszélt az anyasággal járó nehézségekről és arról, hogy mindennap megkérdőjelezi magát (Sassy)
Azt is elárulta, hogy terveznek-e még gyereket Istenes Bencével.
jan. 21
10:24
Mi lesz ebből? Tóth Gabi lehet, hogy könyvet ír az elmúlt évéről (Blikk)
Tóth Gabi élete 2023-ban gyökeresen megváltozott. Krausz Gáborral véget ért a házassága, ám új szerelmet is talált. Vasárnap reggel hosszú írásban osztotta meg érzéseit az előző év eseményeivel kapcsolatban, sőt kilátásba helyezte, hogy egyszer mindezt egy könyvben mondja majd el.
jan. 21
10:36
A magyarok most egymás elől kapkodják ezeket a telefonokat, ott spórolunk ahol csak lehet (Promotions)
A növekvő árak minket is az olcsóbb megoldások felé tereltek, de közben nem akarunk lejjebb adni a minőségből se.
jan. 21
11:18
Csak ritkán mutatja meg rajongóinak: ő Tóth Andi titokzatos bátyja - Az énekesnő és testvére igazán jól festenek együtt (Femcafe)
A szexi és tehetséges Andival kapcsolatban csak kevesen tudják, hogy van egy bátyja, aki egyébként 2022 augusztusában házasodott meg, az esküvőről pedig az énekesnő is feltöltött egy közös képet.
jan. 21
11:18
Itt a bizonyíték, hogy Erzsébet királynő eszén senki sem tudott túljárni (Glamour)
Boris Johnson nem volt mindig őszinte a néhai királynővel, és milyen rosszul tette! Erzsébet királynő eszén nem lehetett csak úgy túljárni, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke simán lebukott, amikor titkolózni próbált előtte.
jan. 21
11:36
Csuti most véget vetett a találgatásoknak és megmutatta végre hol él a párjával: Kulcsár Edina már tényleg durván a múlté (Promotions)
Míg volt feleségéről egyre aggasztóbb hírek érkeznek, ő ebben a meseszép otthonban éli világát szerelmével.
jan. 21
11:48
Nem vicc: hónaljkutyát tetováltatott magára Varga Viktor: fotón a remekmű (Blikk)
Varga Viktor újabb őrülettel sokkolta az internet népét. A szó szoros értelmében a hónaljára varratott egy kutyát...
jan. 21
11:54
Mulasztás történt? Vizsgálatot indít az Omsz Curtis édesanyjának ügyében (Blikk)
Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot rendelt el Curtis édesanyjának ügyében, miután a rapper elmondása szerint az idős asszonyhoz csak 3 óra kínkeserves várakozás után érkezett ki a mentő.
jan. 21
12:00
Így csapódott be a magyar felfedezésű kisbolygó Európa felett (SzMo)
A kisbolygó vasárnap kora hajnalban csapódott be Európa felett. A jelenségről több felvétel is készült Lipcsében, Berlinben és Prágában is.
jan. 21
12:18
Horgászvizsga 2024: mire van szükség ahhoz, hogy horgász lehess? (Pénzcentrum)
Horgászni szeretnél, de azon túl, hogy megvásároltad a pecafelszerelést, nem tudod, hogyan fogj hozzá? Segítünk! Ahhoz, hogy valami legitim módon horgászhasson a magyar vizeken, mindenekelőtt sikeres horgászvizsgát kell tennie és elvégeznie a horgászathoz kötődő regisztrációs feladatokat. Járjunk utána, hogyan lehet valaki hivatalos horgász Magyaro
jan. 21
12:18
Marics Peti és Stana Alexandra felrobbantották a Papp László Aréna színpadát (Glamour)
Hatalmas koncerten van túl a ValMar, teltház előtt léptek fel szombat este a Papp László Sportarénában. A SOLD OUT még nem minden, a színpad akkor vált igazán forróvá, amikor Stana Alexandra és Marics Peti felelevenítették a Dancing with the Stars műsorában megmutatott tánctudásukat.
jan. 21
12:24
Megvannak a Való Világ 12 szereplői? A nézők máris tudják kit szavaznának ki először, de már a nyertes kilétét is sejtik (Promotions)
Az utolsó évadot nem nézték annyian, de a közösségi médiában, elsősorban a TikTok-on nagy volt a visszhangja, még Mérő Vera felkapta rá a fejét.
jan. 21
12:36
Az Omsz reagált arra, hogy Curtis édesanyjának három órát kellett várnia a mentőkre (SzMo)
A mentők kiadtak egy közleményt, amiben leírták, hogy megértik Curtis felháborodását, "és mivel mulasztás történhetett, az ügyben vizsgálat következik."
jan. 21
12:36
Új budapesti kedvencet találtak a külföldiek: ezért az épületünkért vannak most teljesen oda (Promotions)
Külföldi oldalakon áradozik aki látta, mindenki ezt akarja most megnézni
jan. 21
13:18
Videón, ahogyan Tóth Andi ragyog a mindent elsöprő boldogságtól (Glamour)
Napsütés, Edinburgh, jó társaság. Kell ennél több? Nem gondolnánk! Tóth Andi varázslatos időt tölthet Angliában, mert a megosztott tartalmai alapján soha nem volt még ilyen boldog.
jan. 21
13:36
Hihetetlen valóság: 200 ember bevállalta, hogy beköltözik egy aktív vulkánba ahol korábban a lakosság fele elpusztult (Promotions)
Ismerd meg a világ legrejtélyesebb szigetét. Te el mernél látogatni oda?
jan. 21
13:48
Megvan a magyarázat! Ezért voltak furcsa vörös foltok Donald Trump kezén (SzMo)
Egyesek már azt találgatták, hogy a volt amerikai elnök egy szexuális úton terjedő betegségben, a szifiliszben szenved. A valódi magyarázat sokkal egyszerűbb ennél.
jan. 21
13:57
Úgy néz ki, Tóth Gabi egyszer könyvet ír (ATV)
Tóth Gabi életében rengeteg minden megváltozott 2023-ban. Véget ért a házassága Krausz Gáborral, és új szerelemre is talált. Mindenről hosszas posztban értekezett vasárnap, sőt, azt is kilátásba helyezte, hogy egyszer mindenről könyvet is ír.

Keresés