III. Károly szeret a Bibliából olvasni, Vilmos inkább Batmanre és Deadpoolra szavaz. De vannak ennél égetőbb különbségek is a király és a leendő trónörökös között.
Harry és Meghan négy nap késéssel végre támogatásáról biztosította a súlyos betegségekkel küzdő királyi családot. Kicsit gondolkoztak, hogy mit is mondhatnának.
Sokan kortalannak gondolják Jennifer Lopezt, olyan jól néz ki a színpadon, a kamerák előtt és a vörös szőnyegen is. Pedig még rajta is fog az idő vasfoga.
Az alapításának centenáriumát ünneplő Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024-ben 17 tematikában tervez emlékérmét kibocsátani. Az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében ezúttal is kibocsátásra kerülnek a nemesfém emlékérmék színesfém változatai.
Akár egy kétezres évek elejéről származó, hétköznapi forint bankjegy vagy pénzérme is érhet százezreket, nem csupán az antik pénzritkaságok és nemesfém emlékpénzek számítanak jó befektetésnek az online is egyre nagyobb teret hódító numizmatikában. Az egyik legnagyobb virtuális piactéren a közel másfél évtizede bevont papír kétszázforintosok mellett
25 éve esett meg a nagy szerencse Bill Morgannel kétszer is. Miután elhagyta a kórházat, először egy kaparós sorsjegyen nyert egy nagyon nagy értékű autót, majd további hatalmas összeghez jutott, amikor lottózott.
Köntösben, papucsban, a lakása előtti folyosón hagyták magára a betegszállítók az ismert magyar rapper, Curtis édesanyját. Széki Attila közösségi oldalán számolt be az esetről. Egy magyar betegszállító cég képviselője híradónknak azt mondta, a szóban forgó szállítást végző cég munkatársának cselekedete elfogadhatatlan.
A királyi család tagjánál ez rövid időn belül a második felfedezett daganatos betegség, tavaly egy rutin vizsgálat során mellrákot állapítottak meg nála.
Csak kevesen tudják, hogy a híres sztárszakácsnak van egy lánya, Alexis, aki nem csupán hajszínét, de vonásait tekintve is rendkívüli módon hasonlít édesanyjára.
"Attól még nem kell elhagyniuk magukat. Mert ez van sajnos, hogy felnevelnek 2-3 gyereket, 45 éves korukban elválnak, aztán ott állnak önbizalom nélkül."
Lenyűgöző képet posztolt magáról Jennifer Lopez: a popdívát csábító, tűzpiros fehérneműben kapták lencsevégre, melynek láttán rajongói azóta sem tértek magukhoz.
A szakértő szerint az egy napon tett két bejelentés, mely Károly és Katalin jelenlegi egészségügyi állapotáról szólt, egyáltalán nem volt véletlen egybeesés.