Brezovszky Dániel színművész hallgató Laci fiát, Tibit alakítja … a szomszéd tehene című sorozatban. A Reggeliben azt mesélte, sok közös pontot talált karaktere és saját maga között, például a mozgás, sport iránti szeretetet. A forgatás idején nagyon vigyáznia kellett magára, de azóta már volt snowboardozni, és egy kisebb baleset is érte. Hogy pont
A gyógyszergyártók ellen épp elég összeesküvés-elmélet forog közszájon az arra fogékonyak körében a neten. Az alábbi történet Nyíregyházán esett meg és pont valami ilyesmiről szól. A rendőrök azért vitték el a kórház volt főorvosát, mert a gyanú szerint milliókat keresett azzal, hogy rákos betegeinek egy bizonyosfajta gyógyszert írt fel mindig.
Jobban keres a műsorvezető, mint mikor vezérigazgatója volt egy televíziós csatornának. Szólt arról is, hogy milyen bevételekben gondolkodik, hogy éri meg neki jobban.
Bele se gondolsz, micsoda veszélyeket rejthet, ha kiadod a lakásodat egy idegennek. Hiszen csupa szépet és jót írnak róla a közösségi oldalon - vagy mégsem?
Mészáros Norina számára 2022 nem volt túl egyszerű, sőt, akkor kellett átesnie élete legnagyobb műtétjén, ugyanis eltávolították a méhét. Két éve már annak, hogy a méhe nélkül él, most pedig elmondta, mennyiben mások így a mindennapjai.
82 éves korában elhunyt a Boney M alapítója, a banda zenei producere, Frank Farian. A szakembernek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Rasputin, vagy a Daddy Cool.
Egy királyi szakértő szerint nem véletlen, hogy III. Károly a Katalin hercegné műtétjéről szóló hírek után azonnal bejelentette, hogy ő is egészségügyi beavatkozások esik majd át.
Egy ír turista számolt be erről egy TikTok-videóban. Az átverős taxisok elképesztő új módszerrel próbálkoznak: a bankkártyás fizetésnél egy nullával többet ütnek be.
Bajba keveredett a mindig jó kislány Sarolta egy nyilvános eseményen, anyja pedig rendesen helyretette a szépséges hercegnőt – az erről készült videó vírusként terjed a neten.
A rapper korábban egy Facebook-posztban írta le, hogy édesanyja rosszul lett, de a mentőszolgálattal és a kórházzal sem volt megelégedve. 70 éves édesanyjának magas cukra és nagy fájdalma volt, és amikor hívták a mentőt, az több mint három óra várakozás után érkezett meg.
Az énekesnő a kórházi ágyból jelentkezett be az Instagram-oldalán. Radics Gigi bővebb információt egyelőre nem adott arról, miért kellett kórházba mennie.
Franklyn Seales neve nem mindenkinek cseng ismerősen, pedig a színész több nagy sikerű produkcióban is szerepelt, mégsem színészi játéka, sokkal inkább magánélete és korai halála miatt emlékszik rá mindenki.
A stresszkezelés azért is meghatározó kérdés valamennyiünk számára, mivel éppen az ellenkezőjére vágyunk, vagyis a nyugalom megteremtésére a mindennapjainkban. A nyugalom megőrzése tehát egy fontos készség, amely pozitívan befolyásolhatja jól-létünket, a mentális egészségedtől egészen a szakmai sikerekig.
Tóth Andi külföldi kiruccanása után tért haza, és összebújós képet is posztolt azzal, aki már nagyon hiányzott neki. Vigyázat, a kép láttán azonnal el fogsz olvadni, annyira aranyos!