Az Éden Hotel nem egy megszokott reality, hanem egy izgalmas stratégiai játék, amelyben a szabály egyszerűnek tűnik: a játékosok feladata, hogy mielőbb párt találjanak maguknak, mert aki egyedül marad, kiesik a 20 millió forintos fődíjért zajló versengésből. Ezúttal hárman is elbúcsúztak a műsortól, Barbi, Zsófi, és Norbert, velük beszélgettünk az
Január 23-án meghalt Melanie Safka. Az énekesnő a legnagyobb sikereket a '70-es években érte el, és az 1969-es woodstocki fesztivál fellépője is volt. Február 3-án ünnepelte volna a 77. születésnapját.
Azon nem lepődtünk meg, hogy a Barbie-filmet több kategóriában is Oscar-díjra jelölték. Azon viszont már igen, hogy két fontos név is lemaradt a listáról. Most Ryan Gosling is elmondta, mit gondol arról, hogy Margot Robbie és Greta Gerwig sincs a jelöltek között.
Zdroba Patrik és párja, Bádoki Bettina vidékre költözek, az erdő szélén élnek. Most, hogy összeházasodtak és egy nyugis környezetbe költöztek, Bettina már érzi, hogy ketyeg az idő, hogy gyermeket vállaljanak, mert haladnak előre a korban. Patrik magára másképp, örök fiatalként gondol. Tervezik a babát, ha kislányuk lesz, már tudják hogyan fogják hí
Wolf Kati legutóbbi klipje pár héttel ezelőtt jelent meg, címe: Végtelen tánc. A videóban láthatjuk, ahogy Kati átváltozik, egy talpig sminkben lévő nőből egy természetes, kapucnis pulcsis csajjá. Ezzel is a természetességet és a hibáink felvállalását szeretné hangsúlyozni. A klipben szereplő fordulatról a videóban mesél, ahogy arról is, milyen élm
Az illetékes izraeli minisztérium tisztviselői részletes tervet dolgoztak ki arra, hogy mi lesz azoknak a nőknek a sorsa, akiket elraboltak és megerőszakoltak a palesztin terroristák.
Budapestről posztolt a szakállas szexikon, Michele Morrone olasz színész, a 365 nap-trilógia sztárja. A híren felbuzdulva a Reggeli két műsorvezetője arról beszélgetett, milyen világsztárokkal találkoztak az életben. Kecsmár Alexandra a Fókusz műsorvezetője még gimis korában látta Angelinát és Bradet forgatás közben. Szabados Áginak nem volt szeren
Azért pezsgőzünk megint, mert szeretnénk hirdetni azt az igét, hogy pezsgőt ne csak szezonálisan, szilveszterkor meg alkalmilag, hanem rendszeresen fogyasszunk. Mértékkel persze, ahogy a tokaji édes bort is a hétköznapjaink részévé kellene tenni, nemcsak a gyerek születésekor meg karácsonykor, meg a nagymama temetésekor kellene megörvendeztetni vel
Kajdi Csaba évekkel ezelőtt egy szerelmi háromszögbe keveredett Ebergényi Rékával és a férjével, azonban a múltat maguk mögött hagyták, és úgy tűnik, a mai napig jóban vannak.
Mint korábban megírtuk, Galkó Balázst még portásnak sem vették fel a Radnóti színházba, a 75 esztendős színművész szomorú sztorija sokakat megindított és többen próbáltak anyagilag is segíteni a nehéz helyzetbe jutott, magányosan élő művésznek.
Feleségül vette szerelmét az Exatlon egykori bajnoka. Esztergályos Patrik titokban megházasodott és kiderült, hogy a Maldív-szigeteken töltik a nászútjukat kedvesével.
Áll a bál Elon Musk közösségi oldalán, ahol Taylor Swiftről terjednek mesterséges intelligencia által generált pornófotók. A rajongók dühösek, a többiek pedig ezerrel keresik a fotókat.
Képli Barbara – így hívják azt a hölgyet, aki sokak szerint emlékeztet a néhai Diana hercegnére. A Fókusz stábja Gyulára utazott, hogy találkozhasson a 33 éves magyar édesanyával, aki fél éve már külföldi hasonmás ügynökségek oldalán is szerepel. Úgy látja, inkább belsőleg, gondolkodásban hasonlít a hercegnére, mert ő is szeret segíteni az embereke