2024. október 11. péntek

okt. 11
18:48
Károly király meg is hallhatott volna, két lövés is eldördült – ez lett a merénylő sorsa (Femcafe)
III. Károly királynak nem csak a rák vehette volna el az életét, hanem egy férfi is. Ha úgy vesszük, a merénylőnek köszönheti II. Erzsébet fia, hogy még életben van.
okt. 11
18:51
Gombos Edina megmutatta, hogyan készültek fel a Milton hurrikán csapásaira (Blikk)
Alaposan felkészültek Gombos Edináék a Milton hurrikán csapásaira, bár őket szerencsére csak kisebb mértékben érintette a pusztító vihar.
okt. 11
18:53
Brigitta és Máté között A Kísértés óta tart a szerelem: "Januárban szeretnénk összeköltözni" (Blikk)
Brigitta az ötéves jegyességét bontotta fel Dusánnal a TV2 A Kísértés című műsorának záró epizódjában, majd Mátéval kézen fogva távozott Thaiföldről. A fiatal lány azóta is egy párt alkot a választottjával, akivel hamarosan össze is költöznek. Brigitta egész élete megváltozott a személyi edzőként dolgozó párja mellett.
okt. 11
19:18
Filléres hozzávaló, amit érdemes a samponodhoz adni: ez lehet a dús hajkorona titka (Glamour)
Mindenki vágyik fényes, erős, dús hajkoronára, ám sokan hiába küzdünk és próbálunk ki mindenféle készítményt, a végeredmény nem lesz olyan, mint szeretnénk. Szakértők szerint pedig nincs szükség drága termékekre ahhoz, hogy javítsunk hajunk állapotán, elég csak egy egyszerű hozzávalót adni a samponunkhoz.
okt. 11
19:18
Az amerikaiak berepültek a pusztító Milton hurrikán közepébe, brutális videót tettek közé (Promotions)
Nem vicc a tornádó.
okt. 11
19:24
Görkorcsolyázó apácák és meztelen, keresztre feszített testek miatt rosszul lettek a nézők egy előadáson Stuttgartban (SzMo)
y tucat néző lett rosszul – szombaton nyolcan, vasárnap pedig tízen szorultak orvosi ellátásra. A Sancta egy fiatal apácáról szól, akinek történetét finoman szólva nem a hagyományos operai keretek között mesélik el. A darabban helyet kaptak többek között meztelen jelenetek, egy Krisztus-szobor ágyékkötőjének letépése, görkorcsolyázó apácák és mezte
okt. 11
19:36
Őrület jön a patikákban (AC News)
A magyar lakosság általános egészségügyi állapota rossz, a várható élettartam rövidebb, mint az uniós országok átlaga. Nincs mese, sürgősen lépéseket kell tenni.
okt. 11
20:00
Teljesen leáll a Vodafone, a számlákat sem lehet befizetni, ekkor indulnak újra a szolgáltatások (Promotions)
Szombat estig intézzünk el mindent, az applikáció sem fog majd működni.
okt. 11
20:18
7 pillanat, amikor Palvin Barbara a legnagyobb sztárokat is túlragyogta a vörös szőnyegen (Glamour)
Ha Palvin Barbara megjelenik valahol, garantáltan csak úgy vonzza a tekinteteket. Nem is csoda, hiszen igazán gyönyörű, mosolya elragadó és mindig csak úgy sugárzik. Arról nem is beszélve, amikor felvesz egy álomszép ruhakölteményt: szinte biztos, hogy túlragyogja a vörös szőnyegen a többi hírességet.
okt. 11
20:36
Félelmetes, amit a Nílus alján találtak Egyiptomban a régészek, csak kérdések vannak (Promotions)
Teljes megdöbbenés, hogy mit rejt a víz mélye Egyiptomban.
okt. 11
20:42
Menczer Tamás leforgatta a fideszes Ragyogást! (SzMo)
A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.
okt. 11
20:48
Kiteregette a titkokat egy orosz oligarcha (AC News)
Az Oroszország ellen bevezetett szankciókat a világon mindenütt, lépten-nyomon kijátszák. De hiába, még senkit sem helyeztek vád alá emiatt. Erről is beszélt az orosz oligarcha.
okt. 11
20:54
Eurojackpot: közel hétezer millió forint sorásról döntött ez a hét szám pénteken este (Promotions)
Íme a nyerőszámok pénteken az Eurojackpotból.
okt. 11
21:12
Magyar Péter: "Fasza. Lőtávolság. Ezért idegesek a skacok…" (SzMo)
A Fidesz 40 % alatt, a TISZA 2 %-ot erősödött. Már csak 300 ezer szavazat a különbség a teljes népesség körében. Facebook. Poszt. Fasza.
okt. 11
21:18
Ezt gondolta Dianával való házasságáról Károly: a király őszintén vallott érzéseiről egy levélben (Femcafe)
Mint kiderült, az akkor még csak hercegi rangot viselő Károly egy alkalommal őszintén vallott Dianával való házasságáról, méghozzá nem is akárkinek.
okt. 11
21:18
Vilmos herceg szívszorító vallomásától könny szökik a szemedbe, még sosem nyílt meg ennyire a herceg (Glamour)
Vilmos herceg nemrég szokatlanul nyíltan beszélt egy olyan szenvedélyéről, amely régen az életének fontos része volt, és ami borzasztóan hiányzik neki. Az érzelmes vallomással egy egészen új oldalát mutatta meg a leendő király.
okt. 11
21:18
Toplista: A tudomány szerint ők a leghelyesebb sztárpasik 2024-ben (Joy)
Dr. Julian De Silva híresség plasztikai sebész tudományos módszerrel meghatározta az év 10 legjóképűbb férficelebjét!
okt. 11
21:24
Szellő István reagált Magyar Péter fogdosós botrányára: "Ezt majd csak neked elmondom!" (SzMo)
A pénteki híradó végén Szellő készült egy kis meglepetéssel. Elkezdte fogdosni a nyakkendőjét, ezzel reagált Magyar Péter péniszfogdosós botrányára.
okt. 11
21:24
Óriási felirat jelent meg a Puskás Arénában a nézőtéren a magyar-holland meccs előtt, ezt írták rá (Promotions)
Elkezdődött a mérkőzés, amely elképesztő izgalmakat tartogat, a magyar-holland sok dologról dönt majd.
okt. 11
21:30
Katalin hercegné szívmelengető üzeneteket küld ékszereivel: mind nagyon különleges jelentéssel bír (Femcafe)
Mesés ékszergyűjteményén keresztül Katalin hercegné rejtett, ám szívből jövő üzeneteket szokott küldeni, melyeknek mind nagyon fontos jelentésük van.
okt. 11
21:30
Lecsap Brüsszel vasökle (AC News)
Ultimátumot címeztek Brüsszelben az egyik legjelentősebb kínai csomagküldő platformnak. Tíz napja van a válaszadásra.
okt. 11
22:00
Megsemmisülés, kiszolgáltatottság, félelem: ezek a legmeghatározóbb érzések, amikor kiderül, hogy egy gyermek daganatos beteg - beszélgetés az Érintettek… (Glamour)
Az Érintettek Egyesületét a daganatos betegségben vagy leukémiában szenvedő gyermekek és családjuk támogatásáért hozták létre maguk az érintettek. Mindannyian már gyógyult vagy még kezelés alatt álló kisgyermeket nevelnek.
okt. 11
22:00
Dolgozni indult a vasútépítő brigád, nemzetközi szenzáció lett belőle (Promotions)
A véletlen felfedezésnek csodájára jár a szakma.
okt. 11
22:30
Erre senki sem számított: ez a páros nyerte idén az Ázsia Expresszt (Femcafe)
Végre kiderült, ki vihette haza 2024-ben a műsor 10 millió forintos fődíját.
okt. 11
22:48
Nem oldhatjuk meg a múlt problémáit, de feloldhatjuk azok hátramaradt hatását a jelenben (Glamour)
A családállítás az elmúlt években egyre népszerűbb módszerré vált. Vannak, akik kétkedve fogadják a módszert, mondván: miért lenne jó nekem, ha megtudom, hogy mitől szenvedtek az őseim? A családállítás célja nem az, hogy a fájdalmas múltbéli emlékekben elmerüljünk, hanem az, hogy segítse a családok kapcsolatainak egészségesebb működését, az ismétlő
okt. 11
22:48
Sallai Nóra színésztársa: "Nem is tudom, mit kívánjak Nórának, ha felébred a pokolból a pokolba" (SzMo)
Anita, egy közeli ismerős, a Borsnak adott interjút. Elmondta, hogy először a színészek által szervezett véradás kapcsán hallott a balesetről.
okt. 11
23:12
A Kísértés: Brigi és Máté elárulta, hogy együtt maradtak-e a műsor után (SzMo)
A műsor fináléjában Brigi visszaadta jegygyűrűjét Dusánnak, majd úgy döntött, Mátéval szeretné elhagyni a szigetet. Pénteken elárulták azt is, hogy együtt maradtak-e.

2024. október 12. szombat

okt. 12
0:15
"A 9 órás eltolódás ellenére szinte nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnénk" – Szandi megható duettet énekelt egyetlen lányával (Blikk)
Október 11. minden lánygyermekes édesanyának fontos dátum lehet, ugyanis ezt a napot jelölték meg a leánygyermekek világnapjaként. Szandi ez alkalomból tett közzé egy közös, éneklős videót a lányával, Bogdán Blankával. A duettet imádták az internetezők, az énekesnő pedig megható sorokkal köszöntötte a világnapon a lányát.
okt. 12
0:19
Csalók próbálták átverni Köllő Babettet: "Kedélyesen elbeszélgettem vele, végül letette" (Blikk)
Szélhámosok próbálták átverni Köllő Babettet. Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a különböző telefonos és internetes csalások, amelyeknek számtalan celeb is áldozatul esett. Egyesektől pénzt loptak el, másoknak az Instagram-oldala veszett oda.
okt. 12
0:21
Aradszky László unokája féltve őrzi a nagyapja relikviáit: "Áldásként tekintünk arra, hogy szenvedés nélkül ment el" (Blikk)
Szinte hihetetlen, de már hét éve, hogy elhunyt a táncdalénekes, Aradszky László. A népszerű művész örökségét az unokája, a 2022-es X-Faktorban is feltűnt Aradszky Marcell – művésznevén Szkym – viszi tovább, aki a nagyapja után maga is a zenészpályát választotta. A fiatal tehetség hatalmas szeretettel gondol vissza az elhunyt nagyapjára, rendszeres
okt. 12
0:23
Rendhagyó módon köszönt el az Rtl Híradó pénteki adásában Erős Antónia és Szellő István: vajon mi állhat a háttérben? (Blikk)
Különleges módon ért véget az RTL Híradó mai adása: Szellő István és Erős Antónia is megilletődött.
okt. 12
0:33
Hogy bírja ezt? Télen is hetente megmártózik a Dunában és a Tiszában László Boldizsár (Blikk)
Nem hétköznapi módszerrel őrzi meg az egészségét László Boldizsár. Az énekes egész télen heti rendszerességgel úszik a pár fokos Dunában vagy Tiszában. E szokása pozitív hatását pedig érzékeli is, mivel tele van energiával, sőt, azóta minden betegség elkerüli. Erre szüksége is van, hiszen rengeteg a munkája.
okt. 12
1:03
Egy spanyol templomban találhatták meg Kolumbusz Kristóf földi maradványait (Blikk)
Kutatók azt állítják, hogy egy spanyol templomban talált csontok Kolumbusz Kristófhoz tartoznak. A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy a Sevilla egyik katedrálisában talált maradványok a felfedezőhöz tartoznak, de a pontos származása még mindig ismeretlen. A felfedezőről általában úgy tartják, hogy az olaszországi Genovában született, de a genetikai
okt. 12
1:09
Zenés drónfényjátékkal keltették életre a Szabadság-szobrot – Budapest több pontjáról is látványos show-t láthattak a fővárosiak (Blikk)
A főváros igazi jelképé vált a Szabadság-szobor, amely már 1947 óta áll – kisebb-nagyobb átalakításokkal – a Gellért-hegy tetején. Most nyár óta ismét alakították, ám pénteken kiszabadították és teljes valójában pompázott a város felett. Nem is akárhogyan, ugyanis zenés drónfényjátékkal keltették életre Budapest jellegzetes alkotását.
okt. 12
3:03
Az egész nyarat külföldön töltötte Nyári Alíz (Blikk)
Úgy tűnik, külföldi karrierbe kezdett Nyári Alíz. Az énekesnő ugyanis hónapokat töltött Vietnámban, ahonnan nemrég tért haza. A délkelet-ázsiai közönség hamar szívébe is zárta az énekesnőt, hiszen hónapokon át több fellépéssel is szórakoztatta a helyieket, és a jelek szerint a fogadtatás roppant kedvező volt.
okt. 12
3:24
A Biblia angyalainak van nyelvük, több száz évvel ezelőtt nyelvészek írták le (Promotions)
A nyelvészszakmának azért vannak kételyei a dologgal kapcsolatban, de a Biblia nem cáfolja.
okt. 12
3:54
Az űrből készült fotó, rejtett piramisokat szúrtak ki a Földön a szakemberek (Promotions)
Összehasonlították az űrből készült képeket az egyiptomi piramisokról készült képekkel, lenyűgöző a látvány.
okt. 12
4:18
16 év fegyház vár a barbár regölyi testvérgyilkosra (AC News)
Zsolt egy husánggal agyonütötte a bátyját, Janit, majd a holttestét egy gödörbe dobta, egy hónap múlva megjelentek nála a rendőrök.
okt. 12
4:24
Horoszkóp - október 12: az egészségi állapotod miatt nagyon fontos a testi és lelki pihenés (Promotions)
Október 12-én a bolygók energiái a belső harmónia megtalálására és a személyes célok újraértékelésére ösztönöznek.
okt. 12
4:54
Ha OTP-s vagy, erről azonnal tudnod kell, sok magyart érinthet a fontos hír (Promotions)
Fontos üzenet jelent meg az OTP Bank oldalán.
okt. 12
5:24
Nagyon furcsán ért véget a péntek esti RTL Híradó, Erős Antónia és Szellő István bekerül majd az év végi bakiparádékba (Promotions)
Ritkán látható jelenetek az ország egyik legnézettebb híradójában.
okt. 12
5:33
Azt állítja Dudás Miklós apjának egyik támadója, ők is készültek erre a találkozóra (Blikk)
Mint azt korábban megírtuk, Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját brutálisan megtámadták egy benzinkúton a nyár végén. A rokkantnyugdíjas férfi és fia egy félreértést tisztázandó érkeztek a helyszínre. Békés megbeszélésre számítottak, de végül minden másképp alakult. Az 55 éves rokkantnyugdíjas férfit összesen két ütés érte, a második olyan e
okt. 12
5:54
Kibontottam a ruhaboltból rendelt csomagomat, ezzel pedig az egész életem megváltozott (Promotions)
Egy kabát segített meghozni életem legnehezebb döntését, ez az univerzum üzenete volt.
okt. 12
6:18
Az öt legegyszerűbb módszer a hála gyakorlására, a mentális egészség érdekében (Glamour)
A hála gyakorlása rendkívül fontos, és nem velünk született képesség, hanem tanulható. Minél inkább beépítjük a mindennapjainkba, még a szürke hétköznapok során is, annál jobban érezhetjük meg az erejét és pozitív hatásait.
okt. 12
6:24
Elolvadsz, ha megtudod, milyen cuki, közös szokás követ III. Károly és Archie herceg (Femcafe)
Annak ellenére, hogy évek óta nem találkoztak, III. Károlynak és unokájának, Archie hercegnek van egy közös, imádnivaló szenvedélyük.
okt. 12
6:24
Botrány az operában, húsz ember lett rosszul egy sátánista előadástól Németországban (Promotions)
Stuttgartban egészen extrém darabot mutattak be, többen elájultak a nyílt blaszfémiától.
okt. 12
6:48
Egészen elképesztő magyarázat van rá, miért van arcszőrzete a férfiaknak, míg a nőknek csak minimális (Glamour)
Jól tudjuk, hogy a női és a férfi test között számos hasonlóság és megannyi különbség is van. De belegondoltál már abba, hogy vajon mi miért alakulhatott úgy, ahogy? Hogyan dől el mondjuk az, hogy a férfiaknak jellemzően arcszőrzete van, míg a nőknek csak minimális? Nos, egészen elképesztő oka van!
okt. 12
6:54
Kvíz: ha Magyarország térképet kívűlről fújod, hibátlanul akkor sem viszed végig (Promotions)
Ez a játék épp olyan nehéz, mint ahogy elsőre látszik. Földrajzi kvíz.
okt. 12
7:18
Krausz Gábor közel van egy újabb csalódáshoz, lélegzetvisszafojtva várják a rajongók, mi fog történni (Femcafe)
Krausz Gábor már mindenben az új kezdetet látja, amióta elváltak egymással Tóth Gabival. Vajon megvan benne az erő, hogy ezt a golyót most elkerülje?
okt. 12
7:18
Napi horoszkóp: Az Ikrek kalandos napra számíthat, a Rák mondjon igent - október 12. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.

Keresés