A higgadt britek ingerküszöbén átütött az illegális migránsok által importált bűnözési hullám. A Konzervatív Párt soron következő tisztújítása is e forró téma körül forog - lista készült migránsbűnözőkről.
Az önkifejezés az egyik legfontosabb dolog Marjai Judit számára. A fotósként és rádiós műsorvezetőként dolgozó egykori modell jó ideje készít akár képzőművészeti alkotásnak is felfogható órákat fémből, de rendszeresen nyúl újabb és újabb módokhoz, amelyekkel megvalósíthatja művészeti álmait. Szó szerint, ugyanis a legutóbbi műveit valóban az álmai
Deryck Whibley múlt héten megjelent könyvében beszélt először arról, hogy volt menedzsere, Greig Nori tinédzserkorától kezdve évekig zaklatta őt szexuálisan és verbálisan. A férfi tagadja a vádakat, ugyanis szerinte mindent, ami köztük történt, a kanadai zenész kezdeményezett. A Sum 41 frontembere most szóban is megtörte a hallgatását: nyilvánosan
Nyár közepén döntött úgy Curtis, hogy életmódot vált. A rapper elkezdett komolyabban, személyi edző irányításával mozogni, az étrendjét is megváltoztatta, illetve abbahagyta az alkoholfogyasztást. A több mint két hónapos kemény munka megtette a hatását, Curtis egyre jobban néz ki.
A filmes világban sokszor a legemlékezetesebb jelenetek nem a forgatókönyvből származnak, hanem az adott pillanatban születnek meg a színészek kreativitása által.
Mindennapjaink során számtalan döntést hozunk, legyen szó kisebb, hétköznapi választásokról, vagy nagyobb horderejű döntésekről. A döntéshozatalt azonban nemcsak logikai érvek, hanem testi és mentális állapotunk is nagymértékben befolyásolja. A döntési fáradtság tehet arról is, ha a reggel még nagyon elszántak vagyunk az életmódváltást illetően, ma
Fiatalon természetes, ha - már csak az életkorunkból adódóan is - úgy érezzük, erősek és egészségesek vagyunk, kisebb megbetegedéseken kívül pedig nem is gondolunk arra, hogy bármi bajunk lehetne. Az élet azonban sajnos sokszor bebizonyította már, hogy minden életkorban érdemes figyelni magunkra: jól tudja ezt a most 43 éves pilates oktató, Louise
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Rubint Réka nem tudja, hogy a férje, Schobert Norbi mindig hűséges volt-e hozzá. Kiderült, hogy Réka el-elkapott olyan üzeneteket a férje telefonján, amelyek kétértelműek voltak, ám ő soha nem fordított hátat annak az embernek, akinek örök hűséget fogadott. Hogy megbízik-e Norbiban, arra bizonytalan, de pozitív választ adott.
Néhány csésze kávé nélkül el sem tudod képzelni a napodat? Az őszi-téli időszakban sokat teázol? Az egyik szokásról talán érdemes lenne lemondanod, szakértők szerint ugyanis, míg az egyik csökkenti a stroke kialakulásnak kockázatát, a másik jelentősen növeli - legalábbis nagyobb adag elfogyasztása esetén.
Az influenzaszezon közepette sokan hezitálnak, hogy elmenjenek-e az edzőterembe, ha enyhe tüneteket tapasztalnak. Az orvosok azonban egyértelműen figyelmeztetnek. Ha influenzás, jobb elhalasztani a fizikai aktivitást, s nemcsak azért, mert másokat is megfertőzhet, hanem a saját egészségét is kockára teheti.
Belső feszültségek miatt lemondott választókerületi elnökségéről és a DK-ból is kilépett zuglói Horváth Zsolt korábbi alpolgármester. Ebben közrejátszhatott az is, hogy a múlt heti taggyűlésen nem őt jelölték alpolgármesternek, noha a kampányban erőteljesen kiállt Rózsa András momentumos polgármesterjelölt mellett. Kiderült, levezetésként egy szóvá
2019-ben jelentették be, hogy egy időre szüneteltetik a Victoria's Secret show-ját, miután érezhetően csökkent a bemutató iránti érdeklődés, amit annál több ponton kritizáltak. A VS vette az üzenetet, 2023-ban jött a hír, hogy visszatér, diverzebb és porregresszívebb lesz. És vele együtt visszatért egy sor régi angyal is, többek között a csodás Pal
Berki Mazsi már két éve van együtt a szerelmével, Kajári Zoltánnal, s kapcsolatuk máig felhőtlen. Már a megismerkedésükkor tudták, hogy együtt kell lenniük, és mint mondták, gond nélkül elfogadták azt is, hogy mindkettőjüknek van már gyermeke. Mára pedig igazi családdá váltak.
Minden nő álma az egészséges haj, azonban a környezeti hatásoknak és a különféle kémiai folyamatoknak köszönhetően a hajszálak erős igénybevételnek vannak kitéve. Szerencsére ma már léteznek olyan hajápolók, amelyek még a legkárosodottabb hajszerkezetet is képesek kezelni: ismerkedj meg a Matrix Instacure Build-A-Bond termékcsaláddal!
A tökéletes arcápolási rutin kialakítása és az ahhoz tartozó kozmetikumok megtalálása igen nagy kihívást jelent, még akkor is, ha átlagosnak mondható bőrtípusod van. Ám a helyzetet csak tovább nehezíti, ha bőröd gyakran kipirosodik, viszket vagy akár begyullad. Az érzékeny bőr ápolása ugyanis nem egyszerű feladat, hisz az arcápolási rutinnak a kell
Ruth Handler álma az volt, hogy egy valósághű babát adjon a gyerekeknek, ami több is lehet, mint egy egyszerű csinos figura. Elkötelezetten harcolt a nők egyenjogúságáért és önértékelésük növeléséért, miközben a rákkal is meg kellett küzdenie.
Nemcsak a helyszínen lévő közönség, de a tévénézők szívét is megérintette, amikor Király Viktor a Herceg Dávid ellen vívott sztárboxos küzdelme után egy megható beszédet mondott, amelyben megköszönte a feleségének a támogatást. Mint kiderült, nemcsak Anita, de az egész család a ring mellett állt. Bár a mérkőzést elveszítette, az énekes győztesként
Az ősz mintha minden évben hangsúlyosabb helyet foglalna el a naptárban; és egyre több kellékre van szükségünk az évszak alapos megéléséhez. Már nemcsak karácsonyra és húsvétra díszítjük fel a lakást, hanem megjelentek a bejárati ajtókon az őszi kopogtatók, az ablakpárkányok pedig tele vannak szinte túlvilági szörnyeket idéző dísztökökkel.
Kevés annál megosztóbb kérdés van, mint a gyerekek és a repülés kapcsolata. A vita messzire vezet, az érveket és ellenérveket napokig lehetne ütköztetni, pedig ahogyan a szemüket forgató többi utas, úgy a szülők, sőt az üvöltő gyerekek is arra vágynak, hogy nyugodt körülmények között utazhassanak.
Kate Moss és lánya, Lila is végig vonultak a 2024-es Victoria's Secret Fashion Show kifutóján, és olyan káprázatosan festettek, hogy a közönség azóta se igazán tért magához a látványtól.
Dylan Sprouse híres arról, hogy mindig támogatja feleségét, Palvin Barbarát a kifutón és a magánéletben egyaránt - és ez alól a 2024-es Victoria’s Secret divatbemutató sem volt kivétel. Mutatjuk, milyen apró gesztussal váltott ki nagy ovációt az interneten.