Ahogy a ruhatárad, úgy a szépségkellékeidet is érdemes lecserélni, ahogy beköszönt a kánikula: a GLAMOUR-napok Summer Week kuponjaival most hatalmas kedvezményekkel élvezheted a tökéletes bőrt - nyáron is!
Hat hét múlva, 2024. augusztus 7-én, szerdán startol el az idei Sziget fesztivál, és augusztus 12-én, hétfőn ér véget a bulisorozat a Hajógyári-szigeten. Az elővételes hetijegyek jelenleg 142 900 forintért kaphatók még, és az italokat, ételeket jórészt a tavalyi áron lehet majd megvásárolni. A pandémia miatt tartott kétéves kényszerszünet után a fe
Brooke Mueller egy rehabilitációs intézményben ismerkedett meg a Jóbarátok sztárjával. Már ügyvédet is fogadott, de állítja: semmi köze Perry halálához.
Míg egyesek szerint unalmas, mások számára a ruhatár egyik kedvelt alapdarabja a bermudanadrág. A 80-as évek egyik legdivatosabb ruhadarabja jó időre eltűnt a kifutókról és a divatlapokból, de most a visszatérését ünnepelhetjük.
Fonogram és Artisjus-díjas énekes-dalszerzőt meglehetősen zavarja, ha forradalmárnak vagy harcos feministának tartják. Jelenleg Berlinben él, és kicsit éppen eltávolodik a zenei színtértől.
Krémes vanília, lágy barack, halvány eper, üde karamell és nyugtató levendula. Nemcsak kellemes árnyalatok, hanem természetes ragyogást is kölcsönöznek az arcnak, így ideális választások a könnyed, nude sminkekhez.
A focistából lett rapper a francia csatár és a magyar támadó sérülése között próbált párhuzamot vonni. A többi kommentelő magyarázta el neki, hogy miért téved.
Szeretnéd meglepni a barátaidat egy különleges nyári koktéllal? Akkor az olaszok egyik kedvence, a sgroppino tökéletes erre! Csak négy hozzávalót kell beszerezned.
A mesterséges intelligencia az egészséges életmódban és a szépségápolásban is nagy áttörést hoz. Jó hír, hogy már neked is lehet intelligens szépségasszisztensed, és hogy az ilyen jellegű segítséghez sokkal többen jutunk hozzá, mint valaha.
Az énekesnő finoman szólva is az egyik legmegosztóbb híressége lett hazánknak az utóbbi években. Egy ideje elcsendesedtek körülötte a botrányok és végre megint tud arra koncentrálni, amire valójában született. Tóth Gabi ezt nagyon odatette!
Megrázó videóban mutatta meg Céline Dion, milyen szenvedéseken megy keresztül a betegsége miatt. A kanadai énekesnő úgynevezett merev személy szindrómában szenved, amely egy nagyon ritka neurológiai autoimmun-rendellenesség. Leggyakrabban izommerevséget és rendkívül fájdalmas görcsöket okoz; a felvételeken látszik, hogy zokogva tűri a kínokat, amik
A Hajdú B. István rajongói Facebook-oldalán különleges fotó bukkant fel. Közösen szerepel rajta Cristiano Ronaldo és Szoboszlai Dominik. Ha a magyar csapat továbbjut a nyolcaddöntőkbe, a két futballista egymás ellen játszhat.
Hetek óta attól hangos a TikTok, hogy a népszerű énekes megcsalta a feleségét, aki aztán megbocsátott neki, de a szerető azért még kapja az ívet. Valószínűleg Kunu Márió erre nem gondolt, mikor más ajtaján kopogtatott...
Bár Billie Eilish korábban azt mondta, a rajongói "soha nem láthatják" a tetoválásait, az utóbbi időben egyre felszabadultabban mutatta meg őket. Az első tetkóját 18 évesen varratta magára, azóta pedig már négy másikról is lerántotta a leplet. Mutatjuk, hol helyezkednek el és mit ábrázolnak a különböző motívumok, feliratok!
Egy hegy méretű űrszikla közelít a Föld felé. A hatalmas aszteroida június 27-én fog elhaladni bolygónk mellett, ez az egyik legveszélyesebb, amely az elmúlt 125 évben megközelítette a Földet.
Harry állítólag azt tervezi, hogy az Egyesült Királyságba utazik, és szembenéz a családjával. A herceg kétségbe van esve, rendbe akarja hozni a dolgokat.
Füles nem dumál vissza, ha nem tetszik valami, de a lecövekelésből csak a sárgarépa mozdítja ki. Füles néha csökönyös, de a 15 esztendős szamárkanca a lehető legjobb útitársa lesz Koszonits Patriknak a 400 kilométeres gyalogtúrán, amire a 19 éves fiú készül.
Az itthoni szurkolók is csalódottak voltak, mert ha Anglia nyer kedden, akkor azzal Magyarország biztosan továbbjut, és nem kell min izgulni. Az angol drukkerek még kritikusabbak voltak.
A Next Top Model Hungary győzteseként Mészáros Lili szerepelhet a Joy magazin legújabb számának címlapján. A csodaszép fotósorozat mellett egy exkluzív interjút is készítettünk vele.
Sok szülő a szokásostól eltérő, különleges nevet akar adni a gyermekének, de néhány név már annyira különleges, hogy nem is olyan könnyű eldönteni, hogy fiú vagy lánynévről van-e szó. Te kitalálod?
Michel de Nostredame, ismertebb nevén Nostradamus az olyan drámai világesemények pontos megjóslásá által vált népszerűvé, mint John F. Kennedy elnök meggyilkolása, a Covid19-világjárvány kezdete. Azonban, ahogy mondani szokták, még egy elromlott óra is naponta kétszer mutat pontos időt, így egy általában pontos jós is tévedhet – többször is.
Olyanok mint két tojás! Az egypetéjű ikreket - amíg kicsik - sokszor szüleik sem tudják megkülönböztetni egymástól, hiszen annyira hasonlítanak. Kvízünkben most tesztelheted, hogy neked sikerül-e megugrani a kihívást, méghozzá a legismertebb színész és zenész ikerpárok fotóival.
Az A listás sztárok közül nagyon sokan részt vettek Taylor Swift The Eras Tour londoni fellépésein. Amíg VIlmos herceg és gyerekei pénteken, Tom Cruise szombaton érkezett a fellépésre.
A dél-karolinai Cole Prochaska önerőből, gyógyszerek és műtét nélkül fogyott le, ám van, amit nem tud saját maga megoldani. Ahogy fogalmaz, lógó bőre börtönében él: most pénzt gyűjt, hogy megszabadítsák tőle.