- Ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek, amikor egy személygépkocsi egy köveket szállító kamionnal ütközött kedden a 6-os főúton, Nagypeterd térségében - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t kedden este 8 óra után. Popovics Dejan rendőrségi szóvivő beszámolt arról, hogy a személyautó eddig ismeretlen okból á
Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is, az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Éjszaka, nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon, illetve a déli és a középső országrészben többfelé fordulhatnak elő zivatarok egy dél
Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is, az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Éjszaka, nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon, illetve a déli és a középső országrészben többfelé fordulhatnak elő zivatarok egy dél
Noha elvitathatatlan a Boeing 747-es, vagy ahogy mindenki ismeri Jumbojet koronája az amerikai repülőgép gyártó kínálatában, az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem a kétemeletes monstrum a gyártó legsikeresebb szélestörzsű típusa. 1993 óta mintegy 1727 darabot gyártottak a Boeing 777-es típuscsaládból, ami éppen idén 30 éve, hogy végrehajtotta szűzr
Október 17-én ismét megszervezi az autopro.hu a Magyar Gépjárműipari Egyesülettel (MAGE) közös járműipari konferenciáját a Techtogether+ rendezvény keretében. Csapjon le belépőjegyére most early-bird kedvezménnyel!
- Az egyik járműbe beszorult egy ember, őt feszítővágóval szabadítják ki a műszaki mentést végző pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók - írta 8 óra után néhány perccel a katasztrófavédelem honlapja. Az érintett sztrádaszakaszt teljes szélességében lezárták. Az Útinform az írta, hogy a Besnyő/Beloiannisz csomópont után történt a baleset. Mentőhelikopte
Az új BMW M5 (átlagos üzemanyag- és kombinált energiafogyasztás, illetve károsanyag-kibocsátás a nagyfeszültségű akkumulátor optimális töltöttsége esetén (WLTP): 1,6 – 1,7 liter / 100 km és 25,0 – 25,5 kWh / 100 km, illetve 37 – 39 gramm / km; átlagos üzemanyag- fogyasztás lemerült akkumulátorral (WLTP): 10,2 – 10,3 liter / 100 km; CO2-osztályok: a
A tárcavezető jelezte, az utóbbi időben új fenyegetések jelentek meg, amelyek komoly hatással vannak a közrendre és a közbiztonságra mind Szlovéniában, mind az Európai Unióban - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy "ezek a közel-keleti konfliktusból, valamint az Irán és Izrael közötti feszültség eszkalálódásából erednek". Megjegyezte, hogy a közel-k
állomás: Febi A Febi-s standján a feladat egy kerékcsapágy szakszerű kicserélése volt, mely előtt egy feladatlapot kellett kitölteniük a versenyzőknek a jármű különböző részeinek állomás: AOE/ANK A szervezők saját állomással készültek. Korábbi versenyzők felügyelték a standon zajló munkát. Itt a diákoknak munkamegosztással kellett dolgozni. Az egy
Nemcsak a színe vadító, hanem a lénye is vonzó. A Volvo EX30 igazi különlegesség, nem csoda, hogy felrázza az elektromos kompakt szabadidő-autók piacát. Egyelőre Kínából érkezik, de hamarosan megkezdődik a modell európai gyártása is.
A kaliforniai Ugly Kid Joe lép fel június 28-án, pénteken az Open Road Days fesztiválon, a Műegyetem rakparton. A zenekar már alig várja, hogy találkozzon a magyar közönséggel. A világhírű amerikai rockegyüttes olyan jól ismert dalokkal érkezik, mint az Everything About You vagy a Cats in the Cradle. Az amerikai rockzenekar koncertje előtt Tátrai T
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális piacvezetője bemutatta a DriveGuard Run-Flat technológiával (RFT) ellátott Turanza All Season 6 ENLITEN gumiabroncsát. A portfólió legújabb, elektromos autókkal (EV) is kompatibilis tagja lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy egy defekt után is megőrizzék ur
Az internet korában nem kell folyamatosan az előtérben lennünk ahhoz, hogy globális ismertségre tegyünk szert: ha olyasvalamire vagyunk képesek, amire más nem, a közösségi csatornákon keresztül gyorsan és hatékonyan értesíthetjük erről a világot – aztán majd a közönség eldönti, eléggé érdekes-e a teljesítményünk. Az ausztrál LamSpeed Racing vállal
A veszélyjelzés szerint a másodfokú riasztás által érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. (A korábbi előrejelzésről itt írtunk.) Szerda éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a hevesebb zivatarok kialakulásnak veszélye miatt
2023-ban több mint 20,6 millió turista érkezett Horvátországba, ami 108 millió vendégéjszakát jelentett. A magyarok is szívesen üdülnek az Adriai-tengernél, és mivel a kedvelt és felkapott nyaralóhelyek viszonylag közel vannak, sokan autóval érik el úticéljukat. A vakációra készüléskor ezekre érdemes odafigyelni: DOKUMENTUMOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK A szem
A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom. Az Útinform negyed 6-kor frissített híre szerint 3-4 kilométeres a torlódás. Van baj máshol is, óriási vihar vonult végig a Dunakanyaron. A 11-es főúton Budakalász és Tahitótfalu között több helyen a hegyről leömlő víz rengeteg hordal
Egy repülő súlyosan megsérült egy jégeső után. Az AUA belső vizsgálata folyamatban van. Most a légiközlekedési hatóság is nyomoz. A Heute cikke. Képernyőfotó. Körülbelül egy hete egy Airbus A320, OE-LBM "Arlberg" lajstromjelű gép szállt le a schwechati repülőtéren, miután a pilótafülke ablakait és a gép orrát teljesen összetörték a jéggolyók. Az A
Tovább bővült az alapfelszereltségek listája, belenyúltak a futóműhangolásba a mérnökök, a teljesítmény pedig 14 lóerővel emelkedett, ezzel 333 lóerós lett
A főügyészség azt közölte a héten az MTI-vel, hogy a kecskeméti férfiakból álló bűnözői csoport 2017 és 2020 között gépkocsik kereskedelmével foglalkozott, és a nagyobb haszonért, valamint a kedvezőbb vételárért külföldi és magyar cégekből álló számlázási láncokat felhasználva kerülték ki az áfafizetési kötelezettségüket. Három év alatt 12 magyar é
Egykor jégre ment versenyezni a Dacia, a 350 lóerős Dustert Alain Prost Forma 1-es világbajnok vezette másfél évtizeddel később ismét kemény próbatétel vár a márkára, mely indul a 2025-ös Dakaron. A tesztelésen jól vizsgáztak a legújabb gépek, melyeket a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeb, a sivatag specialista Nasser Al-Attiyah és Cristi