A BMW palettájának egyik legfontosabb tagja a középkategóriás 3-as sorozat, amely bár nem koros, már elérkezett a generációközi frissítéshez. A 2025-ös modellévre készült ráncfelvarrás kis formai frissülést, belső megújulást és technológiai előrelépést is hoz magával, ráadásul a sportra fókuszáló M3 is részesedett a megújulásból.
A Heute cikke. Képernyőfotó A fiatal anyának hirtelen nyomasztó érzése támadt, és eszméletlenné vált. Az automata váltós járművük elindult és nekiütközött egy lámpaoszlopnak. A rendőrség jelentése szerint az eset során az utasülésben ülő 5 éves kisfia könnyebben megsérült. A grazi állami kórházba szállították. A jármű 33 éves sofőrjét, aki nem sérü
A Dining Guide tesztelői ebben az esztendőben is közel 500 vendéglátóhelyet látogattak meg, hogy összeállítsák Magyarország TOP 100 étteremkalauz 2024-es kiadványát és felállítsák a legjobb vendéglátóhelyek aktuális toplistáját. Idén azonban az az Év Étterme díj nyertesét az eddigi gyakorlathoz képest másképp választották ki. Immár nem a top 10-es
A Toyota észak-amerikai kutatás-fejlesztési intézete és az USA energiaügyi minisztériumának Argonne nemzeti laboratóriuma kutatási és fejlesztési együttműködési megállapodást írt alá,
"Büszkék vagyunk arra, hogy a Német Formatervezési Tanács innovációs díjjal ismerte el a fenntarthatóság és az innováció érdekében tett erőfeszítéseinket" – mondta el Maria Hanczuch, a személygépjármű-abroncsok programmenedzsmentjének vezetője. "Ha fenntartható innovációkról van szó, a legprogresszívebb gumiabroncsgyártóként tekintünk magunkra. Az
Budapesten az Újbuda Center parkolóban csütörtöktől szombatig várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működésérő
Az autóipar fejlődési irányának leghasznosabb része, hogy egyre több és egyre megbízhatóbb vezetéssegítő rendszerek állnak rendelkezésre a járművekben. Tény, hogy
Boris Tomčiak elemző a TV Novinyval közölte, hogy az üzemanyagárak visszaesése a gázolaj világpiaci ára csökkenésének Boris Tomčiak elemző a TV Novinyval közölte, hogy az üzemanyagárak visszaesése a gázolaj világpiaci ára csökkenésének köszönhető. Emellett hatással volt a nagykereskedelmi árrések csökkenése, valamint az euró erősödése a dollárral s
2010 válaszadó bevonásával, nem reprezentatív kutatást végzett a Magyar Suzuki, amelyben az aktuális autóhasználati szokásokra voltak kíváncsiak. A megkérdezettek több
Azt írták, Salgótarjánban, a Petőfi úton június 4-én rögzítették a rendőrség munkatársai a gyorshajtót. Az érintett útszakaszon idősek otthona és a közelben általános iskola is található - tették hozzá. A tájékoztatás szerint a vármegye rendőrei továbbra is rendszeresen ellenőrzik a sebességet a vármegye közútjain. Nem lehet elfogadható oka annak,
A két legnagyobb nemzetközi egyetemminősítő szervezet egyike, a QS minden év nyarán teszi közzé aktuális világranglistáját. A legfrissebb rangsor június 4-én jelent meg, amelyen a tavalyihoz hasonlóan megtalálható a Széchenyi István Egyetem, ezúttal is a 1001–1200. helyen. Az intézmény a három nagy vidéki, orvostudományi karral rendelkező és a két
A viharos időjárás rengeteg munkát okoz a tűzoltóknak Budapest északi kerületeiben. A legtöbb bejelentés a III. kerületből érkezik a károk elhárítása miatt. Az egységektől közel húsz helyre várták a segítséget 14 óra körül. A III. kerületi Emőd utcában egy építési területről dőlt ki egy nagy fa, amely forgalmi akadályt okoz, és egy villanyoszlop is
A közelmúltban ötre bővítette pickupkínálatát a Toyota. Az elsősorban észak-amerikai piacokra szánt Tacoma és Tundra, valamint a globálisan elérhető Hilux
Austin Mini Beatles lemez forog a lejátszón, a tévében pedig éppen az első Holdra szállást közvetítik, a legtöbb háztartásban még valószínűleg fekete-fehérben. Ez volt az az időszak, amikor olyan korszakalkotó autók berobbantak a köztudatba, mint amilyen a Mini is. Nyilván a kényszer szülte, hiszen a háború utáni Anglia gazdasági helyzetére még a
A HiSky légitársaság gépe pénteken reggel szállt fel a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtérről, hozzávetőleg 10 órás repülést követően délután landol a New York-i John F. Kennedy reptéren. A társaság honlapja. Képernyőfotó Az utasokat egy szélestörzsű Airbus A 330-200 gép szállítja. A légitársaság heti négy járatot fog működtetni Bukar
A szabadalmaztatott nevekre a helyi szaksajtó figyelt fel a Szövetségi Iparjogvédelmi Intézet (FIPS) adatbázisában. A kínai autógyártó a következő neveket védette le: Luxstar, Maxeed, Jaegoo, Skala, Atlantis, Moda, Exder, Fatena és Fateno, Charey, Chevita, Jaceer, Jeland, Omo, Onives, Wattro, Famtech és Innova. Mind új nevek az autóiparban, kivéve
Minden autógyár életében vannak különleges modellek, a Peugeot sem szűkölködik ilyenekben. Ez különösen akkor igaz, ha ezek közé soroljuk azokat a projekteket is, amelyek valamilyen ok miatt végül soha nem valósultak meg teljes mértékben és a termék végül nem jutott el az autószalonokba. A Peugeot történelmében az egyik ilyen meg nem valósult álom
A tehetős szülőknek valószínűleg nem kell lemondania az új autó vásárlásáról akkor sem, ha gyerekük is akar egy újat. Ráadásul tízmilliós áron, vagy még drágábban. Az exkluzív brit modelleket kínáló Austin Pedal Cars cég pedálosait darabonként 25 ezer fontért kínálják, ami forintban jóval 11 millió feletti árat jelent. Ez még annál is drágább, mint