A MINI által életben tartott modellpalettára jellemző, hogy az utóbbi évek során egyre szerteágazóbb lett - a nemrég drasztikus megújulást megélő Cooper széria ezúttal ötajtósként mutatkozik be, belsőégésű hajtásláncokkal, ám a későbbiekben a villanyos változat érkezésére is számíthatunk.
Szöveges figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2024.06.15. szombat éjfélig a HungaroMet Nonprofit Zrt. Késő délutántól, estétől északnyugaton elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, amiket felhőszakadásszerű csapadék, viharos (60-70 km/h) széllökés és apróbb szemű jég (1 cm alatti átmérő) kísérhet. Fogadja meg a rendőrs
Két autó karambolozott a 7-es főúton, Kőszárhegy Deák Ferenc utcájában szombat reggel. Az egyik jármű egy családi ház udvarára hajtott. A polgárdi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat. A helyszínre mentőt is riasztottak. Oldalára borult egy személykocsi az M5-ös autópálya fővárosból kifelé vezető szakaszán, a 15-16-os kilométerszel
Miután rájött az Európai Bizottság, hogy minden vizsgálatuk szerint komolyan belefolyik a kínai állam az elektromos autógyártás támogatásába, úgy döntöttek, hogy előterjesztik a vámtarifák megnövelését a Kínából importált autókra. Noha végső döntést csak az Európa Parlamenti választások után várhatunk, a tervek szerint akár 30%-kal is megnövelhetik
A július 18-án rajtoló Balaton-kerülő verseny mianapi sajtótájékoztatóján Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, kilencven éve rendezik meg a Kékszalagot, amely idén az MVSZ második legfontosabb eseménye a párizsi olimpia után. Balatonfüredre több mint 500 hajót várnak, ami 2800-3000 résztvevőt jelent. Kiemelte, a legjo
4 036 milliméteres hosszúságával, 1 744 milliméteres szélességével és 1 464 milliméteres magasságával az új ötajtós MINI Cooper karosszériaméretei szinte megegyeznek a közvetlen elődmodell méreteivel, amely az összes MINI modell alapelvét nyomatékosítja: a lehető legkisebb alapterületen létrehozott lehető legnagyobb helykínálatot. Az ötajtós MINI C
Nehéz átmeneti időket él az autóipar, ahol a gyártósori komplexitás csökkentés mindennél fontosabb lett. Ezért is szerepel egyre kevesebb csomag és még kevesebb opciós tétel az árlistákon: mindenki szeretné elérni a Tesla letisztult kínálatát, a piacok közötti egységes specifikációt, a minél kevesebb építési kombinációt, hogy ezzel is csökkentsék a
Nem mindegyik autógyártó kapkodja el az elektromos meghajtásokra való átállást: a Toyota a tömeggyártók közül szinte utolsóként dobott piacra villanyautót