A közlemény szerint péntektől az eddig megszokottnál sűrűbben, hétköznap napközben 7-8 percenként indulnak a buszok a végállomásokról. Az expressz mindig a repülőtér nagyobb forgalmi irányához igazítva, a nap elején a repülőtér felé, míg késő este a belváros irányába indul gyakrabban. A 100E Repülőtéri Expressz a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér
Az új Yarisban bemutatott frissítések és újítások - például a legújabb generációs Toyota Safety Sense vezetéstámogató rendszerek - jelentős lépéseket tesznek az autó biztonságának és vezetési élményének javítása felé. Ezek az új funkciók, mint például az ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS) és a proaktív vezetési asszisztens (PDA), kiterjesz
A Honvédelmi Minisztérium közleményében Szalay-Bobrovniczky Kristóf minisztert idézve azt írták: az új eszközöket a megújuló magyar tüzérséget jelentő vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály katonái veszik birtokba, akik az "Embert a Vasra! 2.0" kampány felhívására ez év februárban csatlakoztak a Magyar Honvédséghez. A Törökországban gyártott
Először lépte át az értékesítés a 30 milliós határt, az eladott járművek közül 26 millió 63 ezer a személygépkocsi (+10,6 százalék) és 4 millió 31 ezer a haszongépjármű (+22,1 százalék). Decemberben 3 millió 156 ezer járművet (ebből 2,792 millió személyautót) szállítottak ki az ügyfeleknek, ami 23,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képes
A legújabb fejlesztések mentén az ikonikus kompakt élsportoló minden korábbinál vonzóbb belépőt kínál a BMW M GmbH nagyteljesítményű sportmodelljeinek világába. Az új BMW M2 (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 9,6 – 9,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 218 – 223 gramm / km; CO2-osztály: G) kategórián belül is egyedülálló ha
Ha már egy ideje vezet autót, bizonyos dolgok magától értetődőek. Automatikus mozdulat a tükrök és az ülés beállítása, a biztonsági öv bekapcsolása, a kuplung lenyomása sebességváltás előtt stb. Menet közben mindaz az ismeret, amit elsajátítot az elméleti órákon, észrevétlenül rutinná válik. De a legnagyobb tapasztalattal rendelkező sofőr számára i
A közlemény szerint a Légiközlekedési Kulturális Központ felajánlott a NAV Repülőtéri Igazgatóságának egy forgalomból kivont szélestörzsű, egykor a repülőtéren használt autóbuszt. Ezt a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum bevonásával mini múzeummá alakították, ahol bemutatják a reptéren dolgozó pénzügyőrök elmúlt 70 évének történetét. A NAV múzeu
A 2017-ben felavatott Goodwood-i méhészet hat szorgos méhcsaládnak ad otthont, ami több mint negyedmillió méhet jelent. A Rolls-Royce 120. évfordulójának részeként a méhcsaládokat a márka hat alkotójáról, az 1904. május 4-i alapítás történetének kulcsfiguráiról nevezték el. "A méhek világnapja mindig nagy esemény a Rolls-Royce naptárában, idei rés
Az áprilisban rendezett magyarországi Európa-bajnoki (ERC) futamon harmadikként záró duó a kontinensbajnoki sorozatban elszenvedett legutóbbi balesete után az új versenyautóval a hazai bajnoki indulás mellett döntött, és az idénynyitó Veszprém-rali után a Pécs környékén rendezett viadalon aratott győzelme a második az idényben. Csomósék még a pént
Az ukrajnai invázió miatt Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók következtében az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a Kínából Oroszországba irányuló autóexport. A Bloomberg elemzése szerint ez a tendencia rendkívül előnyos a belsőégésű motorokkal (ICE) felszerelt járműveket gyártó kínai cégek számára. Ahogy Kína gazdasága lassult, és az
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Az épületben több jármű is volt, egy járművet kivontattak az egységek. A kisvárdai, a baktalórántházi és a cigándi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral oltotték a lángokat. A Vasút utcában teljes útzárat rendeltek el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Júliusban a BMW 2-es Active Tourer, a BMW X1 és a BMW X2 palettája egyaránt új hajtáslánc-változattal gazdagodik, miközben a Parking Assistant Professional parkolóasszisztens mindhárom kompakt modellhez megrendelhetővé válik. A BMW X5 és a BMW X6 alapfelszereltsége a Driving Assistant csomaggal bővül. A nagyteljesítményű BMW XM Label Red modell új
A gyerekek a legtöbb dolgot a szüleiktől tanulják meg, különösen kisebb korban. Ez persze nagy részben nem a szó szoros értelemben vett tanítást jelent, hanem a picik egyszerűen ellesik, leutánozzák hogyan viselkednek, miként cselekednek a szüleik. Mindez különösen igaz a közlekedés terén, ezért a jó szülői minta, a példamutatás kulcsfontosságú sze
A charlestoni gyártósorról legördülő első EX90 egy feltűnő, Denim Blue színűre festett modell volt, amelyet még ebben az évben egy egyesült államokbeli vásárlónak szántak. "A teljesen elektromos Volvo EX90 egy új korszak kezdete a Volvo Cars számára - a biztonság, a fenntarthatóság és az emberközpontú technológia új korszaka" - mondta Jim Rowan vez
Egy távolsági autóbusszal ütközött össze egy személyautó Dunavarsányban, a Taksonyi út és a Habitat utca sarkán. Az autóban öt, a buszon tíz ember utazott. A délegyházi önkéntes tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol egy sávon halad a forgalom a baleset miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Fotó: MÁV Az idei évben Budapesten, Debrecenben, Domaszéken, Dombóváron, Hatvanban, Kecskeméten, Kelebián, Mártélyon, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Petőfiszálláson, Püspökladányban, Szegeden, Székesfehérváron, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben is várják az érdeklődőket vállalatcsoport munkatársai. A korábbi években már látogatha
A brit CAP HPI közel kilencvenéves tapasztalattal rendelkezik a használt járművek értékbecslése és eredetvizsgálata terén. A javítási és üzemben tartási költségekre vonatkozó komplex adatbázisuk alapján megalapozott információkkal segítik a döntéshozatalt, legyen szó magánemberek autóvásárlásáról vagy flottaszintű beszerzésekről. Kompetenciájuk a j
Seat Leon – Egy fogalom A Volkswagen konszern ügyesen osztotta a kártyákat, hiszen minden társadalmi réteg talált magának a konszern kínálatában olyan modellt, ami a legközelebb áll a saját igényeihez. Így járhattunk Fabiával, de ha jobban ment, vagy azt éreztük, megérdemeljük az élettől, akkor több pénzért vehetünk Golfot is. Viszont ha sportos vá
A Ferrari - AF Corse csapat 50-es rajtszámú 499P-jét a rajongók tapssal köszöntötték, amikor elsőként haladt át a célvonalon. Ez a Ferrari 11. győzelme a klasszikus francia hosszútávú maratonon, és a második egymást követő győzelme a 2023. június 11-i diadal után. A korábbi győzelmek 1949-ben, 1954-ben, 1958-ban, valamint 1960 és 1965 között szület
A Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a járművezető részegségének megállapításához nem szükséges alkoholteszt, hanem elegendő az objektív vizsgálat, mint az aceton szagú lehelet és az önkontroll hiánya – írja a sicurauto.it. E megállapítás egy tavaly júliusi ügyre nyúlik vissza, amikor Olaszországban egy autós fellebbezett a vezetési engedély h
A teljesen nyitott, tető és szélvédő nélküli, kétüléses Concept Mercedes-AMG Purespeed egy speedster tanulmány, amely az új Mercedes-Benz SL (R232) generáción alapul, de teljesen más az orr-része, a hagyományos hűtőmaszk például hiányzik róla. Egészen pontosan az SL 63 4Matic+ alapjaira épül, ezért négyliteres, 585 lóerős, 800 Nm nyomatékú, ikertur
Képünk illusztráció Fotó: BKK A BKK kiemelt figyelmet fordít a fővárosi járműpark folyamatos korszerűsítésére: jövőre 50 új csuklós dízelautóbusz állhat forgalomba Budapesten annak köszönhetően, hogy eredményes volt a lejáró járatüzemeltetési szolgáltatási szerződés megújítására vonatkozó közbeszerzés. Az új járművek üzemeltetésére tavaly kiírt te