A hétvégi, olaszországi G7-es csúcstalálkozón ritka mód népszerűtlen vezetők gyűltek össze – köztük Rishi Sunak brit kormányfő és Olaf Scholz német kancellár. Cserébe viszont élvezhetik a tárgyalásnak otthont adó álomhotel luxusát.
Mindenki tudja, hogy Vlagyimir Putyin ezt a javaslatot nem gondolta komolyan, hanem a svájci békekonferenciához van köze. A G7-vezetők nem is vitatták meg - mondta.
Megkezdődött Svájcban az ukrajnai békekonferencia szombaton. A megbeszélésen 92 ország vesz részt, közülük 57 állam- vagy kormányfői szinten; ezzel ez az esemény lesz az év egyik legnagyobb csúcstalálkozója.
Az Ukrajna ellen indított orosz háború nyomán az EU egy sor szankciót hozott Moszkvával szemben, de nem tiltotta meg a földgázexportot, amit néhány ország ki is használ. Az év végén azonban lejár az Ukrajnán keresztül haladó tranzitot szabályozó szerződés, de európai illetékesek arról tárgyalnak, hogyan lehetne fenntartani a szállításokat.
A kárpátaljai magyarság jogvédelme hivatalosan is Ukrajna csatlakozási folyamatának részévé vált, Magyarország kormánya elérte, hogy a kárpátaljai magyarság védelmére európai szintű garancia legyen - közölte a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szombaton.
Letette köztársasági elnöki esküjét Peter Pellegrini a szlovák parlamentnek a pozsonyi filharmónia épületében tartott ünnepi ülésén szombaton, és ezzel hivatalba lépett Szlovákia történetének hetedik államfőjeként.
Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke több mint 1,5 milliárd dolláros (558 milliárd forint) segélyt jelentett be, részben Ukrajna energetikai ágazatának és humanitárius helyzetének támogatására a svájci Luzernben tartott nemzetközi békekonferencián.
Klór okozta mérgezéssel szállítottak kórházba három felnőttet és két gyermeket, amikor a családfő zárt térben készítette elő a kerti medence megtisztításához szükséges vegyi anyagokat.
Két napja derült ki, hogy brutális, 80 milliárd forintos büntetést szabott ki Magyarországra az Európai Bíróság az uniós bevándorlási politika megsértéséért.
Magyarország továbbra is valós, érdemi béketárgyalásokat sürget azok között, akik a háborút vívják - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán, hozzátéve: a nemzetközi közösségnek azt kellene elérnie, hogy a háborúzó felek kössenek végre tűzszünetet, és üljenek végre asztalhoz.
A főbiztosság bejelentette: meghosszabbították az alkohol árusításának tilalmát (a borkereskedők kivételével), valamint a fegyverek árusításának és szállításának tilalmát.
Európában gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a világ körülöttünk és a mi szenvedélyeink, például a labdarúgó-Európa-bajnokság, körül forog, azonban ez korántsem igaz, amit most az amerikai Fox televíziós csatorna is jól megmutatott: közel egymilliárd forintot fizettek azért, hogy közvetíthessék a bajnokságot, de Magyarország Svájc elleni mé
Ki kell szélesíteni az ukrajnai békefolyamatban résztvevő országok körét - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök szombaton Svájcban az ukrajnai háború lezárásával foglalkozó békekonferencia első napján.
Az egyik legtapasztaltabb washingtoni politikai újságírót, John Gizzi-t, a Newsmax televíziócsatorna vezető újságíróját és fehér házi tudósítóját kérdezték a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Magyarország továbbra is valós, érdemi béketárgyalásokat sürget azok között, akik a háborút vívják - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán, hozzátéve: a nemzetközi közösségnek azt kellene elérnie, hogy a háborúzó felek kössenek végre tűzszünetet, és üljenek végre asztalhoz.
A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.
Az amerikai alelnök szavai szerint, miközben az Egyesült Államok szeretne békét elérni, és dolgozik ennek érdekében, elkötelezett Ukrajna újjáépítése iránt is.
Szombaton az izraeli hadsereg nyolc katona halálát jelentette be a Gázai övezetben, ahol több mint nyolc hónapja dúl a háború Izrael és a Hamász között
A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.