2024. június 16. vasárnap

jún. 16
0:12
Már félórányi vízipipázás is rendkívül káros lehet, a fogimplantátum körüli szövetet is tönkreteheti (Infostart)
A dohánytermékek közül a füstmentesek károsítják leginkább a fogimplantátumot – derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Az intézmény Fogpótlástani Klinikájának docense az InfoRádióban elmondta: a dohánytermékek olyan káros anyagokat tartalmaznak, melyek a lágyszöveteknek és az alattuk lévő csontszövetnek is árthatnak, extrém esetben pedig a fo
jún. 16
0:15
Ebben az egy dologban tévedett Einstein a fekete lyukak kapcsán (Rakéta)
Albert Einstein ritkán tévedett, de ebben az egy dologban a fekete lyukak kapcsán például igen – és ez kihatással lehet arra is, hogy milyen csillaghajókat tudunk építeni.
jún. 16
0:15
Ez az, ami nem oké, és amire minden szülőnek jobban oda kellene figyelnie (EgészségKalauz)
Senki sem tökéletes apa vagy anya - de elég jó még lehet!
jún. 16
0:16
Ötös lottó - Csak a Jokert kell "ketté tépni" (Infostart)
Az ötös lottó nyerőszámai 44 és 88 közé estek.
jún. 16
0:19
A gyógyszernél is többet számít, ha ilyen az orvos (EgészségKalauz)
Nem csak a gyógyszerek képesek csökkenteni a betegek fájdalmát, de a bizalomgerjesztő orvosi jelenlét is.
jún. 16
0:23
Orvosmeteorológia: embert terhelő kettősfront zavar bele a vasárnapi kánikulába (EgészségKalauz)
Sokakat megterhel a kettősfront, a melegedést is csak helyenként fékezi. Itt a Meteo Klinika részletes tájékoztatása vasárnapra.
jún. 16
0:27
A melanóma ritka, veszélyes formáinak már nem az UV-sugárzás az oka, hanem ez! (EgészségKalauz)
Folyamatosan növekvő kis csomóként, dudorként kezdődik.
jún. 16
0:31
Rendszeresen bedagad, vizesedik a lába? Ekkor jelez szívelégtelenséget (EgészségKalauz)
A dagadó, vizesedő láb a szívelégtelenség egyik figyelmeztető jele lehet. Vegye komolyan!
jún. 16
0:35
A 14 vagy 31 éves túlsúlyos nőknél nagyobb lehet a sztrók esélye (EgészségKalauz)
A kutatók arról számoltak be, hogy a 14 vagy 31 éves korukban túlsúlyos vagy elhízott nőknél nagyobb az ischaemiás stroke kockázata 55 éves koruk előtt.
jún. 16
0:39
Vastagbélrák: ez a 6 gyakori rossz szokás megnöveli a béltumor esélyét (EgészségKalauz)
A szakemberek összegyűjtötték azokat a rossz szokásokat, amelyekkel növelhetjük a vastagbélrák kialakulásának esélyét.
jún. 16
0:43
Magas vérnyomás ellen ezért nem elegendő csak a gyógyszert beszedni (EgészségKalauz)
A magasvérnyomás betegséggel diagnosztizált betegek gyakran úgy vélik, elég csupán a rendelt gyógyszereket szedniük, pedig ennél többről van szó.
jún. 16
0:47
Vakbélgyulladás: ha ilyen tünetek mellett fáj a hasa, sürgősen hívjon orvost! (EgészségKalauz)
Ha ezeket a tünetek tapasztalja a hasfájás mellett, azonnal forduljon orvoshoz!
jún. 16
0:51
Álmatlanul forgolódik éjszakánként? Ettől a hormontól függ az álma (EgészségKalauz)
Ha nem termelődik elég egy bizonyos hormonból, abból alvászavar lehet. Mi szabályozza működését, és hogyan hat az alvásunkra?
jún. 16
2:27
Toplista: Minden idők legjobb sorozatgyilkosos filmjei - több százezer szavazat alapján! (InStyle Men)
A krimi és a thriller a legnépszerűbb filmes műfajok a világon. De vajon melyek minden idők legjobb sorozatgyilkosos filmjei?
jún. 16
3:27
Ez nem SUV: terepjáró (InStyle Men)
A G Merci már elesett, de mi a helyzet a Land Rover Defenderrel? Vajon meg tudott maradni igazi terepjárónak?
jún. 16
3:27
A szakértő szerint ezt a magot edd minden reggel, ha ragyogóan szép bőrre és fantasztikusan jó memóriára vágysz (InStyle)
Ez a mag igazi szuperélelmiszer: ragyogóvá teszi a bőrt, valamint javítja az agyműködést! Mutatjuk miért érdemes diót enni minden reggel!
jún. 16
3:33
Nem akarjuk elhinni, hogy mit kent az arcára egy nő - Rémálom lett a vége! (Joy)
Elképesztő sztori következik!
jún. 16
3:51
Tegyél te is a bolygóért: váltsd tettekre a környezettudatosságod! (Képmás)
Mindannyiunk felelőssége, hogy élhető bolygót hagyjunk örökül a jövő generációinak, ezért a környezettudatosságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A környezetünket óvni, a fenntarthatóságért tenni ezerféleképpen lehet, egészen apró cselekedetekkel, hétköznapi szokásokkal is. Erre hívják fel a figyelmet azok az óvodák és iskolák, amelyek az E.
jún. 16
3:51
A Menedzserszövetség és a Shell Hungary közös Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj kitüntetettje: Fogarasi Norbert (EgészségKalauz)
A Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. ügyvezető igazgatója, a budapesti iroda vezetője és 4 éve kurátora cége londoni székhelyű alapítványának. Személyes vezetésével a vállalat 5 éve a Polgár Judit Világsakkfesztivál főtámogatója. Több mint 10 éve a súlyos beteg gyermekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány egyik nagykövete, 3 éve pedig
jún. 16
3:55
Ez nem SUV: terepjáró (EgészségKalauz)
A G Merci már elesett, de mi a helyzet a Land Rover Defenderrel? Vajon meg tudott maradni igazi terepjárónak?
jún. 16
3:59
A szakértő szerint ezt a magot edd minden reggel, ha ragyogóan szép bőrre és fantasztikusan jó memóriára vágysz (EgészségKalauz)
Ez a mag igazi szuperélelmiszer: ragyogóvá teszi a bőrt, valamint javítja az agyműködést! Mutatjuk miért érdemes diót enni minden reggel!
jún. 16
4:03
Nem akarjuk elhinni, hogy mit kent az arcára egy nő - Rémálom lett a vége! (EgészségKalauz)
Elképesztő sztori következik!
jún. 16
4:07
Egy volt OpenAI dolgozó 165 oldalas esszésorozatban vázolja fel az AI fejlesztések várható forgatókönyvét (EgészségKalauz)
Leopold Aschenbrenner szerint a jelenlegi trendeket követve a modellek képességei 2025-2026-ra meghaladhatják a diplomás szakemberekét. Az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérése 2027-re várható, ezt követően pedig akár egy éven belül megjelenhet a mesterséges szuperintelligencia (ASI), ami egy „intelligencia robbanást” hoz magával, és gy
jún. 16
4:11
Napi horoszkóp 2024. június 16. – Kell egy kis diplomácia (EgészségKalauz)
A Szűz felveheti a kapcsolatot egy rég nem látott ismerőssel, a Halak elsimíthat egy kényes ügyet. Napi horoszkóp minden csillagjegynek.
jún. 16
4:15
Berezgett a műszer az egyiptomi piramisnál, félelmetesen nagy dolog rejtőzött évezredekig a homok alatt (EgészségKalauz)
.
jún. 16
4:19
"Szégyen" – Ronaldinho durván leszólta a brazil válogatottat (EgészségKalauz)
A csapat mostani játékosai nem tudják, hogy médiahackről van-e szó, vagy komolyan gondolja kritikáját az aranylabdás klasszis.
jún. 16
4:21
Fenntartható és bolygóbarát étrend (TulipGardenCafe)
A táplálkozás sokféle lehet; egészséges, diétás, húsmentes, vegán, de vajon milyen az, amikor bolygóbarát? A fenntartható vagy bolygóbarát étrend nemcsak az egészségünkre, de a természetre és a klímára is tekintettel van. Hozzájárul ahhoz, hogy táplálkozásunkkal kevesbé terheljük környezetünket. De mit jelent ez a gyakorlatban? Milyen szempontokat
jún. 16
4:21
Az Alpok 10 legszebb tava – Ilyenek lehetnek a mennyország vizei! (Bien)
Kristálytiszta, jéghideg víz és a kék legszebb árnyalatai - az Alpok tavai egytől egyig lenyűgöző szépségűek, és tökéletes úti célok az év minden napján. Legyen szó kirándulásról, biciklizésről, romantikus hétvégéről vagy természetfotók készítéséről, az Alpok tavai nem okoznak csalódást. Mindegyik egyedi; méretükben, elhelyezkedésükben, mélységükbe
jún. 16
4:23
Tegyél te is a bolygóért: váltsd tettekre a környezettudatosságod! (EgészségKalauz)
Mindannyiunk felelőssége, hogy élhető bolygót hagyjunk örökül a jövő generációinak, ezért a környezettudatosságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A környezetünket óvni, a fenntarthatóságért tenni ezerféleképpen lehet, egészen apró cselekedetekkel, hétköznapi szokásokkal is. Erre hívják fel a figyelmet azok az óvodák és iskolák, amelyek az E.
jún. 16
4:27
8 étel és ital, ami segít a májon - Az alkohol nagyon megdolgoztatja (Joy)
A máj rendkívül fontos szervünk, ezért nagyon fontos, hogy minél jobban odafigyeljünk rá!
jún. 16
4:27
Saláta: vertikális farmról az áruházba (EgészségKalauz)
Az Egyesült Királyságban működő Tesco üzletek kínálata újabb termékkel bővült, már kapható az Unbeleafable® márkanevű, vertikális farmon termesztett, zacskós kiszerelésű babyleaf salátakeverék.
jún. 16
4:27
Ennél egyszerűbben márpedig nem lehet nyakkendőt kötni (InStyle Men)
Ha egyszer megkötötted, azóta is arra vigyázol, nehogy kibontódjon, akkor ez a videó neked is szól.
jún. 16
4:33
"Miért kell meghalnunk, hogyha kertünkben zsálya nő?" (egy.hu)
A címben idézett kérdést tette fel egy költő több száz évvel ezelőtt Maria Treben könyve szerint. Ha életet nem is adhat vissza egy gyógynövény sem, azért érdemes megismerni ezt a régről ismert, csodás növényt!
jún. 16
4:39
Pletykarajongók figyelem! Nem A Bridgerton család az egyetlen: 6 sorozat, ahol valaki a háttérből mozgatja a szálakat (InStyle)
Élünk-halunk az olyan sorozatokért, melyben valamilyen titok bontakozik ki, azokat pedig, melyekben egy titkos besúgó, posztoló vagy firkász pletykál az adott sorozat szereplőiről, rendszeresen kibeszélve őket és kiteregetve szennyesüket egyenesen imádjuk!
jún. 16
4:51
Egy hős anya és hős lánya története – "Nem hagytam, hogy Réka feladja" (Képmás)
Dobosné Mahunka Máriá nak tíz évvel ezelőtt 180 fokos fordulatot vett az élete, miután 21 éves lánya autóbaleset szenvedett és lebénult. "Az első két nap meg akartam halni" – így emlékszik vissza a történtekre. Majd rájött, nem adhatja fel; azóta is karateedzésre, versenyre, koncertre, motoros találkozóra hordja Rékát. A karácsondi tanárnő nemrég C
jún. 16
4:51
Régészek egy 4000 éves építményt találtak Görögországban (Hamu és Gyémánt)
Különös minószi építményt fedeztek fel a krétai Kastelli város közelében.
jún. 16
4:51
3 csillagjegy, aki az alvás megszállottja (in.hu)
Az alvás mindenki jólétéhez elengedhetetlen, mégis vannak bizonyos csillagjegyek, akik különösen a megszállottjai. Ezek a jegyek nemcsak élvezik az alvást, hanem a rutinjuk fontos részeként kiemelten kezelik. Mutatjuk őket!BikaA Bikának, akit a Vénusz, vagyis a szerelem és a kényelem bolygója ural, ösztönös hajlama van minden olyan dologra, ami örö
jún. 16
4:51
Milyen gyakran cseréled a párnahuzatodat? Ennyi időközönként lenne ideális (Bien)
Nap végén csodás érzés befeküdni az ágyunkba, feltéve persze, ha tiszta. A rohanós mindennapokban azonban könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy kellő időközönként ágyneműt cseréljünk, vagy annyi teendőnk akad, hogy újabb és újabb nappal toljuk odébb az áthuzatolás időpontját. Ez a párnahuzatok esetén különösen rossz döntés lehet. De hogy pontosan m
jún. 16
5:09
Szombaton újra nyit a Parajdi sóbánya (Vital)
Szombaton nyílik meg ismét a parajdi sóbánya, miután egy hónapja vízbeszivárgás miatt be kellett zárni a látogatók előtt, és le kellett állítani a termelést is
jún. 16
5:21
Érdemes-e zölden enni banánt? (WebBeteg)
A banánt bizonyára legtöbben sárgán ismerjük és fogyasztjuk. Zöld, még nem teljesen érett formában viszont sokkal egészségesebb, derül ki egy 2022-es kutatásból.
jún. 16
5:21
A Renault 5 Turbo modern újraértelmezése? Alpine A290 bemutató (Kronometer)
Hot hatch, azaz olcsó fordításban forró ferdehátú. Azóta egy kategória, amióta a kisebb, ferdehátú autók léteznek. Mit kategória? Művészet! Ha jól csinálják. Gyerekkorom óta átjárja az autók iránti szenvedélyem a…
jún. 16
5:21
Rózsa formájú briós (egy.hu)
Antal Csilla receptje
jún. 16
5:21
A klorofill jótékony hatásai (TulipGardenCafe)
Hallottál már a klorofillról, a növényekben előforduló zöld pigmentről? Tudtad, hogy milyen pozitív egészségügyi előnyökkel jár ez a kis pigment? Az antioxidáns tulajdonságokkal teli klorofill jótékony hatást fejt ki különféle egészségügyi állapotok, például álmatlanság, fogászati betegségek, arcüreggyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás, rák és vesekő
jún. 16
5:21
Ha cukorbeteg, a szíve is bajba kerülhet! Ezt teheti ellene a diabetológus szerint (EgészségKalauz)
A magas vércukorszint a szervezet egészére negatív hatást gyakorol.
jún. 16
5:21
3 bevált Diy módszer, hogy az ajkaid selymesek és hidratáltak legyenek (Bien)
A természetes szépség titka az odafigyelés. A testünk minden apró porcikája megérdemli, hogy vigyázzunk rá, ápoljunk és törődjünk vele. Akkor is, ha a létfontosságú belső szerveinkről van szó és akkor is, ha egy olyan testrészről, mint az ajkaink, amit mindenki láthat. Az év hűvösebb időszakában a szél és a hideg az ajak legádázabb ellensége, ez el
jún. 16
5:27
"Szexfüggő vagyok, ami nagyon zavar a koncentrációban: még a munkahelyemen is muszáj magamhoz nyúlnom" (+18) (Joy)
Ez a nő bevallotta az egész világnak: annyira szexfüggő, hogy még a munkahelyén is maszturbál, ráadásul minden korábbi párját megcsalta.
jún. 16
5:27
Godzilla Minus One - Egy film, nemcsak szörnyrajongóknak (InStyle Men)
A laikus közönség és a kritikusok is elismerően beszélnek a moziról.
jún. 16
5:27
A Bridgerton csak a kezdet! Ezek a június legszexisebb tartalmai a Netflix-en (InStyle)
Idén júniusban nem csak az időjárás lesz igazán forró.
jún. 16
5:45
Fejsérülés sportolás közben? Milyen következménnyel jár az agyrázkódás? Hogyan lehet segíteni alternatív módszerrel? (Kölöknet)
A sportsérülések nem csupán testi következményekkel járnak, de hatással lehetnek a mentális egészségre és a kognitív funkciókra is. A törött kar megnehezíti az írást és a gépelést, a mankók használata lassítja a mozgást, ami akadályozza az órákra való eljutást, a műtétek utáni lábadozás lemaradást okozhat a tananyagban. Azonban a legpusztítóbbak eg
jún. 16
5:45
10 borzongató horrorjáték, ami leginkább a frászt hozta ránk (+18) (InStyle Men)
Sokan még feltelepíteni sem merték őket!

Keresés