Egy, 2020-ban gyártott Aventador került kalapács alá az RM Sotheby's online aukcióján az OpenRoad értékesítési platformon. Ez az exkluzív szuperautó szemlátomást megmozgatta az autóértők és gyűjtők fantáziáját a világ minden táján, aminek következtében rekordszintre emelkedett a licit. Az autó hatmillió dollárért kelt el. Internetes árverésen soha
Az elkövetők azt állították a család alkalmazásában álló személyeknek, hogy a Schumacher család számára kínos adatok birtokában vannak, és több millió eurót követeltek azért, hogy az információkat ne hozzák nyilvánosságra. Az ügyészségi szóvivő szerint a zsarolók néhány fájlt el is küldtek a családnak bizonyítékként. A nyomozóknak sikerült kideríte
A Carwow csapata kiderítette, hogy mennyiben van igazuk a legújabb Mercedes-AMG C63 modell négy hengere miatt felháborodott rajongóknak. Meglepetés: szinte
Az első eset az M1-es autópályán napsütésben történt. A sebességhatár és a követési távolság be nem tartása miatt – minden valós ok nélkül – fantomdugó alakult ki. A torlódás végébe érkezett a belső sávban egy szürke autó, nem pont a megfelelő sebességgel. A sofőr későn kapott észbe, tövig taposta a féket, de ez sem segített rajta: három autót tolt
A közleményében a minisztérium emlékeztet arra, hogy a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből finanszírozott program az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti egy jármű beszerzését. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb
Az elmúlt másfél évben ugrásszerűen emelkedett az Egyesült Államokban a villanyautó-töltők ellen elkövetett vandalizmus népszerűsége. A hirtelen felkapottá vált bűncselekmény
Hogyan támadják a "zöldek" a szakmát? A széndioxid kibocsátástól kezdve a veszélyes anyagok újra hasznosításáig bezárólag, a zöldek hangosak, és sokszor ész nélkül hangosak, de az elektromos autó a csúcs. Egyet értek a Knezsik Istvánnal, az ANK elnökével abban, hogy 12 különféle, sorozatgyártásra kész hajtáslánc van. Miért pont ezt az egyet kell cs
A Mattel játékgyártó kötelékébe tartozó Hot Wheels 2023-ban indította útjára limitált Elite 64-sorozatát. A névben a szám értelemszerűen a léptékre (1/64) utal, míg elitté a kidolgozás minősége teszi az egyébként korlátozott példányszámban, prémiumáron kínált, rendszerint nyitható, mozgatható, levehető komponensekkel szerelt maketteket. Ennek a kif
A csaknem 300 méter hosszú Dali kikötői kalauzok segítségével, saját motorját használva vágott neki az útnak, ami Virginia állam partvidékére vezet, ahol a nemzetközi kikötőben a súlycsökkentés érdekében lerakodnak róla mintegy 1500 konténert - olvasható a szövetségi parti őrség (Coast Guard) hivatalos közleményében, amely szerint a hatóság az utat
Tavaly is hasonló felvonulást szerveztek, de akkor még eggyel kevesebb járműből állt a menetoszlop, sajnos idén tavasszal Nagykálló és Újfehértó között a nyírbátori mérnökségünk egyik kiváló kollégáját, Papp Tibort gázolta halálra egy kisbusz, ezért most eggyel több járműre lett szükség. A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csomós legjobb magyarként a 3. helyen végzett A szervezők keddi tájékoztatása szerint az autó- és motorsportban is egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem, a környezettudatos gondolkodás és a fenntarthatóvá válás, amit a FIA 2011-ben létrehozott környezetvédelmi akkreditációs programja is mutat. A rali Európa-bajnokság magyarországi fordulój
Beosztással éltem, két egymást követő napon próbáltam kis az autókat. Hivatalosan fél órát kapott egy-egy modellre az átlag ügyfél, ám ha nem volt utánam foglalás, kicsit hosszabbra nyúlhattak a próbautak. A legnagyobb Skodával, a Kodiaqkal kezdtem és hamar az elején jött a meglepetés. Sportfokozatban nyomtam egy padlógázt és a tisztán elektromos
Május végéig 246 346 személygépkocsit gyártottak Romániában az egy évvel korábbi 227 760-nal szemben. Románia két autógyára közül az Automobile Dacaia 145 493 személygépkocsit gyártott, míg a Ford Otosan 100 853 darabot. Májusban 42 620 autót gyártottak, a termelés volumene 16,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Tavaly minden idők leg
Helyi beszámolók szerint a francia pilóta és navigátora egy utcai kivitelű, pályabejárásra használt Toyota GR Yarisszal gyakorolt egy olyan földúton, amely a csütörtöki verseny része lesz (10. és 14. gyorsasági), amikor frontálisan ütközött egy szembejövő járművel. A negyvenéves Ogier csapata, a Toyota Gazoo Racing közösségi oldalán azt írta: "Seb
A zöldhomlokzatok és a zöldtetők nagyon fontos szerepet játszanak a városokban a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásában és a biodiverzitás megőrzésében, a lakók számára pedig természetes klímaberendezésként működnek. Ráadásul tisztítják a levegőt, szigetelnek és a zajt is tompítják – éppen ezért Bécs május eleje óta magasabb támogatási összegekkel
Veres Patrik jelezte: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem. Az olyan nem emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési se
Hogy néz ki? Rövid volt, de jó. Így foglalnám össze a tapasztalataimat az Év Magyar Autója 2024 versenyben nevezett Tonale phev négynapos tesztjéről. Ha alfás lennék. Ha nem lennék alfás, azt mondanám: nem éreztem semmit. Ha a kettőt kombinálom, a verdikt: jó rövid volt és nem éreztem semmit. Ha visszapörgetem az elmúlt két évtized Alfáit a csúcspo