2024. június 9. vasárnap

jún. 9
0:48
Ezredre azonos holtverseny a Kanadai Nagydíj időmérőjén (Autószektor)
A brit pilóta ezredmásodpercre ugyanolyan időt autózott, mint a háromszoros világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull), a szabályok értelmében viszont mivel ő hamarabb érte el a legjobb eredményt, megszerezte a pole-t. A harmadik helyen, mindössze 21 ezredmásodperc lemaradással Lando Norris, a McLaren brit versenyzője végzett. A 26 éves Russell
jún. 9
4:36
Virágzik az elektromos-piac, mélyponton a gázolaj (autopro)
Negyed évszázada nem volt ilyen alacsony a kereslet a gázolaj iránt az Egyesült Államokban – az elektromos járművek tehetnek róla?
jún. 9
7:18
Két megyére narancssárga riasztást is kiadtak vasárnapra zivatarra és jégesőre (Autószektor)
Ma reggelig, délelőttig még szórványosan valószínű zivatar, egyre inkább hazánk keleti, északkeleti harmadában. A zivatarokat felhőszakadás (~ 20-30 mm, északkeleten lokálisan > 30-40 mm), viharos (55-70 km/h) szél kísérheti. Napközben elsősorban keleten, délutántól egyre inkább északnyugaton, nyugaton alakulhatnak ki zivatarok, ezekhez néhol viha
jún. 9
7:18
Újabb kontinensen kezdett villanyautó-gyártásba a Kia (Villanyautósok)
Legalább már ide nem kell az óceán túloldaláról szállítani a három üléssoros SUV-t.
jún. 9
8:12
Jól mennek a villanyosított Jeepek (Autószektor)
Noha elsőre megbotránkoztatónak tűnhet, hogy épp egy olyan márka kötelezi el magát ilyen szinten a villanyosításnak, ami elsősorban a terepezésről szól, ugyanakkor a Jeep már nálunk is számtalanszor bebizonyította, hogy remekül csinálja a kínálat zöldítését, az off-road tulajdonságok érdemi csorbítása nélkül. Mi több, Amerika két legeladottabb plug
jún. 9
8:24
1,6 TW-on a globális napelemes kapacitás, ezek a napelemtípusok most a legnépszerűbbek (Villanyautósok)
Tavaly 502 gigawattnyi napelemet gyártottak.
jún. 9
8:30
A mesterséges intelligencia árazhatja be autóink töltését (autopro)
Okos töltőállomásokkal kínálhatnak egyedi árazást a szolgáltatók az elektromos autósoknak.
jún. 9
9:12
Sorra gyulladtak ki az autók éjfél előtt az országban (Autószektor)
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó az M4-es autóút Szolnok felé vezető oldalán, Cegléd közelében, a 72-es és 73-as kilométerszelvény között - írta néhány perccel háromnegyed 11 előtt a katasztrófavédelem. A ceglédi hivatásos tűzoltók két vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. Kigyulladt
jún. 9
9:18
Repülve készül a Dacia Sandrider a Dakarra (Autónavigátor)
Komoly vállalást tett a Dacia: a motorsport-történelemben kissé szegényes márka szeretne ezen az állapotán változtatni, és az egyik legkeményebb megmérettetésen,
jún. 9
11:12
Tudod, mi a jobbra tartási kötelezettség? (Autószektor)
A közlekedésünk egyik alapvető szabálya a jobbra tartás. Gyakran halljuk ezt a kifejezést, de vajon tudjuk-e, hogy pontosan mit jelent és milyen kötelezettségekkel jár? A válasz bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk, ezért lássuk a kérdést részletesen.  Jobb oldali közlekedés A közlekedés egyik lényeges eleme, hogy – egyszerűen megfogalmazva – az út
jún. 9
12:12
Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét a Bükkábrányban (Autószektor)
Lantos Csaba energiaügyi miniszter az üzem ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: bár a hidrogén mint alternatív energiaforrás még a jövő ígérete, Magyarország első zöldhidrogén üzeme már a jelen, amely nemcsak a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgálja, hanem jelentős lépés az ország energiafüggetlensége felé is. A miniszter elmondta: a hivatalos prób
jún. 9
12:18
Megkerüli az amerikai szankciókat a Volvo az EX90-nel (Autónavigátor)
Az USA Kínával való kereskedelmi háborúját még Donald Trump kezdte el, aztán a demokraták akkori kritikája ellenére Joe Biden nem
jún. 9
12:36
Újragondolt belső égésű motorok érkeznek Japánból (autopro)
A cél a hibrid járművek kiszolgálása a jövőben.
jún. 9
12:54
Súlyos baleset, teljes útzár és mentőhelikopter az M5-ös autópályán (Autószektor)
Összeütközött egy személyautó és egy tréler az M5-ös autópálya 45-ös kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon, Újhártyán térségében. A baleset következtében egy ember beszorult, akit a műszaki mentést végző dabasi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével kiemeltek a járműből. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A sztráda érintett szak
jún. 9
13:24
Nem a villanyautó-töltés miatt lesz drága a nyaralás (Villanyautósok)
Ne listaáron tölts, jelentős kedvezményeket kínálnak a havidíjas csomagok.
jún. 9
14:03
Ismét győzött Bucsi Attila, a Humda Academy pilótája (Autószektor)
Alaposan büntető súlyozva, nagyobb hasmagasságú autóval küzdött Bucsi Attila és a negyedik helyet szerezte meg a piros zászlóval is nehezített időmérőn a Slovakiaringen, a TCR Eastern Europe harmadik fordulójában. A BOP szabálynak, vagyis a kiegyenlített teljesítményrendszernek köszönhetőn a mezőny legnehezebbre hizlalt (1355 kg) és 80 millimétere
jún. 9
15:21
Jól fogynak az elektromos Fordok, de még mindig a benzin az úr (Autónavigátor)
Az idei év a villanyautók iránt keresletcsökkenésről szól, azonban az amerikai Fordok épp ellenkezőjéről tanúskodnak. A május adatok szerint egyes
jún. 9
15:27
Michelisz az Usa futamok után is vezeti a világbajnokságot (Autószektor)
Az USA túrára érkező világbajnoki mezőny a Mid-Ohio Raceway (Mansfield) is keményen csatázott minden pontért. A FIA TCR World Tour tabella élen álló és második helyről rajtoló Michelisz Norbert harmadikként fordult, de még ez a pozíciója is veszélyben volt, mert többször kellett keményen védekeznie. Némi előny kiautózása után már a második helyen a
jún. 9
16:21
Játékautó autistáknak (Autószektor)
Előre bocsánatot kérek, hogy simán autistának nevezem az ilyen mentális zavartól szenvedőket, nem szeretem a bonyolult "autizmussal élő személy" kifejezést. Egy autista gyerek szülője írta, hogy az autizmussal élő személy, nem maga az autista, hanem a családtagja.  Autós szaklap olvasóitól nem várható el, hogy tisztában legyenek az autizmussal. Ma
jún. 9
17:33
Gyorsasági kamion Eb - Kiss megállíthatatlanvolt Szlovákiában (Autószektor)
A 39 éves szombathelyi pilóta vasárnap reggel is megszerezte a pole pozíciót a magyar-szlovák határ közelében, Diósförgepatonyban található pályán, majd a nap első - a hétvége harmadik - versenyén rajt-cél győzelmet aratott. A vasárnapi második - részben fordított rajtrácsos - viadalt Kissnek a nyolcadik pozícióból kellett kezdenie, de a riválisok
jún. 9
18:15
Szakértő tippeket ad az Isuzu, hogyan kell homokban vezetni (Autónavigátor)
Az off-roadozás az egyik legizgalmasabb tevékenység, amit ember egy autóval művelhet, de természetesen ezt is kellő szakártelemmel és körültekintéssel érdemes
jún. 9
18:15
Szövetségre lép az Iveco és a kínai Foton (Autószektor)
Az Iveco Group és a Foton közötti memorandum új jövőbeli szinergiák feltárásának lehetőségét is megnyitja, beleértve a lehetséges együttműködést az európai és dél-amerikai piacon. Az Iveco Group általános villamosítási stratégiájának részét képező partnerség célja, hogy a könnyű haszongépjárművek kínálatát az ikonikus Daily furgon 3,5-7,2 tonnás tö
jún. 9
19:21
A hét karikatúrája: Közúti malőr (Autószektor)
.
jún. 9
20:09
Minden tekintetben nagy dobás a Volkswagen Id.7 (Autószektor)
Kezdem az utolsó két órával, amikor a javasolt 80 százalékos akkumulátor töltöttséggel indultam vissza Szegedről Budapestre, a Frangepán utcába. Jó korán, így a még traffipax barát tempóra, azaz 140-re húzva a több fokozatban állítható távolságkövető tempomatot nagyon sima volt az út. Ráadásul kevés korábbi tesztautón találtam meg ilyen gyorsan azt
jún. 9
22:33
Kaotikus futamon papírforma győzelem született a Kanadai Nagydíjon (Autószektor)
A 26 éves holland pilótának ez pályafutása 60. futamgyőzelme, az idei szezonban hatodszor diadalmaskodott, Montréalban karrierje harmadik sikerét aratta. Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, George Russell, a Mercedes szintén brit pilótája pedig harmadikként az esőben kezdődő, de száraz körülmények közöt

Keresés