Hétfőn érkezett az aggasztó hír egészségügyi okokból lemondta a koncertjét. Peter Srámek ugyan már jobban van, de rendkívül megijedt, amikor elment a hangja.
Király Lindára nem volt jellemző eddig, hogy túl sok információt osztott volna meg a magánéletéről, de az utóbbi időben kitárulkozott. Az énekesnő újra szerelmes, ráadásul az exével jött össze, akivel még tiniként volt együtt. A páros Ed Sheeran koncertjén romantikázott, melyről videót is készítettek.
Ördög Nóra és férje, Nánási Pál már többször gondolkodtak azon, hogy külföldre költözzenek. A sztárpár imádja a világot járni, és szeretnék, hogy gyermekeik is többet lássanak a nagyvilágból.
Jurányi Zsófia fizikus-sarkkutató az ELTE fizikus szakán végzett, jelenleg pedig az Alfred Wegener Intézetnél dogozik Németországban, ahol a levegőben megtalálható aeroszolok mérésével foglalkozik.
Napokon belül indul a párizsi olimpia, amit több helyen is közvetítenek, például a Maxon, ahol több technikai újítással is készülnek a nagy sporteseményre.
Beszóltak a metrón, és te csak álltál, ahelyett, hogy vissza vágtál volna valami frappánssal? Bárkivel előfordul, ahogy az is, hogy csak órákkal később jut eszébe, mit is kellett volna mondani. De ha a kellemetlen szituáció aztán hetekkel később, minden egyes lefekvés előtt megjelenik a gondolataiban, nem tud tőle elaludni és egyfolytában rágódik a
Nem találomra küldözgetjük őket, konkrét céllal fűzzük bele egy-egy üzenetbe. A szívecskés emojik már minden színben, formában és állapotban megtalálhatók a közösségi platformokon, e-mail kiszolgálóknál. Sokat elárul rólad, hogy te melyikre böksz először!
A kakaó ára az egekbe szökött az utóbbi hónapokban, ami arra készteti a gyártókat és kutatókat, hogy olcsóbb és fenntarthatóbb alternatívákat keressenek.
Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Lidl Balaton-átúszás Révfülöpön. A szervezők tájékoztatása szerint az első indulók - köztük a junior úszóválogatott tagjai - pontban 7 órakor rajtoltak, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A cél a balatonboglári Platán strandon van.
"A pénz nem boldogít" – vagy mégis? Egy új kutatás most bebizonyította, hogy az állítás nem feltétlenül igaz, sőt, akik gazdagnak minősülnek, messze magasabb pontszámokat adtak, mint azok, akiknek kevesebből kell gazdálkodni.
A királyi család számos régi hagyományt követ. Vannak köztük azonban olyanok is, amelyek a mai, 21. századi világban kifejezetten különösnek tűnhetnek. Ez a hagyomány egészen a 12. századig nyúlik vissza, és Károly király féltve őrzi.
A meggyleves az egyik legjobb nyári étel, elsősorban hidegen esszük, mert üdítően friss és ilyenkor a gyümölcs is könnyen beszerezhető. A meggyet az ókorban nem sokra becsülték, savanykás íze miatt nem merték fogyasztani. Aztán Európában a XVI. században lendült fel a cseresznye- és meggytermesztés.
Futás előtt fontos odafigyelni arra, mit eszel, hogy elkerüld a kellemetlenségeket és maximalizáld a teljesítményedet. Íme néhány élelmiszer és ital, amelyeket érdemes elkerülni futás előtt:
Girbegurba lábujj, fájdalmas ízület. Ez bizony kalapácsujj. Súlyos esetben bütyök alakul ki, ami olyan nagyra is nőhet, hogy akadályozza a cipő viselését.