Pascal Wehrlein győzelmével visszavette a vezetést a Formula E tabelláján a London ePrix első futamán, a vasárnapi finálén viszont a Jaguar két autóját kell majd legyőznie első vb-címéért.
A kétszeres világbajnok finn pilóta 23 évesen átlépte a 200. szakaszgyőzelem határát, de még a Top 10 eléréséhez is több mint kétszer ennyi kellene neki. Miközben Kalle Rovanperä feltartózhatatlanul száguld a Lett Rally megnyerése felé, szép mérföldkőhöz érkezett a pályafutása, szombaton ugyanis megszerezte a 200. szakaszgyőzelmét a WRC-ben. Ezzel
A Budapest Titans nyerte a magyar amerikaifutball-bajnokságot (HFL), miután a sorozat szombati fináléjában, a Xviii. Veolia Hungarian Bowlban 51-29-re legyőzte a Budapest Cowbells együttesét.
A Magyar Olimpiai Bizottság már a helyszínen is megkezdte a július 26-án kezdődő párizsi olimpia előkészületeit. Fábián László delegációvezető, a MOB főtitkára azt mondta az InfoRádióban, hogy igyekeznek minden sportolói és edzői kérésnek eleget tenni.
Max Verstappen igen frusztráltan nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérő edzése után, majd elmondta, hogy a Red Bullnál egyeseknek fel kellene ébredni. Noha mindössze 0,046 másodperccel maradt le a pole pozíciótól és a 3. helyet szerezte meg a Magyar Nagydíj időmérő edzésén a jelentősen továbbfejlesztett, nagy leszorítóerőt igénylő pályákra optimaliz
Gazdag Dániel mesterhármasával a Philadelphia Union 3-0-ra legyőzte a vendég Nashville-t az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) szombati játéknapján.
LeBron James nyolc másodperccel a vége előtt dobott kosarával győzött az amerikai kosárlabda-válogatott 101-100-ra Dél-Szudán ellen a londoni olimpiai felkészülési mérkőzésen szombaton.
Sébastien Ogier nyerte a Lett Rally első vasárnapi szakaszát, Kalle Rovanpera és Ott Tanak előtt, így a nyolcszoros világbajnok növelte előnyét Martins Sesks előtt.
A szombat délutáni díjátadóval zárult az idei 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj és a hozzá köthető vízi és parti programsorozatot és vitorlásversenyeket összekötő Balaton-parti fesztivál. Az abszolút győztes Raiffeisen Fifty-Fifty katamarán csapata mellett elismerésben részesült a leggyorsabb egytestű hajó, a legjobb női csapat, a legidősebb és legf
Sébastien Ogier vezet a Lett Rally vasárnapi csatájában Ott Tanak előtt, összetettben vezető Kalle Rovanpera vezet, míg Martins Sesks továbbra is Tanak előtt.
Elképesztően izgalmas Power Stage szakaszt rendeznek a Lett Rallyn, miután Sébastien Ogier és Ott Tanak holtversenyben vezet vasárnap, és amíg Kalle Rovanpera magabiztosan áll az összetett élén, Martins Sesks dobogóját akár veszélyeztetheti is Tanak.
Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Balaton-átúszás. Az első indulók pontban hét órakor rajtoltak Révfülöpről, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A helyszínről Zsíros Mihály tudósított.
Hamarosan kezdetét veszi a 39. Forma 1-es Magyar Nagydíj. Ilyenkor Mogyoródon és környékén több százezer rajongó fordul meg. A pálya közelében van kollégánk, Rizmáyer Mihály.
Kalle Rovanpera rajt-cél győzelmet szerzett a Lett Rallyn, míg a Toyota kettős sikert aratott Sébastien Ogier második helyezésével. A harmadik helyet Ott Tanak szerezte meg, míg Martins Sesks komoly időt vesztett a Ford Puma műszaki hibája miatt. Azt követően, hogy Kalle Rovanpera domináns teljesítménnyel szerezte meg az első helyet a Lett Rally s
A görög Aszterasz Tripolisz labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2026 nyaráig leigazolta a magyar válogatott labdarúgót, Ádám Martint, akinek a dél-koreai Ulszan Hyundai felbontotta a szerződését