Unalmas, kiszámítható, egyszerűen rossz – hallható gyakran az Eb alatt is. Valóban több csapatnál megfigyelhető kockázatkerülő stratégia, a póker példáján be is mutatjuk, miért. A számok azonban árnyalják a képet, a nézettségi adatok pedig azt mutatják: bár duzzogunk, nagyon is nézzük a meccseket.
A Skócia elleni Eb-meccsen többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett magyar focista teljes felépülése fél évet vesz igénybe, de maszkban hamarosan visszatér a pályára.
Franciaország a kilencedik percben vezetést szerzett Kolo Muani közeli fejeséből, de a spanyolok a 16 éves Yamal óriási csavarásával és Olmo megpattanó lövésével öt perc alatt két góllal megfordították a meccset. A tét már a döntőbe jutás, kövesse a mérkőzést!
Jól kezdtek a franciák, vezettek is, de a négy nap múlva 17 éves Lamine Yamal csodálatos gólja és Dani Olmo okos csele és lövése 2–1-es győzelmet ért. Real-játékos nélkül érte el a sikerét a spanyol csapat.
Két férfi a gyanú szerint azzal zsarolta a családot, hogy közli a felvételeket az egy évtizede a nyilvánosság elől elzárva élő egykori hétszeres világbajnok Forma–1-es legendáról.
Hayden Paddon autója az Észt Rally első szombati szakaszán megsérült egy ugrató utáni orra esés következtében, ami miatt az Eb-címvédő a verseny feladására is gondolt.
A lefújás után jött a dráma a labdarúgó-Európa-bajnokság első elődöntőjében. Álvaro Moratát az ünneplés közben saját szurkolója miatt rúgták le, a csatárt ápolni kellett.
A WRC-éllovas Thierry Neuville dicsérte Martins Sesks Lengyelországban nyújtott teljesítményét, miután a lett versenyző az ötödik helyen debütált a vb csúcskategóriájában.
A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok csapatát ötkarikás felkészülési mérkőzésen a kaliforniai Berkeleyben kedden.
Lamine Yamal, akit a kedd esti elődöntő legjobb játékosának választott az UEFA, részben álomgólja miatt is, átírta kicsit az Eb-rekordok könyvét. De még érdekesebb, hogy nagyjából négyszáz napja Felcsúton, a Pancho Arénában majdnem ugyanilyen gólt lőtt. Kinek? A franciáknak!
2022 óta leginkább csak saját sikertelenségi mutatóinak felülírása kapcsán kerülhetett be a futamok utáni statisztikai összegzésekbe Lewis Hamilton, most azonban két és fél év után aratott első győzelmével egycsapásra több fontos rekordlistának is az élére állt.
Néhány nap múlva lesz 17 éves az Eb-k történetének legfiatalabb gólszerzője, Lamine Yamal, aki kora ellenére máris a spanyol válogatott kulcsembere lett. Tehetségére a szakemberek sem találnak magyarázatot, míg ő a grundfocis alapokra hivatkozik.
Egész hétvégén a top 10-ben, vagy ahhoz nagyon közel küzdött Hideg Ádám gokart világbajnoki ezüstérmes autóversenyző a Formula-4-es spanyol bajnokság franciaországi Paul Ricard versenypályán rendezett harmadik fordulóján.
Miközben a spanyol Lamine Yamal 16 évesen és 362 naposan az Eb-k történetének legfiatalabb gólszerzőjévé vált, addig csapattársa, a 38 éves és 231 napos Jesús Navas a legidősebb játékossá lépett elő, aki együttesével valaha is bejutott az Eb-elődöntőbe - emelte ki az IFFHS a németországi Európa-bajnokság keddi elődöntős meccse kapcsán, amelyen a sp