2024. július 11. csütörtök

júl. 11
0:12
Eb-elődöntő: így építette újjá Ronald Koeman a holland válogatottat (Infostart)
Ronald Koeman egyáltalán nem krízishelyzetben vette át a 2022-es világbajnokság után a holland válogatott, hiszen Louis van Gaal előre bejelentette, hogy nem folytatja, az Oranje pedig nem szerepelt rosszul, csak tizenegyespárbajban búcsúzott a későbbi győztes argentinok ellen. A régi-új, 2018–2019-ben a posztot már betöltő Európa-bajnok futballist
júl. 11
0:12
Anglia megverte Hollandiát, 2021 után ismét Eb-döntőt játszhat (444.hu)
Gareth Southgate másodjára is elvitte a fináléig az övéit, három éve 11-esekkel nyertek az olaszok, most a spanyolok ellen póbálkozhatnak.
júl. 11
0:15
Krejcikova és Ribakina is elődöntős Wimbledonban (Demokrata)
A két Grand Slam-győztes egymással csatázik a csütörtöki elődöntőben, míg a másik ágon a horvát Donna Vekic és az olasz Jasmine Paolini találkozik.
júl. 11
0:15
Benedek Tibor fia, Benedek Mór is világbajnok lett az U18-as vízilabda-válogatottal (Telex)
Benedek Tibor 1989-ben nyerte meg csapatával pályafutása első aranyérmét az U17-es Európa-bajnokságon.
júl. 11
0:16
Morata sárga lapot adott a biztonsági őrnek, de az UEFA-nak lépnie kell a berohanó szurkolók miatt (Infostart)
,Több szempontból is emlékezetes marad a németországi labdarúgó Eb kedd esti, spanyol győzelemmel véget ért müncheni elődöntője. Mindenekelőtt azért, mert a spanyolok fiatal sztárja, Lamine Yamal 16 évesen és 362 naposan az Eb-k történetének legfiatalabb gólszerzőjévé vált, de azért is is, mert a spanyolok kapitánya, Alvaro Morata szinte példa nélk
júl. 11
0:19
Vingegaard visszavágott, hátrányból visszajőve sprintelte le Pogačart (Telex)
A sárga trikós és a címvédő igazi nagy párbajt vívott a Tour de France 11. szakaszán. A lejtmenetben nagy előnybe kerülő Pogačart fogta be a dán bringás.
júl. 11
0:20
A Paks kezdi a magyar csapatok közül az európai kupaszezont (Infostart)
A hazai labdarúgócsapatok közül elsőként csütörtökön a Magyar Kupa-győztes Paks kezdi meg szereplését a nemzetközi kupasorozatok 2024/25-ös idényében, méghozzá az Európa-liga selejtezőjében.
júl. 11
0:23
Hollandia-Anglia 1-2 (Telex)
A lötyögősen induló második félidő végére Hollandia tudott felpörögni, de a 90. percben megvillanó Watkins góljával fordítottak az addig nem sokat mutató angolok.
júl. 11
0:24
A 90. percben szerzett góllal Anglia is bejutott az Eb-döntőbe (Infostart)
Ahogyan a keddi elődöntőben: az egyik csapat vezetett, a másik szerzett utána két gólt és az Eb-döntőbe jutott. Az angolok a 90. percben, a csereként beálló Watkins szép góljával megnyerték a hollandok elleni elődöntőt, s vasárnap a spanyolokkal játszhatnak a trófeáért.
júl. 11
0:27
Marad Deschamps a francia válogatott élén (Telex)
A francia szövetség elnöke szerint a válogatott szövetségi kapitánya marad ott, ahol van.
júl. 11
0:28
Felavatták az új Olimpiai Emlékfalat a Farkasréti temetőben (Infostart)
Farkasréti temetőben elkészült az elhunyt olimpiai bajnokok új emlékfala, melyet szerdán ünnepélyes keretek között avattak fel.
júl. 11
0:31
Watkins a hajrában döntőbe lőtte Angliát (Telex)
Nagy meccs volt, különösen az első félidő két góllal, két kapufával, gólvonalon blokkolt lövéssel. Aztán a második félidőben, amikor már mindenki a hosszabbításra készült, egy szinte véletlenül kialakult helyzetből Watkins bombagólt lőtt. Hollandia-Anglia 1-2, a győztes Spanyolországgal játszik az Eb-döntőben.
júl. 11
0:32
Már tudni, hogyan folytatja a kiesés után Didier Deschamps (Infostart)
A francia szövetség (FFF) elnöke szerint a labdarúgó-válogatottat irányító Didier Deschamps kitölti a 2026-os világbajnokságig szóló szerződését.
júl. 11
0:36
A rendes játékidő végén lőtte a döntőbe Ollie Watkins Angliát (Infostart)
Az angol labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban szerzett góllal hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a holland csapatot a németországi Európa-bajnokság Dortmundban játszott szerdai elődöntőjében.
júl. 11
5:15
Helikopterezés, szexuális zaklatás – egyre több piszkos ügy derül ki a sztárserpáról (Telex)
Nirmal Purja hamis rekordokkal is kérkedik, de nagyon népszerű mászó, és sokan keresik az expedíciós cégeit. A hegymászóetikát és a törvényeket viszont egyre többször hágja át, átrepüli a veszélyes helyeket, és női klienseit is zaklat.
júl. 11
5:27
Korának Sennája volt a félelmet nem ismerő pilóta, akinek első győzelme szégyenbe hozta az F1-et (Racing)
Éppen 53 évvel ezelőtt szenvedett halálos balesetet Pedro Rodríguez, aki az F1 mellett jó néhány más kategóriában is sikeres volt.
júl. 11
6:36
Eszeveszett öröm: így ünnepeltek az angolok a drámai siker után (Metropol)
Anglia a 91. percben szerezte a mindent eldöntő gólt Hollandia ellen.
júl. 11
6:36
Harvick: Az elektromos autóknak nincs jövőjük a Nascar-ban (USAracing)
A chicagói utcai forduló hétvégéjén került leleplezésre a Nascar vadonatúj, bő 1300 lóerős és 3...
júl. 11
6:36
"Nem véletlen, hogy a bíró berohant az öltözőbe" - áll a bál az angol-holland elődöntő után (BorsOnline)
Anglia 2-1-re verte Hollandiát a németországi labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntőjében. A hollandok vitatják az angolok büntetőjének jogosságát.
júl. 11
6:39
Harvick: Az elektromos autóknak nincs jövőjük a Nascar-ban (Racing)
A chicagói utcai forduló hétvégéjén került leleplezésre a Nascar vadonatúj, bő 1300 lóerős és 3...
júl. 11
7:21
Schumacher a McLaren idei F1-es autóját vezette, de nem sok értelme volt (Racing)
Három csapat részvételével tartott gumitesztet Silverstone-ban a Pirelli, az eső azonban keresztülhúzta a tervezett programot.
júl. 11
7:30
2:1-re legyőzve a hollandokat Anglia döntőbe jutott az Eb-n (HírTV)
Az angol labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban szerzett góllal hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a holland csapatot a németországi Európa-bajnokság Dortmundban játszott szerdai elődöntőjében.
júl. 11
7:48
Nem vehet részt az olimpián a törökök birkózó klasszisa (Infostart)
A kötöttfogású birkózók 130 kilogrammos kategóriájának klasszisa, a török Riza Kayaalp doppingvétség gyanúja miatt nem vehet részt a párizsi olimpián.
júl. 11
8:12
Kiderült, ki halt meg a Balaton melletti tragédiában (Ripost)
Bontás közben zúzta halálra egy ledőlő fal.
júl. 11
8:21
Watkins döntőbe lőtte Angliát (Demokrata)
Az angol labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban szerzett góllal hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a holland csapatot.
júl. 11
8:27
A győzelemért harcolna Székesfehérváron Német Gábor (Racing)
A Mecsek Rally nem úgy zárult Német Gábornak, ahogyan szerette volna, de Székesfehérváron újra a győzelemért száll harcba.
júl. 11
8:27
A holland kapitány kiakadt az angolok tizenegyesén, szerinte a videóbíró tönkreteszi a futballt (Telex)
Ronald Koeman azt mondta, ezt a talpalást Angliában le sem fújták volna.
júl. 11
8:54
A Paks nagy napja – sport a tévében (Infostart)
Európa-liga selejtezőt játszik a Magyar Kupa-győztes, de emellett vízilabda, kézilabda, lóverseny, baseball, kerékpár, golf és tenisz is szerepel a sportcsatornák élő kínálatában.
júl. 11
9:12
Sokadik osztályból a csúcsra – ki ez az Ollie Watkins, aki az Eb-döntőbe lőtte Angliát? (444.hu)
Összesen tíz labdaérintése volt eddig az Eb-n.
júl. 11
9:15
Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe (Racing)
Jos Verstappen sajtóértesülések szerint tovább győzködi a fiát, hogy már jövőre inkább a Mercedes versenyzője legyen.
júl. 11
9:18
Még a walesi herceg is gratulált a győztes gól szerzőjének (Infostart)
Anglia története során először jutott nem hazai földön világ- vagy Európa-bajnoki döntőbe. Erről és még további érdekességekről, nyilatkozatokkal a 2-1-es angol sikert hozó, hollandok elleni Eb-elődöntő után.
júl. 11
9:18
Rossz hírt kaptak Szoboszlaiék, beintett a sztárcsatár a Liverpoolnak (Metropol)
Nico Williams érkezésére kevés az esély.
júl. 11
9:18
Ezt várták, régi probléma oldódik meg a Fradinál az új igazolással (Ripost)
Jansen alaposan variálhat Kady Borgesszal.
júl. 11
9:45
Kolumbia-Argentína döntő lesz a Copa Americán (Demokrata)
Kolumbia lesz a címvédő és világbajnok argentin válogatott ellenfele a labdarúgó Copa America vasárnapi döntőjében.
júl. 11
10:00
Botrány a Copa America elődöntője után (Infostart)
Kolumbia lesz a címvédő és világbajnok argentin válogatott ellenfele a labdarúgó Copa America vasárnapi döntőjében, miután a négy között egy góllal jobbnak bizonyult Uruguaynál.
júl. 11
10:15
Botrány a Copa Américán, a Liverpool uruguayi csatára a lelátón verekedett a szurkolókkal (Telex)
Kolumbia 1-0-ra nyert a feszült hangulatú meccsen, vasárnap az argentinokkal játszanak a döntőben.
júl. 11
10:18
Még az angolok szerint sem volt büntető Kane esése (444.hu)
A volt angol válogatott tévés szakértők véleménye nem erősíti a köteléket Kane-ékkel.
júl. 11
10:33
A WRC promótere a pletykák ellenére sem aggódik a Hyundai miatt (Racing)
Nemrég kapott szárnyra a hír, miszerint a Hyundai egyéb motorsport-tevékenységei hatással lehetnek a gyártó WRC-programjára.
júl. 11
10:39
III. Károly azt kéri az angol fociválogatottól a döntő előtt, hogy kíméljék meg a nemzetet a stressztől (Telex)
A király azt szeretné, hogy már a rendes játékidőben bebiztosítsák a győzelmet a spanyolok ellen.
júl. 11
11:06
Máris? Itt fotózták Varga Barnabást borzalmas sérülése után (Metropol)
Nem sokat pihent otthon Varga Barnabás.
júl. 11
11:15
Vigasztalják a McLarent: a Red Bull is sok hibával kezdte (Racing)
A McLaren és Norris sok hibát vétett, miközben az erősorrendben utolérte a Red Bullt és elkezdett a győzelmekért rendszeresen harcolni.
júl. 11
11:48
Az apjánál is idősebb a csapattársa: a spanyolok csodatinije csókolommal köszön az öltözőben? (BorsOnline)
Elképesztő éven van túl Lamine Yamal.
júl. 11
11:57
Schumachernek halálfélelme volt legnagyobb F1-es balesete után, amely piros zászló alatt történt (Racing)
Éppen 25 éve történt Michael Schumacher silverstone-i balesete, amelynek következtében kettős lábtörést szenvedett.
júl. 11
12:12
Darwin Núñez is belekeveredett egy nézőtéri rendbontásba a Copa Americán (444.hu)
Az uruguayi játékosok a családjukat féltették a kolumbiai drukkerektől.
júl. 11
12:27
Újra összeült Marcus Grönholm és Timo Rautiainen párosa (Racing)
Marcus Grönholm és navigátora, Timo Rautiainen ezúttal nem autóval teljesítette a Finn Rally egyik ikonikus szakaszát.
júl. 11
12:33
Vissza az iskolapadba: Max Verstappen szentélyében folytatja szezonját Molnár Martin (Racing)
Az újoncok értékelésében dobogón álló Molnár Martin feltöltődve várja a brit F4 folytatását a kedvenc pályáján, Zandvoortban.
júl. 11
12:48
Ki emlékszik rá? Fradi-meccsen ismertük meg a spanyolok Eb-hősét (Metropol)
Dani Olmo cseréből vált vezérré a spanyoloknál.
júl. 11
13:24
Óriási az érdeklődés az idei Balaton-átúszás iránt (Infostart)
Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.
júl. 11
13:27
Vissza az iskolapadba: Max Verstappen szentélyében folytatja szezonját Molnár Martin (Racing)
Először versenyez Forma–4-es mezőny az F1-es Holland Nagydíjnak otthont adó pályán.
júl. 11
13:30
Most érkezett a lesújtó hír: elhunyt a Fradi legendája (Ripost)
Elhunyt Furulyás János.

Keresés