2024. július 11. csütörtök

júl. 11
0:12
Ez volt az utolsó Balaton Sound? (Infostart)
A 16. Balaton Soundot rendezték meg Zamárdiban. Nem zárható ki, hogy az utolsót.
júl. 11
0:15
A Disney-nél készülhet Az ördög Pradát visel folytatása (Telex)
Meryl Streep, Emily Blunt és Stanley Tucci is visszatérhet az új filmben, de Anne Hathaway szerepléséről még nem tudni.
júl. 11
0:18
Július 11-én történt (kultura.hu)
„Fogalmam sem volt, hogy mi akarok lenni. Kényszermegoldásként választottam volna a tanári pályát, és gondoltam arra, hogy magyartanár leszek. Aztán tizenhét éves koromban jött az ötlet. Egy nagyon jó ismerősömmel elkezdtünk arról beszélni, hogy jó lenne színészkedni. Az is nagy lökést adott, hogy szinte gyerekkorom óta játszom. A közönséget mindig
júl. 11
0:19
A Simpson család 28 éves poénját váltja valóra a Cypress Hill (Telex)
A sorozat 1996-ban viccelődött az amerikai gengszterrapzenekar koncertjéről a londoni szimfonikusokkal. Szerdán a zenekar lecsapja a 28 éves magas labdát.
júl. 11
0:23
Schmuck Andor a szókimondó és a bicskanyitogató közötti vékony határvonalon egyensúlyoz (Telex)
A Tinder-tündérek című kötetében Schmuck Andor erősen kiszínezett randijait meséli el, többek között transz és féllábú nőt is szerepeltet a könyvében.
júl. 11
0:27
Itt a vége, nem lesz több Balaton Sound (Telex)
Úgy tudjuk, a jövő évi fellépőket sem kezdték el szervezni.
júl. 11
0:30
Hamvadó cigarettavég - ingyenes vetítés (Metropol)
A film középpontjában a magánember Karády Katalin áll, és benne a negyvenes évek Budapestjének "békebeli" éjszakai élete.
júl. 11
0:31
Lengyel Tamás a Vidnyánszky-ügyről: Látszik, hogy aki közel van a hatalomhoz, azt nem érheti kritika (Telex)
A Jászai Mari-díjas színésznek bicskanyitogató, ahogy a Nemzeti Színház igazgatója Szász Júliáról és Horváth Lajos Ottóról beszélt.
júl. 11
0:36
Zenés esték a Ferenc téren - Saya Noé (Metropol)
Saya Noé a megszokott zenekari felállástól eltérve ezúttal egy különleges szóló akusztikus koncerttel készül.
júl. 11
0:48
JátszóCsütörtök a Ferenc téren - Az aranyszőrű bárány (Metropol)
Interaktív mesejáték a Magyar Népmese Színház előadásában. Játékidő 50 perc, 4-12 éves korosztály számára.
júl. 11
1:00
Tér-Zene: A Zenélő Budapest vendégműsora – Campanelli Harangjáték Együttes (Metropol)
Az ingyenes, szabadtéri koncertsorozat 2024-ben is kivételes zenei programmal várja a Kossuth térre látogatókat.
júl. 11
6:54
46 évesen meghalt az Alf egykori gyereksztárja: a kutyájával együtt találták rá holtan a kocsijában (Blikk)
46 éves korában elhunyt Benji Gregory, akit a legtöbben az Alf című szituációs komédiából ismerhetnek, amelynek a gyereksztárja volt. A férfi az utóbbi időben már nem foglalkozott a showbiznisszel, illetve a színészettel, mégis sokakat megdöbbentett a halálhíre, különösen, mivel rendkívül fiatalon távozott. Mint kiderült, az autójában hunyt el a ku
júl. 11
7:06
Lena Dunham kimondta, szar író a Csajokban játszott karaktere (Könyves Magazin)
Hannah Horvath, a Csajok főszereplője a generációja hangjának képzelte magát, de nem jött össze.
júl. 11
7:24
Miért használunk még mindig útikönyveket az utazáshoz? (Könyves Magazin)
A telefonjaink segítségével könnyen találhatunk utazási tippeket, miért ragaszkodunk hát továbbra is az útikalauzokhoz?
júl. 11
7:27
4500 milliárd forint ment el a fideszes családpolitikára. Az eredmény: a gazdagok gazdagabbak lettek (Telex)
Egy friss kutatás révén már adataink is vannak arról, hogy a kormány családpolitikai intézkedései milyen drámaian növelik az egyenlőtlenségeket. A közpénzszórás nem vezetett sokra: miközben az állam kitömte azokat, akik nem is szorultak rá, gyerekek alig születnek. Nincs olyan szempontrendszer, amely alapján sikeresnek mondhatnánk a hazai népesedés
júl. 11
7:30
Kannibál kapitalizmus: Mind megyünk a levesbe? (Könyves Magazin)
Nancy Fraser instant klasszikus könyvében bemutatja, hogyan vezetett a falánk kapitalizmus a világunkat megmérgező, igazságtalanságokból fakadó sokféle krízisért. Most elolvashatsz egy részletet a kötetből.
júl. 11
7:48
Felfoghatatlan: 46 évesen meghalt az Alf sztárja, a kocsijában találták meg a holttestét a kutyája mellett (Metropol)
Mindenkit sokkolt Benji Gregory halála.
júl. 11
7:48
Orvosnak készült, majd katonából a divat egyik leghíresebb márkaneve lett (kultura.hu)
Július 11-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Giorgio Armani olasz divattervező, aki ösztönösen megérzi még az apró stílushibákat is, „mint amikor egy villát rossz helyre tesznek az asztalon”.
júl. 11
8:18
Három művészeti terület végzősei mutatkoznak be a METU júliusi diplomakiállításain (kultura.hu)
Három budapesti helyszínen három művészeti terület frissdiplomásai mutatkoznak be alkotásaikkal a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) diplomakiállításain 2024 júliusában.
júl. 11
8:48
Egzotikus hangulat a Margitszigeten (kultura.hu)
A Margitszigeti Színház nyári műsorának igazi különlegessége lesz Lura koncertje július 24-én. A Zöld-foki-szigetekről származó portugál énekesnő először szerepel hazánkban. A koncertet megelőzően, valamint azt követően a Barrio Latino zenekar teremt majd hamisítatlan karibi fesztiválhangulatot.
júl. 11
9:18
A Syrius mindenese ma lenne nyolcvanéves (kultura.hu)
Huszonöt éve nincs köztünk, pedig még csak ma ünnepelné nyolcvanadik születésnapját a Syrius alapítója-szaxofonosa, Baronits Zsolt. 1962 és 1978 között ő volt a számos stílusváltást megélt együttes vezetője és egyetlen állandó tagja, aki a kilencvenes években felesége, Ungár Anikó bűvész ügyeit intézte, és már nem lehetett ott a zenekar legendás fe
júl. 11
10:18
Willem Dafoe lett a Velencei Biennálé színházi előadásainak művészeti vezetője (kultura.hu)
A z olasz feleségével Róma közelében élő 68 éves színész elmondta, hogy a kinevezés meglepte, de nagyon örült neki.
júl. 11
10:24
Meseautó, Flashdance és Casablanca a Balatoni Filmzene Fesztiválon (kultura.hu)
Augusztus 9. és 11. között másodszor rendezik meg a Balatoni Filmzene Fesztivált Balatonalmádiban. Az idei programban három nap alatt kilenc formációtól, hat különböző műfajban csendülnek fel régi és új idők főcímzenéi és betétdalai könnyed, változatos és színvonalas szórakozást kínálva az északi parton üdülőknek.
júl. 11
10:48
Bridgerton: Ezt lehet tudni most a 4. évadról (Könyves Magazin)
Mikor jön a Bridgerton következő évada? Kinek a története kerül fókuszba? Melyik szereplők térnek vissza biztosan?
júl. 11
10:48
Pajta gyerekeknek, pajta, amelyet táncosok építettek és egy pajta fesztiválon innen és túl (kultura.hu)
Kalandozás kultúrpajtáról kultúrpajtára Szabolcsban, Borsodban és a Felvidéken! Összeállításunkban videókkal segítünk ráérezni az egyes helyszínek hangulatára Szabolcsban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és a Kassai kerületben.
júl. 11
11:18
Czóbel Minka: Város végén (kultura.hu)
.
júl. 11
11:24
Július végén mutatják be a Rebecca című musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon (hirado.hu)
Július 26-tól a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként láthatja a közönség Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljét a Dóm téren – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
júl. 11
11:48
Keanu Reeves mentheti meg Hawaiit meg a világot (kultura.hu)
A Sony filmstúdió szerezte meg a Michael Crichton hagyatékában talált és James Patterson által befejezett Eruption (Kitörés) című regény megfilmesítési jogait, amely iránt a könyv júniusi megjelenése óta nagy volt az érdeklődés.
júl. 11
11:54
Az idei lehetett az utolsó Balaton Sound (kultura.hu)
Lejárt az elektronikus zenei fesztivál szerződése Zamárdiban, kétséges, hogy folytatódik-e a Balaton Sound.
júl. 11
12:03
Kendrick Lamar célja most már Drake teljes elpusztítása (Telex)
Kendrick Lamar Drake-et pedofilozó számából a nyár slágere lett, a számhoz készült klip pedig hemzseg a szimbólumoktól és üzenetektől. Ez eddig az amerikai rapháború csúcsa.
júl. 11
12:18
Nyolcadikos TikTok-királynő a történelem színpadán – Olvass bele Mészöly Ágnes ifjúsági regényébe! (Könyves Magazin)
A Vitéz János Nyolcosztályos Gimnázium időutazói a történelem fontos időszakai közül ezúttal a három részre szakadt Magyarországot fedezik fel. Olvass bele az Abszolút Töri sorozat legújabb kötetébe!
júl. 11
12:18
Ez a világ nem hordozza magában a boldogság tervét (kultura.hu)
A Börcsök Enikő emlékére, pinceszínházi rendezése nyomán készült film, a Herner Ferike faterja egy képzelt, mégis viccesen ismerős Magyarországon játszódik, de csak míg a kulisszák le nem omlanak, és ki nem derül: a dolgok az utolsó protonjaikig feketék, rossz univerzumba születtünk.
júl. 11
12:24
Méhes György besúgó volt, mégis irodalmi díjat neveztek el róla (Könyves Magazin)
Méhes György erdélyi író a román állambiztonság, a Securitate ügynöke volt, 2002-ben Kossuth-díjat kapott, sőt, róla magáról is neveztek el irodalmi díjat, melyet 2002 óta minden évben kiosztanak.
júl. 11
12:48
Barbie-kiállítást rendeznek Angliában (kultura.hu)
Július elején egy olyan kiállítás nyílt meg Londonban, amely a világ egyik legnépszerűbb játékának, Barbie-nak a designfejlődését mutatja be 1959-től napjainkig. A legendás baba, amely nemrégiben óriási filmsikert is elért, idén már 65 éves.
júl. 11
13:36
Százéves fotók kerültek elő az eltűnt lámakolostorok titkos életéről (kultura.hu)
A magyar Kelet-kutatás talán legbefolyásosabb 20. századi alakja, Ligeti Lajos nyelvész, orientalista munkásságának állít emléket az Utazás a kamera körül: Ligeti Lajos belső-mongóliai kutatóútjának mindennapjai, 1929–1930 című kiállítás az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban.
júl. 11
13:42
Szombat éjjel libeghet az ország (kultura.hu)
Szombaton rendezik meg a Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez idén négy helyszín csatlakozott, köztük Budapesten a Zugligeti Libegő, de a Mátra és a Bükk mellett a Zempléni-hegység libegői is várják az érdeklődőket július 13-án.
júl. 11
14:06
Jövőre is közös koncerttel kezdi az évet a Magyar Rádió Zenekara, a Zeneakadémia és az MTVA (hirado.hu)
A 2024/2025-ös koncertévadra a Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálják.
júl. 11
14:18
Wolf András: Ha egy katakönyöke nevű étel mellett ott lenne a gulyásleves, melyiket választaná? (kultura.hu)
A gasztronómia és az irodalom horizontján haladva egy irodalomtörténésszel és egy gasztroújságíróval is volt alkalmunk beszélgetni saját gasztrotörténetünkről. A sorozat folytatódik, s most egy magyar séf szemüvegén keresztül is lenézünk a lábas fenekére. A hungarikumok listáján egyedüli vendéglátóhelyként szereplő Gundel étterem vezető séfjével be
júl. 11
14:24
Jobb pályán mottóval szervezik meg a 33. Tusványost (hirado.hu)
Jobb pályán mottóval szervezik meg július 23. és 28. között a a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn.
júl. 11
14:27
A társasjátékban is lehet a kevesebb több (Telex)
Manapság a társasok egyre nagyobbak és látványosabbak, egyre több minifigurával, kiegészítővel pakolják meg őket, mert így könnyebb támogatást találni rájuk. Pedig ez a felhizlalás nem egyszer a játékélmény kárára válik. Most olyan játékokat mutatunk be, amik kis dobozban érkeznek, mégis remek élményt nyújtanak.
júl. 11
15:18
A vonósoké a főszerep Váczi Eszterék szigligeti koncertjén (kultura.hu)
A Szigligeti Alkotóház és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös összművészeti eseménysorozatán legközelebb a Váczi Eszter And The Four Strings lép színpadra július 11-én este nyolc órától.
júl. 11
15:54
Magyar közreműködőkkel készült nemzetközi szuperprodukció az Aidából (kultura.hu)
Ötezer néző előtt bemutatták Verdi klasszikusát, az Aidát a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az előadás megálmodója az amerikai Thaddeus Strassberger és az olasz Giuseppe Palella – ugyanaz a páros, amelyik a 2021-es Turandot-előadást vitte itt színre. A magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar lesz az opera-előadások rezidens zenekara, és az et
júl. 11
16:06
Kreatívabbak a babák, mint eddig gondoltuk + 5 könyv a kreativitásról (Könyves Magazin)
Magyar babák vettek részt abban a kutatásban, melyből kiderült, hogy a babák elég korán képesek kreatív módon kombinálni különböző fogalmakat. Könyvek hírek mellé.
júl. 11
16:06
Nyolc magyar egyetem is előrelépett az európai rangsorban (kultura.hu)
Nyolc egyetemünk is jelentőset lépett előre a Quacquarelli Symonds (QS) kedden nyilvánosságra hozott 2025. évi európai egyetemi rangsorában, amelyben 15 magyar egyetem is szerepel. A hazai intézmények között továbbra is az ELTE a legjobb.
júl. 11
16:30
Tényleg bődületes kamu volt a holdra szállás? És mi köze ennek Scarlett Johanssonhoz? (Blikk)
Megérkezett a magyarországi mozikba Scarlett Johansson és Channing Tatum legújabb filmje. A Vigyél a Holdra az amerikai holdra szállás idejébe repíti vissza a nézőt, és ezzel együtt egy feneket kerít a világtörténelem egyik legnagyobb összeesküvés-elméletének. A film alkotói egy veszélyes témát dolgoztak fel, és mégis remek végeredmény született.
júl. 11
16:36
Ötszáz program és ezer előadó várja a közönséget idén Tusványoson (kultura.hu)
„Jobb pályán” mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn. Az eseményen 34 rendezvénysátorban mintegy 500 programot tartanak csaknem ezer előadó részvételével.
júl. 11
17:06
Kevin Costner minden pénze odalett, még a házán is jelzálog van: akkorát bukott a világsztár filmje, hogy máris törölték a folytatás bemutatóját (Blikk)
Kevin Costner szinte mindenét feláldozva dolgozott filmjein, melyek ezen a nyáron debütáltak volna, azonban meghiúsulni látszik a bemutató. A filmsztár Horizont című vadnyugati sagája két részét tervezte bemutatni, azonban akkorát bukott az első rész, hogy a folytatást levették a moziműsorról.
júl. 11
17:15
Mi lesz a Balaton Sounddal? Megszólaltak a szervezők (SzMo)
A legutóbbi zamárdi képviselő-testületi ülésen már elhangzott, hogy nem lesz több Sound a településen. Pumped Gabó is gyászolja már szeretett fesztiválját, de vajon mi lesz a Sound sorsa?
júl. 11
17:18
A méhek és mi mindannyian egymásra vagyunk utalva (kultura.hu)
Az 1900-as Párizsi Világkiállítás idején nemzetközi méhészkongresszust tartottak (az elsőt három évvel korábban szervezték meg Brüsszelben), és már itt élénk taps fogadta az egyik magyar küldött, Binder Iván javaslatát, aki nemzetközi összefogást sürgetett a műméz terjedésének megfékezésére. Azonban, ha a mai helyzetet megvizsgáljuk, láthatjuk, hog
júl. 11
17:30
Pénteken kezdődik a Klassz a pARTon! Fesztivál (hirado.hu)
Az ingyenes zenei programsorozat keretében a Balaton körül és Tatán 11 helyszínen csaknem 20 klasszikus zenei koncerttel várják a közönséget július végéig.

Keresés