2024. július 14. vasárnap

júl. 14
7:48
Július 14-én történt (kultura.hu)
Kudlik Júlia újságíró, televíziós műsorvezető, bemondó, a Magyar Televízió örökös tagja 1945-ben ezen a napon születetett. 31 évig vezette a Delta című műsort, műsorvezetője volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály énekversenynek, illetve számos népdal- és népzenei vetélkedőnek. Alapító tagja volt az Iskolatelevízión
júl. 14
8:18
Nyolcévesen kapnak mobilt a magyar gyerekek, és Azahriah-t néznek rajta (kultura.hu)
Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét, náluk is hódít Azahriah, és főleg a magyar előadókat kedvelik, mert őket értik.
júl. 14
9:18
Aranyeső és a harminc ezüstpénz (kultura.hu)
Mivel a pénz értéke közmegegyezésen alapul, a történelem során szinte bármi: kauricsigafüzér, malomkő, kés, toll, ásó vagy akár marha is lehetett. De hogyan jutottunk el innen a ma használatos fizetőeszközökig?
júl. 14
9:24
Döntött a közönség: íme Harrison Ford 5 legjobb filmje (Metropol)
Ma ünnepli 82. születésnapját a legendás Harrison Ford.
júl. 14
10:18
Hallgassa vissza – Hazaszótár: Fenntartható (hirado.hu)
A Fenntartható című jegyzet a Vasárnapi újság július 14-i adásában hangzott el.
júl. 14
10:24
A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden (kultura.hu)
Július 18-tól több napig zenés felvonulással, koncertekkel, középkori fegyver- és harci bemutatóval, kézműves vásárral, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra Szegeden.
júl. 14
10:36
Ejtették a gondatlan emberölés miatt emelt vádat Alec Baldwin ellen (kultura.hu)
A bíróság ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját és megszüntette az Alec Baldwin filmszínész elleni büntetőeljárást, amely egy westernfilm forgatásán az operatőr halálával végződő 2021-es tragédia miatt indult.
júl. 14
10:42
Értékek útján – A korondi legenda, Józsa János (hirado.hu)
Felfedezésre váró rejtett kincsek, titokzatos zegzugok, meghitt tájak – ezek jellemzik Erdély csodálatos világát. Örökségünk e darabját mutatja be életeket, történeteket megelevenítve a hirado.hu saját gyártású, hetente jelentkező Értékek útján című új sorozata.
júl. 14
11:18
Csudi, a pacsirtafióka a számítógépes játékoktól menti meg kis barátait – Olvass bele! (Könyves Magazin)
A Csudi-sorozat legújabb részében ismét izgalmas, valószínűleg a kis olvasók számára is ismerős kihívásokkal találják szembe magukat az erdőlakók, ugyanis ezúttal a számítógépes játékok kerítik hatalmukba őket. Olvass bele a mesekönyvbe!
júl. 14
11:18
A megtérés kockázata és mellékhatásai nem kizárhatók (kultura.hu)
A Könyvjelző című sorozatunkban – az utazótáskák rejtelmeinek felkutatása után – most azokra a meghatározó olvasmányélményekre vagyunk kíváncsiak, amelyek egy egész életet, legalábbis egy bizonyos életszakaszt befolyásolnak, billentenek egyik vagy másik oldalra. – Nincs jobb, nem is vágyom jobbra – mondja Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas kö
júl. 14
11:36
Csongrádban és Délvidéken is várják az érdeklődőket a Kultúrpajták és a Tündérkertek (kultura.hu)
Csongrádban vagy a Délvidéken kalandozva is fantasztikus helyszínek várják a betérőket, izgalmas programokkal.
júl. 14
12:36
Szépségüzenet a virágok titokzatos nyelvén (kultura.hu)
Mi történik akkor, ha a képzőművészet, az irodalom, a zene, a tánc és a divat egy (virág)nyelvet beszél? Milyen világ születik, ha ezek mind egy térben találkoznak? Szent Iván éjszakáján mindezekre választ kaphattak azok, akik kilátogattak a Virágnyelven kiállítás finisszázsára.
júl. 14
13:18
Hogyan készül a focilabda? (kultura.hu)
Hogy alakult ki a focilabda szerkezete? Miből készültek a labdák a 19. században? Honnan tudható, hogy egy mai labda megfelelő munkakörülményeket biztosító gyárban készült vagy gyerekmunkások kizsákmányolásával?
júl. 14
13:27
Tippek első Völgyezőknek: hogyan hozd ki a legtöbbet a fesztiválból, ha még soha nem jártál Kapolcson? (SzMo)
Hol lehet szállást foglalni az utolsó pillanatban? Mit érdemes enni és inni? Mihez kezdj, ha minden koncert véget ért, de még buliznál? Gyorstalpaló tele hasznos infókkal.
júl. 14
14:12
Ma eldől, hogy Dragomán György vagy Iréne Solá írta Európa legjobb regényét! - Befejeződik a foci Eb-vel párhuzamosan indított játékunk (Könyves Magazin)
Dragomán György vs. Iréne Solá az egy hónapja zajló Könyves Eb döntőjében.
júl. 14
15:24
Fekete Péter: maratoni előadással várja nézőit a cirkuszok éjszakáján a Fővárosi Nagycirkusz (Infostart)
A Fővárosi Nagycirkusz a Cirkuszok éjszakáján, július 20-án extra, kibővített műsorral várja a cirkuszművészet szerelmeseit. A Csillagok – Égbeli tűk című előadás sztárjai mellett a jövő tehetséges és ifjú cirkuszcsillagai is a porondra lépnek.
júl. 14
16:18
5 módszer + 1 könyv, melyekkel komolyan bocsánatot kérhetsz (Könyves Magazin)
Ugyanis az őszinte bocsánatkéréshez, amitől a másik fél jobban érzi magát, nem elég egy-két szó.
júl. 14
16:30
53 évesen meghalt Shannen Doherty: a rák vitte el a Bűbájos boszorkák gyönyörű világsztárját (Blikk)
Shannon Doherty életének 53. évében elhunyt. A Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák című sorozat sztárja több évig küzdött a rákkal, szombaton azonban a szervezete feladta a harcot. A színésznő már hónapok óta készült a halálra, tudta, hogy nem fogja legyőzni a betegséget. Haláláról a családja számolt be.
júl. 14
17:18
Müller Péter Sziámi: Ha megírnám az önéletrajzomat, az olyan lenne, mintha Münchhausen nagyon berúgna (kultura.hu)
Sziámi költői énállapotában egy könyvnyi verset írt a családjáról és családjával. Zenészegója a nyár koncertjeként jellemzi az Intim Torna Illegállal (ITI) és a Semmi zenekarral közös kobucis eseményt. A beszélgetésből kiderül, hogy lett költő és Sziámi, miért nyomozott utána néhány titkosszolgálat.
júl. 14
17:24
"Nem voltak fizetett statiszták" – Ónodi Eszter elárulta: így forgatták le a Meseautó legendás jelenetét, amikor Kern András kisgatyában végigslattyogott az… (Blikk)
"Meseautóban színezüst erdők során repülünk a szívünk tavaszán..." – Sorozatunk eheti részében kocsikázni indulunk, nem is akármivel. Egy igazi meseautó visz vissza minket a 2000-es évek legelejére, ahol az örök klasszikus film modern feldolgozásába csöppenünk. A vásznon Ónodi Eszter bújik Kovács Vera bőrébe, mellette Stohl András, Kern András és B
júl. 14
17:36
Elhunyt a kreativitás gyógyító hatásának oktatója (kultura.hu)
Életének 94. évében július 10-én meghalt Fetter Ferencné Boha Mária Király Zsiga-díjas, Népművészet Mestere címmel kitüntetett aranykoszorús népi iparművész, aki egész életét a népi kézművesség művelésének, átadásának, megszerettetésének szentelte.
júl. 14
17:48
Meghalt Shannen Doherty amerikai színésznő (kultura.hu)
53 éves korában elhunyt Shannen Doherty amerikai színésznő, aki főként azzal vált ismertté, hogy az 1990-es években készült Beverly Hills, 90210 című filmsorozatban alakította Brenda Walsh középiskolás lányt – jelentette vasárnap az amerikai People magazin.
júl. 14
18:06
Csibi Krisztina: A kalotaszegiek gondos gazdái a rájuk bízott örökségnek (kultura.hu)
A kalotaszegiek gondos gazdái a rájuk bízott örökségnek: odaajándékozták a világnak, és ezzel megsokszorozták anélkül, hogy elveszítettek volna bármit is – hangoztatta Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója vasárnap Bánffyhunyadon, a hagyományos népviseleti mustra és felvonulás résztvevői előtt mondott köszöntőjében.
júl. 14
20:39
A színházi világban az ötlet ér a legtöbbet – vallja Nagy Viktor, a Pesti Magyar Színház igazgatója (SzMo)
Fél éve került a színház élére, és úgy véli: "Most a kemény munka korszaka jön, de Budapest legerősebb csapatát sikerült összehoznom". Az új évad darabjairól is mesélt, és az is kiderült, hogy babonás-e.

Keresés