A Forma–1-es Magyar Nagydíj több szempontból is kiemelten fontos – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a vasárnapi mogyoródi futam kapcsán a Hungaroringen. Beszélt a létesítmény felújításáról is.
A Ferencváros az andorrai Santa Coloma vagy a dán Midtjylland együttesével játszik a Bajnokok Ligája selejtező 3. fordulójában, ha túljut a walesi The New Saintsen.
Kettős győzelem ellenére sem lehet maradéktalan az öröm a McLarennél, a Red Bullnál viszont lépni kell a dobogó nélküli Magyar Nagydíj után – értékelt az InfoRádióban Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője.
Komoly erőnléti és mentális felkészülést kell végeznie Kiss Olivérnek, aki Bíró Ádámmal együtt játékvezetőként dolgozhat a párizsi olimpia kézilabdatornáján. Azt még nem tudja, hogy melyik mérkőzéseket kapják, de az biztos, hogy a magyarok csoportjában nem vezethetnek.
A Magyar Röplabda Szövetség és több klub gazdálkodásában is szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék, a tavalyi pénzügyi beszámolót sem fogadták még el. Az eddigi ügyvezető most elnök lenne, de a feszültséget kiszivárgott levelek után egy állítólagos hangfelvétel is szítja.
Két-három érem várható a magyaroktól a párizsi olimpia medencés úszóversenyein – mondta az InfoRádióban Wladár Sándor, a magyar szövetség elnöke. Kós Hubert 200 hátas döntője szerinte nagyon izgalmas lesz, de a legérdekesebb Milák Kristóf teljesítménye lehet Párizsban. Ha nyer, a sportági vezető szerint hőssé válik.
Elfyn Evans Thierry Neuville-hez hasonlóan nem sok eséllyel pályázhatott jó eredményre a Lett Rallyn, ahol a takarítás sokkal többet számított, mint más versenyeken.
A Hungaroring modernizálódásának jegyében az évtizedek óta megszokott nevezéktantól is búcsúzhatnak a rajongók: új, egyértelműbb neveket kapnak a lelátók a pálya körül.
Carlos Sainz azt mondja, megbékélt azzal a tudattal, hogy nem lesz világbajnok a Ferrarinál, és azzal is, hogy Lewis Hamiltont nála vonzóbb ajánlatnak találta a csapat.
A Ferrari korábbi csapatvezetője, Mattia Binotto lett az Audi Forma-1-es projektjének vezetője, miután Andreas Seidltől és Oliver Hoffmanntól egyaránt megvált a német márka.
A Ferrari korábbi csapatvezetője, Mattia Binotto lett az Audi Forma-1-es projektjének vezetője, miután Andreas Seidltől és Oliver Hoffmanntól egyaránt megvált a német márka. A belharc előzményeit, miszerint az Audi F1-es projektjének különböző területeit igazgató Seidl és Hoffmann között fenntarthatatlan ellentétek alakultak ki, nemrég az alábbi ci