Természetesen ebben a szezonban is rengeteg kiemelkedő nyári papucs és szandál vonult fel a divatbemutatókon, sok közülük a kívánságlistánk élén áll. Összegyűjtöttük azokat a darabokat, melyeket megvásárolhatsz a GLAMOUR-napok Summer Week alatt kedvezményesen. Ne feledd, egy összeállítás fontos része, hogy mit viselsz a lábadon!
Bár Károly felesége igyekszik mindig eleget tenni a királyi normáknak, van egy olyan dolog, amiben nem követi a néhai Erzsébetet, amit a királynő bizonyosan nem nézne jó szemmel, ha még élne.
Augusztusban már a harmadik évfordulóját ünnepli párjával Völgyi Zsuzsi, noha korábban még ő sem gondolta volna, hogy kapcsolatuk ilyen tartós lesz. Az énekesnőnél jóval fiatalabb férfi zökkenőmentesen beilleszkedett az életükbe, és boldogan élik mindennapjaikat. A zenész azonban most elárulta, kedvesével még nem is élnek együtt.
A tabuk ledöntésében és a menstruációs szegénység elleni küzdelemben is szerepet vállal a dm drogéria. Nemzetközi szintű kezdeményezésükben a vásárlók és a munkatársak testi és lelki egészsége van a fókuszban.
Tisztújító kongresszust tartott a csalódást keltő választási eredmények miatt az ellenzéki párt. A Momentum Mozgalom új elnöke Tompos Márton lett, megelőzve a másik jelöltet, Fekete-Győr Andrást. A Donáth Anna után következő új pártvezető azt ígéri, kevesebb beszéd és több cselekvés fogja jellemezni őket.
A családállítás során a generációs minták, a tudattalanul átvett keresztek felkutatásával emberek milliói küzdik le évtizedes lelki vagy fizikai problémáikat és térnek rá az autentikus életük útjára. A módszerről a hazai legismertebb szakemberrel, dr. Angster Máriával beszélgettünk.
Válságba kerülhetett Földes Eszter és Lovasi András házassága. A Bors a Reddit közösségi oldalra hivatkozva azt írja, erre utalhat, hogy eltűntek a pár közösségi oldalairól a közös fotók. Ráadásul Eszter egy sokat sejtetető Jean Racine-idézetet osztott meg az Instagramon. A színésznő bejegyzései azért is különösek, mert férjével együtt nagyon óvják
A Forma-1 hétszeres világbajnoka véget vetett hosszú nyeretlenségi szériájának, örömében pedig olyat tett, amire talán még nem volt példa karrierje alatt.
A szex sokak számára tabutéma, pedig közben ez az egyik legfontosabb alapja a párkapcsolatoknak. Mindenkit foglalkoztat, csak sokan nem beszélnek róla nyíltan és bátran a partnerük előtt. Nézzük, mi jellemzi az egyes csillagjegyek attitűdjét, ami az intimsást illeti.
Hatalmas az öröm: Margot Robbie és férje, Tom Ackerley a hírek szerint az első közös gyermeküket várják. Bár a pár még nem erősítette meg a gólyahírt, a színésznőről készült pocakos fotók futótűzként terjednek a neten.
Sokszor kérik fel modellnek és különböző tévés szereplésekre, mégis minden ilyen jellegű megkeresést visszautasít Annoni Zita, aki fiatalkora óta több saját vállalkozást is menedzsel. Az egykori modellből mára fotóssá vált édesanyja ezúttal mégis kivételt tett, és Kiss Márk divattervező, stylist ruhadarabjaiban állt a kamera elé.
Tornóczky Anita teljes mértékben megváltoztatta napi rutinját, hogy a várandósság során minden a legnagyobb rendben menjen. Eddig még nem volt nyilvános, hogy kisfiú vagy kislány érkezik hozzájuk. Most azonban a színésznő lerántotta a leplet a titokról.
A 64 éves Mary Crosby ma már szinte felismerhetetlen: a Dallas egykori bombázója a plasztika rabjává vált, ami bizony nyomot hagyott külsején, és teljesen megváltoztatta a fiatalon gyönyörű színésznő vonásait.
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk? Július 20-án 42. alkalommal rendezik meg a LIDL Balaton-átúszást, amellyel kapcsolatban - főleg az első alkalommal i
Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban döntöttek úgy, hogy visszalépnek hercegi teendőiktől és Amerikába költöznek, hogy - amennyire lehet - normális életet éljenek. Ez pedig együtt járt azzal, hogy a gyerekeik is jóval kevesebbet fognak találkozni a királyi család többig tagjával, köztük a kicsik dédmamájával, Erzsébet királynővel is.
Alaposan felforgatta az egykori műsorvezető életét, hogy hamarosan anyuka lesz. Ennek ellenére ott volt a Balaton Soundon is, igaz, jóval visszafogottabb volt, mint korábban.
Futótűzként terjed Európában az új masszázsforma, a kolumbiai testmasszázs (más néven maderoterápia), amely fogyást, egyúttal feszesítő hatást ígér azoknak, akik kipróbálják. Vajon tényleg olyan szuper, mint ahogy mondják? Személyesen teszteltük az ország első maderoterápia masszőrét.
Lily Chee minden bizonnyal a világ egyik legmázlistább hölgyeménye, ugyanis azt pletykálják, hogy a szépség kifogta a főnyereményt egy hollywoodi sztár képében.
Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester némi gyanakvással ugyan, de elfogadja Kúria mai döntését, amely az Alkotmánybíróság határozata nyomán az érvényes szavazatok újraszámolását rendelte el. Viszont Karácsony bizonyos garanciákat követel. Milyen feltételeknek kell érvényesülni Karácsony szerint?
Külön szobát kapott és napi öt kezelésen vesz részt a 83 esztendős színművész. Körtvélyessy Zsolt három hétre, erősödni költözött be a kórházba, mielőtt ismét beleveti magát a munkába. Lapunknak elmesélte, hogy már most érzi a kezelések jótékony hatását, és egyetlen bánata, hogy szerettei nélkül kénytelen némi időt tölteni.
Meglepetés-születésnap keretein belül mutatta meg a nyilvánosságnak ritkán látott családját Istenes László. A Mokka műsorvezetője kereken hatvanéves lett, a jeles nap alkalmából pedig a szerettei bulit szerveztek számára. A színész legidősebb fián kívül a gyerekei kerülik a felhajtást, ezért is különleges alkalom, hogy láthatjuk őket.
Azt hittem, örökre meggyűlöltem a volt férjemet, amikor szakítottunk, de most találkoztunk a Balaton Soundon, és valahogy a fesztivál újra összehozott minket.
Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazat újraszámolását. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a főpolgármester-választáson leadott minden érvényes szavazatot átvizsgál és ennek ismeretében új eredményt állapít meg. Lehet, hogy Karácsony Gergely helyett Vitézy Dávid örülhet majd a végén?
Mesterdiplomát szerzett Rubint Rella. Az influenszer a Semmelweis Egyetemen végezte el a táplálkozástudományi szakember képesítést. A hétvége során pedig már át is vehette a diplomáját.
Tompos Márton elnök megválasztása után a Momentum Mozgalom küldöttgyűlése megválasztotta a Momentum új elnökségét is. Teljesen kicserélődött a Momentum Mozgalom vezetése, mutatjuk, milyen felállásban vág neki az ellenézki párt a soron következő politikai évadnak.
A Neoton Família péntek este a siófoki Plázson lépett fel, ahol egy, illetve kettő, sokak számára meglepő vendég is felbukkant. Szoboszlai Dominik ugyanis újdonsült barátnőjével, Buzsik Borkával tűnt fel a közönség soraiban. A magyar sztárfocista a koncert után pedig még egy közös fotót is készített Csepregi Évával, amit maga az énekesnő posztolt k
Margot Robbie és férje, Tom Ackerley első gyermeküket várják. A színésznőről az olaszországi Comói-tó mellett készültek képek, ahol a színésznő egy fehér crop topban villantotta meg már igencsak kerekedő várandós pocakját. Robbie még januárban jelentette be, hogy egy időre visszavonul a színészszakmától.
Trudics Andrea, a Fidesz-KDNP jelöltje lett a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szegi polgármestere. A településen jogszabálysértés miatt Kisvárdai Tibor megóvta a június 9-i polgármester-választás eredményét, és a Kúria döntése alapján a szavazást vasárnap megismételték. Az eredmény azonban ugyanaz lett, mint majdnem egy hónapja.
Élete legboldogabb, de egyben leginkább embert próbáló időszakát éli Nagy Vivien Seherezádé. A ValóVilág ötödik szériájának egykori szereplőjét május közepén jegyezte el kedvese, mindössze nyolc hónap felhőtlen boldogság után. A nagy nap szervezése azonban egyáltalán nem egyszerű feladat, de persze igazán édes teher számukra.
Bagó Zoltán, a Kalo Lokálpatrióta Egyesület jelöltje nyerte a polgármester-választást Kalocsán. A Bács-Kiskun vármegyei településen most vasárnap a 10-es és a 11-es szavazókörben kellett megismételni a voksolást. Bagó a szavazatszámláló bizottságok (szszb) szavazóköri viselkedése miatt fellebbezett az eredmény ellen, és sikerült is megfordítania az
Tizennyolc apró vallomás, megannyi szép emlék egy vászonképen és egy kislány szívében. A közelmúltban megható ajándékot helyezett el Berki Krisztián sírján a nagyobbik lánya, Natasa Zselyke. Nati szívszorító üzenetekben köszöni meg az apukájának mindazt, amit az együtt töltött nyolc év alatt közösen átélhettek.
Bevonta egy 77 éves férfi vezetői engedélyét a kaliforniai gépjárműhivatal (DMV), méghozzá arra hivatkozva, hogy nem amerikai állampolgár – pedig több mint hét évtizede él az Egyesült Államokban, ahol hosszú ideig haditengerészként is szolgált.