Istenes László és Kata 28 éve házasok. Lászlónak első házasságából született Bence és Boglárka. A Katával közös gyermekeik, Franciska és Benedek, már szintén felnőttek.
A korábbi botrányhősre ma már alig lehet ráismerni, annyira megváltoztatta őt az apai szerep. Aurelio komoly, felelősségteljes szülővé vált, aki azonban továbbra is szeret bolondozni. Tudja, hogy eljön majd az idő, amikor el kell mondania a kislányának, hogy börtönben volt, és mivel az internet nem felejt, számos kínos dologgal kell majd szembenézn
A fiatal énekesnő, Dárdai Blanka osztotta meg a követőivel, hogy véget ért a kapcsolata L.L. Juniorral. A két előadó összesen két évig alkotott egy párt, ám a kapcsolatukat sok hullámvölgy tarkította. Korábban már elköszöntek egymástól, de aztán úgy tűnt, sikerült túljutniuk a krízisen, s kibékültek. Vajon most is csak egy mosolyszünet következik
A Blikk megtudta, hogy Nati – érthető módon – sokáig nem szívesen látogatott ki a temetőbe. Nem csoda, hiszen elég nagy traumát kellett elszenvednie azzal, hogy ott volt Berki lakásában az édesapja halálakor.
Kulcsár Edina hamarosan ismét hajszínt válthat, ugyanis kiderült, hogy a férje, G.w.M a szőkét imádja rajta a legjobban. Az egykori szépségkirálynő nemrég egy Instagram-sztoriban vallotta be, hogy a férje olyat mondott neki, amire ő maga sem számított. Ám az inluenszer mindent megtenne azért, hogy a férjének örömet okozzon.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az első előrejelzések szerint a baloldali szövetség nyeri a parlamenti választásokat. A jobboldali nacionalista Rassemblement National a vártnál lényegesen rosszabbul szerepelt. Csak a harmadik helyen tudott végezni Emmanuel Macron elnök centrista tábora mögött.
A világhírű szupermodell, Cara Delevingne néhány hónappal a tűzeset után reagált a katasztrófára, amelyben porrá égett az egész otthona. Bár szinte mindenét elvesztette, ami a házban volt, ma már nem kesereg ezen. A modell, aki korábban súlyos függőségekkel küzdött, örül, hogy a tűz idején józan volt.
A WImbledoni teniszbajnokság minden évben az egyik legnépszerűbb és legnézettebb sportesemény a világon. Nem csak az elegancia és a hagyományok, hanem az előkelő nézőközönség miatt is, a lelátókon ugyanis a legexkluzívabb kollekcióknak lehetünk szemtanúi.
Szakítása után ismét szerelmes Gerard Butler: Hollywood imádott szívtipróját egy gyönyörű, negyedszázaddal fiatalabb nő hódította meg, aki nem mellesleg az egyik leghíresebb magazin modelljeként tevékenykedik.
A Garnier Olia ammóniamentes hajfesték különleges élményt nyújt a hajfestésben 60% természetes olajtartalmának köszönhetően. Az olajalapú technológia a színt intenzíven a hajszálak belsejébe juttatja a maximális színeredményért.
Eddie Murphy meglehetősen szokatlan kéréssel állt elő: arra kérte a családját, hogy halála után ne rendezzenek neki temetést. Meg is indokolta, miért jutott erre a döntésre.
Zoltán Erika eleinte vívódott a nagy korkülönbség miatt, de végül hamar utat engedett az érzéseinek, és mára már több mint három évtizede boldog házasságban él a kedvesével. Az énekesnő most elmondta, szerinte mi a boldog együttélés titka. Erika és a férje rendszeresen időt szánnak egymásra, és a közös projektjeikkel is életben tartják kapcsolatuk
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság kedden folytatódik. Az első elődöntő 21:00-kor kezdődik, Spanyolország mérkőzik Franciaországgal Münchenben. Szerdán 21:00-kor pedig Anglia játszik Hollandia ellen Dortmundban. A döntőre vasárnap kerül sor Berlinben, szintén este 9-kor.
Justin Biebernek értesülések szerint olyan magas fellépési díj ütötte a markát Indiában, amit még elképzelni is nehéz. A csillagászati összeget egyetlen estéért kapta.
Magyarország kormányfője tényleg azt hiszi, hogy véget vethet a háborúnak ? - kérdezi a Bild a magyar kormányfővel készített nagyinterjújában. Ebből idézünk.
Bár a trónörökös kapcsán a legtöbben úgy gondolják, élete egy nyitott könyv, és egyáltalán nincsenek titkai, Harry szerint ez egyáltalán nem igaz, sőt mi több, ő is őrzi bátyja jó pár hétpecsétes ügyét.
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy fantasztikus anya! Még ebben az embert próbáló időszakban is a gyerekei jólléte a legfontosabb számára, és ezt tetteivel is bizonyítja.
Júniusban az Ötkert nevű szórakozóhelyen biztonságiak dobták ki a Tisza Párt politikusát, miután verekedésbe keveredett. Erről is szó volt a hétfő reggeli kormányinfón.
Lezárult az országos szavazás, és a több ezer sörrajongó voksai alapján megalkotott receptből már el is készült az Ország Söre, egy különleges komlóválogatással lefőzött New England IPA, amelyet július 4-től bárki megkóstolhat. Az Ország Kisüzemi Sörfőzdéje címet újra a Brew Your Mind érdemelte ki.
Miközben tartott a kormányinfó, amelyen szóba került Magyar Péter – a Tisza párti politikus Gulyás bulizási szokásainak leleplezésével fenyegette meg a minisztert.
Vitézy Dávid szerint elemi fontosságú, hogy minden szükséges garanciális elem biztosított legyen a most következő folyamatban, ugyanis rövid idő alatt nagy számú szavazólap újraszámlálására kell, hogy sor kerüljön. A főpolgármester-jelölt 3 pontban kifejtette, azokat a tényezőket, amiket a maga részéről elengedhetetlennek tart. Bízik benne, hogy az
A Nepo-bébi: híres ember valakije, vagy valakijének a valakije, aki ugyanazon a területen, jellemzően kreatív iparban ér el sikereket, a rokoni összeköttetéseinek köszönhetően. A nepo-bébikről szóló diskurzusokat a szokottnál hevesebb érzelmek fűtik: frusztráció vegyül a dühvel és irigységgel a közösségi média posztokban, mémekben, video esszékben.
Másodjára kerül bíróság elé Baukó Éva és Alekosz. Évekkel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a két egykori villalakó egy életre szóló barátságot kötött. Mára azonban a kettejük közötti jó viszony olyannyira megromlott, hogy már a vitáikat sem tudják egymás között rendezni, így a bíróság tesz majd igazságot az ügyükben. A ValóVilág 4 két játékosa hétfőn dél