Katy Perry kiborult új lemeze, a Woman's World kudarcán, és válságtanácskozást hívott össze, hogy megmentse az albumát és ezzel együtt a karrierjét is. Négy év szünet után tért vissza a popporondra, és a kudarc véget vethet a korábban kivívott sztárstátuszának.
Lotte Lenya a Koldusopera első női főszereplőjeként írta be örökre nevét a színháztörténetbe, azonban nem csupán tehetsége miatt érdemes megemlékezni róla, hanem azért is, mert élettörténete pont olyan drámai, mint bármelyik szerep, amelyet színpadon vagy vásznon játszott.
A Z generációnál egyértelműen másképp működik az ismerkedés. Virág és szerelmes levelek helyett náluk inkább Instagram és Snapchat üzenetekből áll a romantika. Az offline ismerkedés pedig kifejezetten nehezebb lett, sőt sokaknak könnyebb is, ha az interneten kell lenyűgözniük másokat.
A folyamat 30 évesen már elkezdődhet, de ne add fel, visszafordítható!A toka kialakulásában a genetikai hajlam is közrejátszik, de nem csak az ősök tehetnek
Sokszor nem is gondolkodunk el, csak írjuk: ahogy esik, úgy puffan. Pedig ha időről-időre nem ellenőrizzük magunkat újra meg újra, könnyen rögzülnek a rossz írásmódok. Ebben a kvízben tesztelheted helyesírásod!
A színésznő a családjával együtt izgulja végig az olimpiai játékokat. Nicole Kidman lányaival és férjével Párizsban szórakoznak, és a képek tanúsága szerint nagyon is jól érzik magukat.
Az elmúlt hetekben számos helyről érkezett panasz az újonnan telepített visszaváltó pontokra. Az automaták több helyen meghibásodtak, illetve gyakran megtelnek, amit az üzletekben dolgozók nem mindig tudnak azonnal üríteni. Emellett azt sem lehet mondani, hogy az automaták gyorsak lennének, emiatt a boltok előtt szinte megszokottá váltak az üres pa
Az emberek többsége szereti a virágokat. Azonban általában mindenki tud mondani legalább egy kedvencet, ami egy kicsit közelebb áll a szívéhez, mint a többi. Ez lehet a külső jegyek vagy az illata miatt, de esetleg azért is, mert ahhoz az adott növényhez egy kedves emlék fűz minket. Azt pedig gondolta volna, hogy ez akár fontos dolgot árulhat el a
Ha a medvét eteted, megölöd - tartja az igen szemléletes mondás. Emellett súlyos támadás is lehetett volna a vége annak a találkozásnak, amit Nógrád vármegyében élt túl két fiatal.
A műsorvezetőnek nem akármilyen élményben volt része, hiszen nemrég egy különleges állatokkal találkozhatott. Köllő Babett megmutatta, melyiktől félt a legjobban.
A Művészetek Völgyén készült portrépárok megmutatják, hogy a szorongva színpadra lépő zenészek arcán hogy jelenik meg a fellépés utáni eufória. A kontraszt elképesztő!
Miután Erzsébet királynő 2022-ben elhunyt, Katalin hercegné - férjéhez, Vilmos herceghez hasonlóan - új címet kapott: ő lett Wales hercegnéje. Azonban kis híján visszautasította a titulust, ráadásul egy szívszorító ok miatt.
Kevés elnököt kapcsoltak olyan gyakran egy bizonyos ételhez, mint Jimmy Cartert a kukoricakásához. Állítólag a Fehér Házban is az egyik kedvenc reggelije volt. Nem akárhogyan szerette azonban a klasszikus déli fogást. Az alábbiakban mutatjuk a receptet.
Az elmúlt napokban nagy visszhangot keltett Imane Khelife algériai bokszoló ügye, akivel szombat délután Hámori Luca mérkőzik meg a párizsi olimpia ringjében. Vujity Tvrtko a Facebook-oldalán egy hosszú posztban méltatta Hámori Lucát, akire ma az egész világ fog figyelni, hiszen az ötkarikás játékok egyik legnagyobb érdeklődést keltő mérkőzését fog
Akár féláron is lehet Sziget-bérletet vásárolni a másodpiacról, ugyanis a legnagyobb nemzetközi jegyeladós oldalon jelenleg kb. 75 ezer forintért kínálják a most hivatalosan 155 ezer forintba kerülő belépőket. A napijegyek esetében nem nagyon lehet spórolni, kb. eredeti áron mennek a Ticketswap-en is. Mint a Sziget sajtóosztályától megtudtuk, ők is