Holnap tölti be a hatvanat Keresztes Ildikó. Az énekesnő nagyon nehéz éven ment keresztül, mivel februárban egy háromcentis tumort távolítottak el az agyából. A műtét után hónapokig pihenőre volt ítélve, és a kerek évfordulóra tervezett koncertjét is el kellett halasztania, mert nem állhatott volna színpadra. Elárulta, hogyan érzi magát most.
Szinte már teljesen biztos, hogy zátonyra futott Jennifer Lopez és Ben Affleck álomba illő házassága, a legfrissebb információk szerint pedig úgy tűnik, korántsem lesz békés az elválás.
Nincs még vége a nyárnak, sokan még csak most tervezik az idei nyaralásukat vagy egy pár napra még elutaznak kihasználni az utolsó nyári napokat. Azoknak a cicatulajdonosoknak gyűjtöttünk össze néhány hasznos tippet a Whiskas segítségével, akik kis kedvencükkel közös nyaralást terveznek.
A Barátok Közt két sztárjának is majdnem ráment mindenük a devizahitelre, hiába voltak ugyanis sorozatsztárok, azért nem tömte ki őket a pénz - adta hírül a hot! magazin.
Caramel párja, Szilvi régóta vágyott már egy jókora kertre, ahol gyönyörű virágok nőnek, gyümölcsfák adnak árnyékot és vakítóan zöld a gyep. Most mindez megvalósult, így a boldogsága határtalan. A végeredményről egy videót is kirakott a közösségi oldalára.
A napokban robbant a hír, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 20 éves fia, Pax Jolie-Pitt motorbalesetet szenvedett, súlyos fejsérüléssel szállították kórházba. Bár a színész nagyon aggódik a fia miatt, Pax egyáltalán nem szeretne az édesapjával beszélni, nem kíváncsi a jókívánságaira.
Kylie Minogue nevét először tinédzserként, a 80-as években ismerhette meg a nagyvilág, amikor szerepet kapott a Szomszédok című ausztrál szappanoperában. A gyönyörű kamaszlány hamar belopta magát a nézők szívébe és pillanatok alatt sztár lett belőle - népszerűsége pedig azóta is töretlen.
Világsztárok testközelből, Sziget belépő, backstage karszalag - ezeket mind megkapják az úgynevezett fellépő kísérők, akik többek között azért felelnek, hogy a zenészek eljussanak a reptérről a szállodába, időben odaérjenek a színpadi beállásra, és hogy minden rendben legyen az öltözőjükbe bekészített cateringgel. Sőt, az ő feladatuk az is, hogy te
Kezdődik a Sziget, és az utóbbi években többször is gondot okozott, hogy a K-híd állapota miatt szakaszosan korlátozhatják a szervezők, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak a hídon, emiatt pedig előfordult, hogy sokat kellett várni, hogy kijuss. Hallgass ránk, és kerüld el ezt, segítünk, hogyan tudod megóvni magad a sorban állástól.
Tudás? Mázlifaktor? A bajnokok rutinja? Vagy más? Sok dolgon múlhat egy olimpiai aranyérem sorsa, amelyeket modellekkel előre lehet jelezni, bár akadnak kivételek. Vannak országok, amelyek tudatosan kinéznek egy egyszerűbben megnyerhető sportágat, és arra összpontosítanak a könnyebben megszerezhető aranyérmek miatt, mondta a HUN-REN Közgazdaság- és
Ritka pillanat, hogy Sárközi Ákos betekintést enged a magánéletébe, de ezúttal kivételt tett. A séf köztudottan a főzés szerelmese, így fontos volt számára a megfelelő, praktikus és letisztult konyha kialakítása a házuk felújításánál. Részletesen mutatta be, hol készülnek a főfogások, illetve, hogy melyik a kedvenc része.
Blake Lively újabb divatleckét adott a nagyvilágnak: úgy is lehetsz sikkes, ha nem viselsz se felsőt, se melltartót. A gyönyörű színésznő úgy döntött, a kényelemre szavaz, és csupán egy bőrkabátot kapott magára, amit még csak össze sem cipzározott.
Úgy tűnik, hogy továbbra sem lélegezhetnek fel a vendéglátóhelyek tulajdonosai. Négy évvel a járvány okozta ideiglenes bezárások után sem állt vissza a régi rend és még a legjobb helyeknek is nehéz talpon maradni. Ezúttal a legendás, budai Remíz Étterem és Kávézó fejezte be a működését.
A várakozásnak megfelelő stabil versenyzéssel elsőként ért célba szerdai előfutamában 1000 méteren a kajakos Kopasz Bálint, ezzel középfutamba jutott a párizsi olimpián.
Hosszú Katinka hétfő délután nyílt levélben szállt bele a magyar úszósport vezetőibe, a világbajnok sportoló szerint a Magyar Úszó Szövetség teljes vezérkarának haladéktalanul le kellene mondania. Hargitay András korábbi úszókapitány mondta el a véleményét az ATV Start című műsorában.
Harry herceg a királyi család révén hatalmas vagyont fog örökölni, amikor szeptemberben betölti a 40. életévét. Egy bennfentes szerint bátyja, Vilmos herceg ezen teljesen fel van háborodva, nem érti, miért kaphatja meg Harry az összeget, ha korábban visszalépett a hercegi kötelezettségeitől.
Mi történik egy terápián? Mi az, ami biztosan a javunkra válik a folyamat során, és mégis mitől leszünk többek, erősebbek és stabilabbak, netán öreflexívebbek, ha belevágunk? Kerekes Anna pszichológus elmagyarázza, és azt is, hogyan hat a terápia a kapcsolatainkra - másokkal és saját magunkkal.
A plasztikai beavatkozások között egy új trend ütötte fel a fejét. Az úgynevezett kismama-plasztika komplett helyreállító csomagot kínál a szülés után álló nőknek, hogy szinte azonnal visszanyerjék régi formájukat, sőt még karcsúbbak, feszesebbek, fiatalosabbak legyenek, mint szülés előtt. De kik vállalkoznak arra, hogy szülés után rögtön kés alá f
Adieu Budapest, vagyis viszlát Budapest! – így köszönt el Demszky Gábor a magyar fővárostól. Demszky 1990-től húsz éven át volt a magyar főváros főpolgármestere, ám úgy érzi, megcsömörlött Budapesttől, ezért úgy döntött, átteszi a székhelyét a szomszédos Horvátországba. A Blikknek részletesen is mesélt új életéről.
Zsófia bajor hercegné és Lajos bajor herceg 2023 májusában mondták ki egymásnak a boldogító igent, most pedig megszületett az első közös gyermekük. A pár a hivatalos Instagram-oldalukon osztotta meg a gólyahírt, a poszt alatt pedig csak úgy özönlenek a gratulációk.