A hétköznapi emberek számára szokatlan formában, poligámiában él együtt egy nő és két férfi. A 36 éves Jennifer Martin és vele korú férje, Daniel anyagi gondokkal küzdött, ezért befogadta a nő barátját, Ty Simpsont. Más esélyük ugyanis nem volt, hogy kifizessék az 50 ezer dolláros (17,5 millió forintos) hitelüket és megvehessék a házukat.
A teakwondósok 67 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Márton Viviana kiváló teljesítménnyel legyőzte az elődöntőben a belga Sarah Chaarit, ezzel bejutott a fináléba a párizsi olimpián. A 18 éves magyar sportoló két kiélezett meccsen aratott győzelemmel jutott elődöntőbe. Ott az első helyen kiemelt, tavaly Grand Prix-győztes, 2022-ben világbajnok
Még az is lehet, hogy Piqué után első ízben meghódították Shakira szívét? Itt a felvételek a titokzatos úriemberről, akivel együtt látták az énekesnőt.
A Hámori Lucát legyőző Imane Helif igyekezett kizárni az őt körülvevő botrányt, és csak a bokszra koncentrálni. Már biztos, hogy érmet fog nyerni az olimpián.
A Fekkai luxus hajápolási márka végre megérkezett Magyarországra is, mostantól pedig új nagykövettel büszkélkedhet szépségcsapata. És hogy ki képviselheti a Fekkai-t Magyarországon? Már mutatjuk is!
Vissza se nézett, még csak egy hálás vernyogás sem hagyta el Szaffi, a vadmacska száját, mielőtt végleg lelépett addigi otthonából, a Budakeszi Vadasparkból. Az állatot mindaddig gondozó pótmama, Burányi Virág mégis boldog, hogy védence felnövekedve gond nélkül megtalálta helyét a vadonban.
Ha tudni szeretnéd, hogy milyen típusú farmernadrágot viselnek majd idén ősszel a legtöbben, akkor érdemes egy pillantást vetned Ránija királyné szettjére.
Paris Jackson bepillantást engedett 3,8 millió dolláros Los Angeles-i házába. Michael Jackson lánya még csak 26 éves, de pazar körülmények között él, otthonát macskájával osztja meg.
Már két hónapja tartja rettegésben az óbudai lakosokat egy ismeretlen elkövető, aki a játszótereket támadja. A tettes hol a homokozóban, hol a mászókákon hagy egy-egy büdös meglepetést. A lakók által csak "Kakiszörnyként" emlegetett ember nemrégiben többször is lecsapott a Holdudvar Parkban, ahol a gyermekek játékain hagyott egy-egy csomagot.
Ki gondolta volna, hogy egy divattervező munkáját az autókba szerelt légzsák is inspirálhatja? A feltörekvő magyar művésszel, Gedeon Dalmával beszélgettünk arról, hogy a divat szó egy olyan ernyőfogalom, amely mindenki számára mást és mást jelenthet.
Nagy szívfájdalma van Baranyi Lászlónak! A színész minden nyarat Ábrahámhegyen lévő nyaralójukban tölt családjával, az egyik kedvenc időtöltésük pedig a Balatonban való fürdés volt. A Família Kft. nagypapája idén azonban lábproblémái miatt nem tud megmártózni, sőt, még az öltözködésben is segítségre van szüksége.
Nem akart magára nagy terhet tenni, ezért nem a győzelemben, hanem csak a dobogóban gondolkodott Rasovszky Kristóf, aki pénteken megnyerte a nyíltvízi úszók versenyét a párizsi olimpián.
Tudatában lehetett a Titanic roncsához igyekvő Titan legénysége, hogy bármelyik pillanatban végzetes robbanás vethet véget az életüknek, derítette ki egy friss elemzés a halálesetek miatt indult per kapcsán.
A színész továbbra is birtokolja a Château Miraval birtokot, most azonban a gin iránti szenvedélyére összpontosít. Brad Pitt bemutatta új márkáját, amely Dél-Franciaország varázsát idézi.
Az augusztus számos égi látványossággal kecsegtet - írja honlapján a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Ebben a hónapban lesz ugyanis a Perseidák meteorraj gyakorisági maximuma, amely sokakat ösztönözhet rá, hogy feküdjenek ki néhány percre vagy akár órára a csillagos ég alá augusztus 12-én. Óránként akár 100 hullócsillagot láthahatunk aznap este. Emellett
Miközben a világ négyévente csodálattal figyeli az olimpiai sportolók elképesztő teljesítményét, ritkán gondolunk bele abba, hogy felkészülésük és helytállásuk nem csak fizikai, hanem mentális erejükről is tanúskodik. Az olimpiáig vezető utat a könyörtelen edzések, a fokozott összpontosítás és a kiválóság iránti rendíthetetlen elkötelezettség jelle
A hamarosan születésnapját ünneplő világsztár egy kedves emléket kapott ajándékba. Madonna a menedzserétől kapott korábbi fotón egy volt szerelmével látható.
Akik már régen látták az Üvegtigris című filmet, azok lehet már el is felejtették, hogy a legendás rádiós páros, Boros Lajos és Bochkor Gábor is feltűnik az alkotásban.
Izzadva, remegve ébredni egy rossz álomból pocsék érzés. A rémálmok a tudósokat is régóta foglalkoztatják és van is egy elméletük arra, hogy kik hajlamosabbak arra, hogy gyakrabban éljék meg ezeket.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint jövőre döntenek arról, hogy az ökölvívás programban marad-e 2028-as, Los Angeles-i játékokon. A német sportdiplomata pénteken egy párizsi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a lehető leghamarabb szeretnének dönteni a jövő év folyamán, de nem várhatnak tovább, mint 2025 év vége.
Elnyűhetetlennek tűnt, de az utolsó évben gyorsan romlott a műsorvezető állapota. A Blikk megtudta, kórházban, hosszan tartó szenvedés után hunyt el Boros Lajos. A népszerű rádiós halálhírét az MTI-n keresztül közölte a családja, akiket a Blikk információi szerint az orvosok az utóbbi hetekben már felkészítettek a legrosszabbra.
Az iskolakezdéshez nem elég csupán a megfelelő felszerelés beszerzése: a napi rutin visszaállítása, a mindennapi olvasás, a finommotoros készségek gyakorlása, az önállóság és a felelősségvállalás fejlesztése, valamint a segítségkérés képességének elsajátítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy gyermekeink sikeresen kezdjék az új tanévet.
Időről időre felmerülhet bennünk a kérdés, milyen időközönként cseréljük a mosogatószivacsot, ha nem akarunk megbetegedni. Vannak persze egyértelmű jelek, amelyek kidobásra ítélik a szivacsot, ilyen például az elszíneződés vagy a kellemetlen szag, ugyanakkor a baktériumok úgy is megélhetnek benne, hogy észre sem vesszük.
Augusztus hetedikén kinyíltak a 2024-es Sziget Fesztivál kapui, és a szórakozásra, kikapcsolódásra vágyók már el is özönlötték a Hajógyári Szigetet. A koncerteken, színes programokon túl azt is érdemes tudni, hogy az ember hol pihenhet meg két izgalmas elfoglaltság között.