Úgy érzed, jól ismered a filmtörténelem legromantikusabb pillanatait? Ebben a kvízben letesztelheted, mennyire vagy otthon a mozivásznon elhangzott szerelmes mondatok világában.
Tóth Andi szerint nem volt elég jó, de Valkusz Milán a szívére vette a versenyző sorsát. A tollat is az asztalra csapta, úgy hagyta ott a zsűritársait.
Az énekesnő előzőleg arról beszélt, hogy kikkel állna ki szívesen a ringben. Köztük volt a valóságshow-ban feltűnt celeb is, aki nem is hagyta szó nélkül a kihívást.
A volt köztársasági elnök visszatért! Hosszú hónapok hallgatásba burkolódzása után megtörte a csendet, s a közösségi oldalán jelentkezett be Novák Katalin: hazánk exállamfője az X-en tudatta követőivel, hogy új munkája van és egy civil szervezet vezérigazgatója lett.
Az utóbbi időszak egyik legfontosabb mérkőzését játssza a magyar válogatott, felfokozott hangulat várható a Puskás Arénában a magyar-bosnyák mérkőzésen. Szoboszlai Dominikék és a szurkolók is készülnek.
Úgy látszik, hogy neki még erősen fel kell venni a ritmust az X-Faktorban. Elővettük Tóth Andi régi nyilatkozatát is, hogy melyik mentortársától tart a legjobban.
Máig veszélyes, második világháborús robbanóeszközök rejtőzhetnek a Dráva mélyén. A terület mentesítése 2013 nyarán kezdődött Barcsnál, amikor egy gyanús tárgyról érkezett bejelentés. A tűzszerész búvárok akkor számos robbanótestet emeltek ki. A szakemberek idén augusztusban folytatták a munkát: az újabb művelet során pedig további repeszgránátokat
Lehet, hogy te hihetetlenül szexisnek, dögösnek tartod azt, amilyen szettet viselnek a sztárok egy film kedvéért, esetleg le akarnád másolni a frizurájukat, ők viszont alig várták, hogy megszabaduljanak ettől.
A Kísértés Gergője akkorát csalódott Cynthiában, hogy már látni sem akarja... Ha valakit haza kellene küldeni, őt küldené el a villából. A többi fiút is megkérte, hogy segítsenek kitenni őt.
A királyi családon belül mindenkinek megvan a maga beceneve, az egyik legédesebb pedig minden kétséget kizáróan Saroltáé: édesanyja elképesztően aranyos néven szólítja egy szem lányát.
Meghalt a magyar internet egyik legnépszerűbb macskája, Erzsébet Fenevadova, azaz Erzsi cica. Gazdája, Homonnay Gergely ellenzéki aktivista, író 2022 január elsején hunyt el. Most "Erzsi cica átszökött a csillagokhoz, hű szolgájához, Gergelyhez".
Milliók rajonganak Tom Hardyért és szinte bármely nő boldogan eltöltene vele egy romantikus estét. Ám a színész szíve már foglalt. Megmutatjuk azt a szerencsés hölgyet, aki meghódította a világ egyik legjobb pasiját!
A Gulyáságyú Média úgy tudja, jogi tanácsadás címén 12 milliót kapott a KDNP-frakciótól a párt országgyűlési képviselőjének, Hargitai Jánosnak a barátnője.
Mindenki tudja Hollywood két nagyágyújáról George Clooneyről és Brad Pittről, hogy nem csak szakmailag vannak egy hullámhosszon, hanem a magánéletben is. Nemrég egy interjúban meséltek a szoros barátságukról.
Az "all-inclusive" nyaralás az egyik legkényelmesebb módja annak, hogy kikapcsolódjunk és élvezzük a pihenést, hiszen mindenről gondoskodnak helyettünk: a szállásról, az étkezésről és számos szórakozási lehetőségről. Az ilyen nyaralások egyik legnagyobb előnye, hogy korlátlanul hozzáférhetünk az ételhez és italhoz, azonban nem illik túlzásokba esni
Az Artista magyar divatmárka divattervezőivel a Budapest Central European Fashion Weeken, legújabb, 2025-ös tavasz-nyári kollekciójuk bemutatója után beszélgettünk.
"A divat nemcsak a ruhákról, hanem az egyéniség kifejezéséről is szól" – vallotta Elsa Schiaparelli, a 20. század egyik legmeghatározóbb és legprovokatívabb divattervezője, aki ma ünnepelné 134. születésnapját. Bár Schiaparelli divatra gyakorolt hatása elvitathatatlan, munkásságával kapcsolatban nem csak a homárruhát, hanem vérre menő rivalizálását
Elengedhetetlen, hogy elegendő D-vitaminhoz jusson a szervezetünk, hiszen ez a vitamin segíti a kalcium felszívódását, valamint az immunrendszerünk erősítéséért is felelős. Napfényvitaminnak is szokták nevezni, mivel nagy részét a napfényből nyeri a szervezetünk. Azonban az őszi-téli időszakban jóval kevesebb esélyünk van arra, hogy elcsípjük a nap
Fedezd fel, hogyan határozza meg a személyiséged a "rejtett oldalad", és hogyan teheted önazonosabbá a szexuális életedet! Ebben a cikkben bemutatom az öt szexuális archetípust, és segítek megtalálni a sajátodat, hogy a szex ne csak élvezetforrás, hanem önismereti kaland is legyen!
Az alvással kapcsolatban rengeteg tipp és trükk terjed az interneten, azonban nem mindegyik hasznos, sőt, egyesek kifejezetten károsak lehetnek. Az alvásszakértők most lerántják a leplet néhány népszerű, de veszélyes módszerről, és elmondják, miért jobb inkább más megoldásokat keresni.
Már több millióan látták azt a 3 perces videót, amit a minap posztolt Katalin hercegné. Vilmos herceg felesége így közölte a világgal a jó hírt, miszerint véget ért a kemoterápiás kezelése. A bensőséges felvétel nemcsak amiatt volt különleges, mert a család intim pillanataikba engedett betekintést, a rajongók más fontos apróságokat is kiszúrtak raj
Horváth Zsófia az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, aki kutatócsoportjával feltérképezte a hazai kerti kistavakat. A "MyPond" nevet viselő projekt egy citizen science felmérés, amely a lakosság bevonásával készül.
Bár azt mondják, csak a változás örök, nehéz elhinni, hogy az emberiség egyik legfőbb tartópillére, az Ádám Évától származtatott párkapcsolat is változáson megy keresztül. Pedig nagyon is így van: az életre szóló monogámia helyett egyre inkább hiszünk az úgynevezett életszakasz-partnerségekben, e jelenség pedig számos, égető kérdést vet fel. Mi les
Több mint 40 ezer látogatót vonzott a Dívák & Ikonok című kiállítás a májusi nyitás óta a Magyar Zene Házába, így nem véletlen, hogy az óriási érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítják a kiállítást.