Nagyon sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy vajon tényleg létezik a hatodik érzék? A válasz rá: egyértelműen igen! Mindenkiben ott rejlik ez a képesség, csupán tudnunk kell jól használni.
A rendszerváltás előtt a szórakoztatóipar sztárjai is célpontjai voltak a titkos ügynököknek. A revü és a táncosok világa sem volt kivétel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook-oldalán közölt, 1984-ből származó jelentés, amelyben egy besúgó állította az éjszakai élet legnagyobb sztárjáról
Kicsit több mint egy hónapja életmódot váltott Curtis, aki csupán az alkohol elhagyásával 6 kilót fogyott, most pedig edzeni is elkezdett. Mint kiderült, Király Viktornak köszönheti, hogy végre elhatározta magát.
A műsorvezetőnek övsömöre van, amit megpróbált kezelés nélkül átvészelni, de olyan erős fájdalmai voltak, hogy kénytelen volt orvosi segítséget igénybe venni.
Király Linda nemrég árulta el, hogy végre rátalált a szerelem, majd következett a Sztárban Sztár All Stars, ahonnan viszont a hétvégén búcsúznia kellett.
A Margit-sziget az egyik legnehezebb pontja a védekezésnek, de van remény arra, hogy 850 centinél tetőzik a Duna, valamivel alacsonyabban, mint a 2013-as, eddigi legnagyobb árvíz idején.
Cindy Crawford 1993-ban viselte pályafutásának egyik legikonikusabb kreációját, amit most lánya, Kaia Gerber öltött magára a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.
Tóth Gabi pedig párja, Papp Máté Bence oldalán próbál visszavágni majd az előző győztesnek, volt férjének, Krausz Gábornak, aki ráadásul az előző évadban jött össze jelenlegi kedvesével, Mikes Annával.
Őrangyalok vigyázzák Esztergályos Cecília lépteit! A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő számtalan, a szívéhez közel álló embert veszített el az évek alatt, akiknek a hiánya fájó űrt hagyott a szívében. Ám úgy véli, a búcsú nem volt végleges, hiszen mind a mai napig érzi a szerettei jelenlétét.
Károly király koronázásán Katalin hercegné és Sarolta hercegnő jelentős lépést tettek, amiket megtörtek egy történelmi múltra visszatekintő királyi hagyományt. Az eseményen anya és lánya mesésen festettek együtt, ám tiara helyett más ékszereket választottak.
A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál lezárta a nyarat, a 2024-es Emmy pedig valósággal berobbantotta az őszi szezont. A sorozatok Oscar-gálájaként emlegetett díjátadón az elmúlt év legjobb sorozatait méltatták. Azon túl, hogy a legizgalmasabb szériákért izgulhattunk, a vörös szőnyeg is igazi egész estés szórakozásnak számított.
Az adminisztratív és ügyintéző munkák hallatán egyesek talán az unalmas és szürke irodai, monoton feladatokra asszociálnak. Ezek a pozíciók azonban egy-egy vállalkozás működésének kritikus elemei, az adminisztratív pozíciók például magas fokú precizitást, szervezőképességet és széleskörű tudást igényelnek, míg az ügyintézés és az ügyfélkezelés szin
Hogyan változik meg az életünk, amikor életünk közepén hirtelen szembesülünk azzal, hogy az eddig követett út talán nem a sajátunk? Az életközepi válság lehetőséget kínál arra, hogy újraértékeljük döntéseinket és mélyebb önismeretre tegyünk szert, miközben szembenézünk a bennünk rejlő félelmekkel. A válságon keresztül felfedezhetjük, hogyan válhatu
A WAMP Design vásár egyik különleges kiállítója a TATU márka, amely egyedi, színes, (állati) mintás bőr termékeivel hívja fel magára a figyelmet. A márka mögött álló Egri Hajni, már több mint egy évtizede foglalkozik bőrművességgel, és termékeiben a hagyományos technikák, a minőség és a fenntarthatóság kéz a kézben járnak. Ismerd meg közelebbről a
A múlt hét szombati adás sem volt eseménytelen az X-Faktor válogatóján, igazi érzelmi hullámvasútra ülhettek fel azok, akik leültek a képernyő elé. A show egyik legikonikusabb pillanata kétségkívül az volt, amikor feltűnt egy külföldi versenyző, aki teljességgel elvarázsolta a zsűrit. Bár tehetsége megkérdőjelezhetetlen, a nézők körében sokaknál íg
Heidi Klum ismét bebizonyította, hogy 51 évesen is bátran választ merész ruhákat. A 2024-es Emmy-gálán egy kivágott, testhez simuló pucérruhában jelent meg, amely gyönyörűen kiemelte tökéletes alakját. A modell számára az ilyen választások megszokottak, hiszen hosszú karrierje során mindig is bátran feszegette a divat határait. Ahogy korábban elmon
Kutatások szerint a nők kb. 80%-a nem a megfelelő méretű melltartót hordja. Többségük valószínűleg azt gondolja, nem okozhat különösebb problémát a dolog. De tudtad, hogy egy rosszul illeszkedő melltartó állandó mell-, váll-, és nyakfájást okozhat? Ha eleged van a nem megfelelő darabokból, íme hat tipp, hogyan válaszd ki a méretedhez és alakodhoz l
Sofía Vergara frissítő humorú, karizmatikus kolumbiai színésznő, akit nem rettentenek el a kihívások. Idén ötödik alkalommal jelölték Primetime Emmy-díjra, ezúttal azonban nem mellék-, hanem főszereplőként érte a megtiszteltetés – a Griselda rövid, de annál lebilincselőbb sorozat, amelyet nem érdemes kihagyni.
A Cukovy legújabb Ethereal Bloom kollekciója a divat és a természet harmóniáját hozza el, a belső fejlődésre és az önismeretre inspirálva. A modern dizájn virágzó részletekkel ötvözve alkot különleges darabokat.