Ha arról van szó, mit tegyünk az egészségünk támogatása érdekében és hogyan előzzünk meg különféle krónikus betegségeket, rendszeresen hallhatjuk, hogy táplálkozzunk egészségesen, mozogjunk, igyunk elég vizet és ne dohányozzunk. Ezek mind fontos lépések, de van még egy sokkal ritkábban emlegetett feladat, ami szintén kulcsfontosságú: a fogaink megó
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Margitszigeten kezdte a napot, ahol a Fővárosi Vízművek szakembereivel készültek fel az érkező árvízre. A vízszint emelkedése miatt ma lezárják a szigetet, illetve több helyen is forgalmi változásokat jelentett be Karácsony a vészhelyzet kapcsán. Mutatjuk, hogyan változik a közlekedés.
Hagyd őket melegedni, és a bokrok, bozótok felrázásával juttasd őket élelemhez: szúnyogokhoz. A megmaradt állománynak ez életmentő lesz, ami az embernek is nagyon jó.
Molnár Piroska már férjes asszony volt, amikor Kaposváron, egy étteremből kilépve meglátott egy szőke fiatalembert, akibe első látásra belehabarodott. A jeles színésznő egy megható beszélgetés során elevenítette fel néhai exférjével, Eötvös Péterrel közös, szinte regénybe illő történetüket.
Jó ideje készültek már a közös projektre, meg is lett az eredménye. Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti kétszemélyes előadása elképesztő sikert aratott a bemutatón.
The Walking Dead, The Last of Us. A két legkiemelkedőbb zombis sorozat, ami az utóbbi években teljesen megbabonázta az embereket és még azok is megnézték, akiket teljesen hidegen hagynak a zombik és a velük járó horror. Vajon mi az oka a zombik töretlen népszerűségének?
A tetőzésre még várni kell, ettől függetlenül egyre súlyosabb a helyzet a Duna mentén. Az áradás Kisoroszi és Leányfalu területén is jelentős, ám a helyieknek nem újdonság az árvíz.
Szentesi Éva megosztotta a nyilvánossággal, min megy éppen keresztül, hiszen harmadszor néz szembe a rákkal. A daganatos írónő a kemoterápia miatt ismét elveszítette a haját, de ahelyett, hogy bujkálna, inkább bátran közzétette, hogy mutat kopaszon.
Az utóbbi időszakban többször is felröppentek a világhírű celebritás várandósságával kapcsolatos híresztelések. A Magyarországra látogató Palvin Barbara most egy friss interjúban öntött tiszta vizet a pohárba.
Kucsera Gábort sokáig nem érdekelte, hogy szerepeljen a Dancing with the Stars-ban, az 5. évadra érkezett felkérésre azonban már igent mondott – többek között erről is beszélt a világ- és Európa-bajnok kajakozó a Femcafe.hu-nak.
Nicole Kidman új minisorozata egy gyilkosságot boncolgat, stílszerűen puccos, földtől elrugaszkodott környezetben, ahol jééé: mindenkinek vaj van a füle mögött.
Ősszel új évaddal tér vissza a TV2 képernyőjére a nagy sikerű Dancing with the Stars. Hétfőn pedig arról is lerántották a leplet, hogy idén kik lépnek majd a táncparkettre. A versenyzők listáján Tóth Gabi neve is szerepel, ez pedig igencsak heves indulatokat váltott ki néhány kommentelőből.
A modell tavaly júliusban, szülei vidéki birtokán ment feleségül Dylan Sprouse-hoz. Most a férje legújabb filmjének európai bemutatója miatt utazott Budapestre.
A sztárpár 2014-ben házasodott össze, és 2017-ben születtek az ikreik, akikről nagyon keveset beszélnek. Most azonban mégis kiderült egy-két részlet George Clooney és Amal Clooney gyerekeiről.
A 75 esztendős uralkodó a Buckingham-palotában találkozott az új-zélandi Black Ferns női rögbicsapat tagjaival. Az egyik sportoló különös kéréssel fordult III. Károlyhoz, aki talán még ennél is meghökkentőbb módon reagált.
A mesterséges intelligencia kikerül az emberi irányítás alól, de a természeti katasztrófák száma is megszaporodik. Az élő Nostradamus szerint sötét jövő elé nézünk.
A tündérmese hivatalosan is elkezdődött, már forog a Bridgerton negyedik évada Angliában. Az új részek Benedict Bridgerton és Sophie Baek szerelmi történetét mutatják be.
Ábel Anita már évek óta egy párt alkot az olasz párjával, Robertóval, aki több mint két évvel ezelőtt kérte meg a kezét. Többekben felmerülhetett a kérdés, hogy vajon mikor állnak oltár elé? Mint kiderült, a tévés már a férjeként mutatja be a kedvesét.
A néhai Erzsébet királynő két utolsó levelet írt a halálos ágyán. Az egyiket fiának, Károly királynak címezte, a másikat pedig valaki olyannak, akire elsőre biztosan nem gondolnál. Annyit már most elárulunk, hogy az illető nem a királyi család tagja.
A rappert egy manhatteni szállodában tartóztatták le, de a pontos vádakat egyelőre nem hozák nyilvánosságra. P. Diddy ügyvédje szerint a zenész nem hibátlan ember, de nem bűnöző.