Kabát Pétert műteni kell a térde miatt. Az egykori focista a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a követőivel, hogy sajnos nem sikerült megúsznia az operációt, és már szerdán kés alá fekszik.
Meghan Markle egyszer bevallotta, hogy minden évben ugyanazokat az újévi fogadalmakat teszi, de nehezen tudja megtartani, azonban volt egy, ami nagyon bejött.
A csatorna vezetése Tóth Géza eddigi fegyelmezett, precíz munkája és az esetre adott korrekt reakciója alapján úgy döntött, most egy figyelmeztetéssel lezárják a fegyelmi vizsgálatot.
Nincs olyan év, hogy ne emlékeznének meg Zámbó Jimmyről, és arról a végzetes estéről, mikor az életét vesztette. Zámbó Adrián az AcNewsnak mesélt érzéseiről.
L.L. Junior és szerelme, Dárdai Blanka már a repülőről jelentkeztek be az előadó közösségi oldalán, amiből kiderült, hogy a 2024-es évet rögtön egy egzotikus helyen kezdik.
Sydney van den Bosch és férje, Egerszegi Tamás tavaly szeptemberben jelentették be, hogy öt év házasság után elválnak útjaik. A válási procedúra a Blikk információi szerint év végén lezajlott, így Sydney már hivatalosan is maga mögött hagyhatja élete egyik fontos szakaszát.
Meghalt Les McCann dzsesszénekes- és zongorsita, aki többek között olyan ismert előadókat inspirált, mint a producer Dr. Dre és az A Tribe Called Quest együttes. A zenész korábban tüdőgyulladással került korházba.
Puskás-Dallos Bogi és férje, Puskás-Dallos Peti kapcsolata szinte igazi tündérmesének tűnik: a hatalmas szerelemből eljegyzés, aztán esküvő lett, tavaly pedig megszületett első gyermekük, a kis Ábel. Bogi most elárulta, pontosan mikor tudták meg, hogy babát várnak.
Jennifer Lopez és Ben Affleck összebújva várták az új évet: az énekesnő egy tündérmesébe illő fotót osztott meg arról, ahogy férjével egymást átölelve csodálják a szilveszteri tűzijátékot az ablakból.
Új év, új Netflix-produkciók! 2024 első hónapjában (is) brutálisan jó filmek és sorozatok kaptak helyet az amerikai médiaszolgáltató és produkciós vállalat kínálatában. Várva várt folytatásokat, valamint vadonatúj, még soha nem látott tartalmak kelthetők életre a kijelzőn. A kérdés már csak annyi: készen állsz?
Hihetetlen, de már 25 éve, hogy hazánkban is bemutatásra került az egyik legnépszerűbb szappanopera, az Esmeralda, amelynek nemcsak története, de zseniális szereplői is elrabolták a tévénézők szívét.
Iszak Eszter Floridába utazott a férjével, Gyurta Dániellel, akivel Fort Lauderdale-ben ünnepelték a szilvesztert. A TV2 Mokka című műsorának vezetője az Instagram-oldalán osztott meg fotókat magáról, akárcsak férje, aki az edzést sem hanyagolta el a pihenés alatt.
Éppen hogy csak beléptünk az új évbe, Dua Lipa máris előrukkolt egy szemkápráztató szőke bob frizurával. Erős váltás a rövid haj a hosszú, élénkvörös tincsek után, nem igaz? Azért van csavar a történetben.
Nemcsak a munka köti össze a Dívák formáció három színésznőjét. Fésűs Nelly, Détár Enikő és Ladinek Judit az életben is szoros barátságot ápolnak, és a fontosabb alkalmakat is együtt ünneplik.
Liptai Claudiát hatalmas megtiszteltetés érte: Mága Zoltán új évi koncertjén lehetett műsorvezető. Az édesanya elárulta, önsaját magának tervezte a ruháját a nemes alkalomra.
Jennifer Aniston az, aki nagyon ritkán vesz fel merészebb ruhákat, de amit még ritkábban csinál, az a vetkőzés. Éppen ezért, összegyűjtöttük a színésznő legmeztelenebb pillanatait, amelyeket valaha látott a világ.
Halle Berry igazi kortalan szépségnek számít, friss fotóival pedig újra és újra bebizonyítja, hogy az elmúlt évtizedek alatt bizony egy percet sem öregedett – sőt, mind a mai napig őrjítően dögös alakra lehet büszke.