2024. január 4. csütörtök

jan. 4
18:42
Új melóba vágott Dopeman: a hitelezés mellett ebből élne meg a rapper (Pénzcentrum)
A jelek szerint ingatlanosnak állt Dopeman. A rapper korábban hitelekkel foglalkozott, most pedig a jelek szerint ingatlanmágnás pozícióra tör.
jan. 4
18:54
Vérdíjat tűztek ki a volt vezérkari főnök fejére az afgánok (SzMo)
Ruszin-Szendi Romolusz Hajdú Péternek mesélt arról, hogy Irakban vagy Afganisztában volt-e nagyobb veszélyben, és hogy lőtt-e emberre a háborúk során.
jan. 4
19:12
"A lájknál többet ér a nyugalom…" – Nem hiszi el, hol kezdte az új évet gyerekeivel Lilu (Blikk)
Néhány napja már Floridában pihen gyerekeivel Lilu. A család egy hete utazott a tengerentúlra, ahol az Instagramra feltöltött fotók tanúsága szerint Florida számos nevezetességét bejárták.
jan. 4
19:12
20 ezressel akart fizetni a győri pékségben, 10 perces üvöltözést kapott zsömle helyett: majdnem a bicska is előkerült (Promotions)
Teljesen elszabadultak az indulatok, pedig csak a vacsorának valót szerette volna kifizetni.
jan. 4
19:18
Kínai asztrológia 2024: Most végre kiderül, mit hoz számodra a Sárkány éve (Glamour)
A kínai asztrológiában a Sárkány éve következik 2024-ben, ami nagyon izgalmasnak bizonyul. Lesz benne rengeteg szerencse, sok kitartás és erő, megannyi megérzés és sugallat, áradó kreativitás, állandóság és stabilitás, utazás, mozgás, érdekes gondolatok és szembeszállás a normákkal.
jan. 4
19:54
Károly felrúgja Erzsébet ősi hagyományát: a király nem követi többé néhai anyja szokását (Femcafe)
II. Erzsébet januárjai mindig ugyanúgy teltek, hiszen a királynő hosszú éveken át ragaszkodott egy bizonyos dologhoz, ám Károly új szokásokat teremt magának, már ami az évkezdést illeti.
jan. 4
19:54
Gigantikus titkos piramisokat találtak a tenger mélyén Japán partjainál, meghökkentő felvételek érkeztek? (Promotions)
Hatalmas vita tárgya, hogy mi lehet az eredetük.
jan. 4
20:06
Máris törölte Szabó Zsófit és Miller Dávidot az Rtl a közösségi oldalairól (SzMo)
Nincs egy hónapja, hogy elbúcsúztak a csatorna reggeli műsorától.
jan. 4
20:48
Nem is gondolnád, melyik roma sztár is szerepelt a Szomszédokban: pár gombóc fagyi fizettséget kapott érte (Pénzcentrum)
Az egykori villalakó most a Szerencsekerékben tért vissza játékosként, ahol a műsorvezető jól kifaggatta őt egykori tévés szerepléséről is- írja a Blikk.
jan. 4
20:48
György és Lajos herceg édes pillanatáról beszél most mindenki (Femcafe)
Megható pillanatra lettek figyelmesek a rajongók a brit királyi család éves karácsonyi sétáján – ezúttal György herceg és öccse, Lajos herceg kerültek reflektorfénybe, nem véletlenül.
jan. 4
21:24
Átlátszó szettben bulizott Kendall Jenner: melltartót sem vett a ruha alá (Femcafe)
Elképesztően dögös fotóval köszöntötte 2024-et Kendall Jenner: a szupermodell megmutatta, hogy nemrég a tengerparton bulizott, méghozzá egy igencsak bevállalós, áttetsző szettben.
jan. 4
21:24
Lelepleződött a titok Kulcsár Edina luxusautója körül – bár nem mindenki hiszi el (SzMo)
Kiderült, miért nem látni mostanában Edina több tízmilliós Porschéját. Van azonban, aki nem hiszi el a hivatalos magyarázatot.
jan. 4
21:54
Prince adta becenevét a valaha élt egyik legszebb énekesnőnek: tragikusan ért véget az élete a gyönyörű sztárnak (Femcafe)
A Vanity művésznéven ismertté vált Denise Katrina Matthews több szerepben is kipróbálta magát élete során, ám csupán 57 év adatott meg neki sötét démonainak köszönhetően.
jan. 4
22:36
Ezt csinálja most Baukó Éva, aki ismét meredek titkokról rántotta le a leplet (Femcafe)
Baukó Éva és Alekosz kapcsolata már nagyon régen megromlott.

2024. január 5. péntek

jan. 5
0:12
Emlékszik a No Thanx frontemberére, aki a Viva Tv bombázóját is felszedte? Most nyuszijelmezben énekel gyerekdalokat (Blikk)
Hosszú idő után újra hírt adott magáról a No Thanx egykori tinisztárja.
jan. 5
0:12
8 Gossip Girl divatpillanat, ami örökre meghatározta, mit gondolunk a divatról (Glamour)
"Itt Pletykacica, az egyetlen forrásotok a Manhattani elit botrányos életéhez!" - amennyiben te is fejből fújod ezt az ikonikus mondatot, akkor nagy örömmel közöljük, hogy a tökéletes helyen jársz, mert ez a cikk az eredeti és megismételhetetlen Gossip Girl sorozat lemeghatározóbb divatpillanataival foglalkozik. Vágjunk is bele!
jan. 5
0:12
Varga Viktor háza igazi álomotthon volt a Duna pusztítása előtt, brutális ahogyan fénykorában kinézett a most romokban álló ingatlan (Promotions)
Az énekes saját kezűleg építette meg a kétemeletes házat.
jan. 5
0:12
Egy állatorvos felfedte azt a végzetes hibát, amely akár felére csökkentheti a kutyád élettartamát (te is elköveted?) (Sassy)
Mi az igazi oka annak, hogy a kutyák füvet esznek?
jan. 5
0:16
Young G Béci elárulta: szerencsés módon került be a Szomszédokba (Blikk)
A szerencsének köszönhetően élhette át egyik legnagyobb gyermekkori élményét Young G Béci. A rapper 1995-ben, tízéves korában szerepelt egy jelenet erejéig a ma már kultikussá vált Szomszédok című sorozatban, amelyben egy kórházba került férfi kisfiát alakította.
jan. 5
0:16
"Ha te hívhatsz kis mellű nőnek, én hívhatlak kis péniszű férfinak?" - Az egyenlőség része az is, hogy vagy mindenkit méricskélünk, vagy senkit (Glamour)
Kis mellem van, és ezzel az égvilágon nincs semmi problémám. És szögezzük le már az elején: teoretikusan azzal sem lenne bajom, ha ezt egy férfi megjegyezné. Egészen addig, amíg a beszélgetés fair mederben zajlik.
jan. 5
0:16
Budapest kellős közepén tűnt fel Károly király, Kamillával a város panorámáját is megnézték (Promotions)
Károly király Magyarországon tűnt fel, a Parlamentet is megnézte.
jan. 5
0:16
Ez az egyszerű, 10 másodperces teszt megmutatja, túléled-e a barátaidat (Sassy)
Hogy meddig fogsz élni, azt nem mi sem tudjuk megmondani, de egy gyors teszttel leellenőrizhetitek, hogy álltok most.
jan. 5
0:18
Már keresik a World Press kiállítás miatt kirúgott L. Simon László utódját (Blikk)
Keresik a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói posztjáról kirúgott L. Simon László utódját: a kiírt pályázat szerint március 6-tól már be is töltheti pozícióját az új igazgató.
jan. 5
0:20
Egy könnyed prosecco az év elejére (Blikk)
Új év, nem fogadkozunk, a nagy fogadkozásokat mindig megszegi az ember. Idén is igyekszünk közvetíteni a minőségi szeszek és a minőségi fogyasztók között, magyar és külföldi palackokat egyaránt ajánlva, és igyekszünk figyelni a borvilág változásaira és válságaira is. A puszta borajánlókon kicsit túlmutatva az értékek és minőségek reklámozása mellet
jan. 5
0:20
Kislányból gyönyörű nő - ennyit változott Palvin Barbara az elmúlt 14 évben (Glamour)
A jelenleg 30 éves Palvin Barbara 2010-ben írta be magát a 21. század divattörténelmébe. A modell különleges szépségével és magával ragadó kisugárzásával meghódított minden kifutót és vörös szőnyeget az elmúlt 14 évben.
jan. 5
0:20
Gmail-es vagy? Minden felhasználót érintő változás, a Google fontos híre jött (Promotions)
Látványos változás, amely sokaknak megkönnyítheti az életét.
jan. 5
0:22
Korda György a kamerák előtt sírta el magát a 85. szülinapján, 10 év múlva is élni szeretne: "A Jóisten van és lesz" (Blikk)
Korda György egy igazán megindító interjúban mesélt arról, mennyire hálás azért, hogy ennyien szeretik őt a mai napig.
jan. 5
0:24
Szent a béke? Gáspár Zsolti a sok viszály ellenére megható sorokkal köszöntötte Győzikét az 50. szülinapján: "A mi szövetségünk örök és széttéphetetlen" (Blikk)
Gáspár Zsolti és a testvére, Győző maguk mögött hagyták a múltat? A fiatalabbik fivér érzelmes sorokkal köszöntötte fel a showmant.
jan. 5
0:24
Dobos Attila jegyese ma is külön szobát tart fenn a zeneszerzőnek: "Sokszor megyek oda be és beszélgetek vele" (Blikk)
Már tud könnyek nélkül emlékezni a két éve elhunyt Dobos Attilára egykori menyasszonya, Hatvaniné Erzsó. Az énekesként is tevékenykedő asszony – amellett, hogy odaadóan gondozza elhunyt párja nyughelyét – egy szobát is fenntart az otthonában a legendás zeneszerző számára, akinek karácsonykor még ajándékot is vett.
jan. 5
0:24
Munkából indult haza a nő, amikor egy másodperc alatt kiürült a metró és egy baljós alak jelent meg: egyre közelebb ért hozzá, míg... - újévi rémisztő rémmese (Promotions)
Percek alatt zajlott le a tragikus esemény, jeges verejték fut a hátunkon, ahogy végignézzük.
jan. 5
0:28
Krausz Gábor és Mikes Anna egyszerre vallotta be: együtt töltötték az estét, így kezdődött nekik az év és ezt nem akarták külön (Promotions)
Mindenki bízott benne, de nem mertük remélni: Mikes Anna és Krausz Gábor újra együtt ebben az évben is, ez már félreérthetetlen.
jan. 5
1:06
Egy kicsit elszaladt a ló Rod Stewarddal szilveszterkor: 4,5 milliót jattolt egy hotelban (Blikk)
Úgy tűnik, van, akit megéri szívélyesen kiszolgálni: a 78 éves brit énekes, Rod Steward bőkezű, ha borravalóról van szó. Legalábbis idén szilveszterkor nagyon jól érezhette magát az egyik szálláshelyen, hiszen 4,5 milliót hagyott ott.
jan. 5
4:18
Napi horoszkóp - január 5: Az egyik csillagjegynek minden pénze elúszhat, a Halak sokat szoronghat egy hazugság miatt (Promotions)
Ma nagyon észnél kell lennie bizonyos csillagjegyeknek, ha el akarják kerülni a katasztrófát. Íme a pénteki horoszkóp.
jan. 5
4:24
Herczeg Zoltán hátat fordított a divatiparnak: lepukkant lakások felújításából remél nyugdíjat (Blikk)
Herczeg Zoltán komoly döntést hozott: végleg búcsút tervez mondani a divat világának, s a lakásfelújításait folytatja, illetve a fenntarthatóságban keresi a jövőt.
jan. 5
4:48
Balogh Edina utálja az átlagosat és ez látszik is: mennyei luxusban piheni ki a FarmVip fáradalmait, úgy néz ki, hogy a válás után is ide térhet haza (Promotions)
Őrületes részletek láthatóak a képeken, Edina otthona gyakorlatilag egy hotelparadicsom
jan. 5
5:06
Szabó Zsófi a műmellével parádézik egy luxusnyaralóhelyen (AC News)
Az RTL volt műsorvezetője most, hogy munka nélkül maradt, igazán ráér, a forró, napos tengerparton árnyékban múlatja az időt.
jan. 5
5:18
A magyar nyelv a legnehezebb a világon? Itt a válasz, elképesztő lista érkezett, meglepő eredménnyel (Promotions)
Egy kutatás meglepő eredményre jutott a nyelvek furcsaságát illetően.
jan. 5
5:24
10 sztár, aki megbánta a plasztikai műtéteket: brutális előtte-utána fotók! (Joy)
Míg a hírességek régen kifejezetten tagadták, ha szépészeti beavatkozásokat vettek igénybe, mára szinte divatossá vált a kés alá feküdni. Csakhogy ezért gyakran súlyos árat kell fizetniük.
jan. 5
5:24
Már itt dörömböl a szibériai pokol (AC News)
15 fokot zuhan  a hőmérséklet a hétvégén, ismét röpködnek a mínuszok, éjszakára mindenképp vigyük be a házba a kutyát és a macskát.
jan. 5
5:48
Égető vágyat érzek egy férfi iránt, de nem derülhet ki a személye: mindenki elítélne, ha megtudják kiről álmodozok mindennap (Promotions)
Igen szerencsétlen helyzetbe került a pórul járt levélíró, csak titokban élheti meg a vágyait, szörnyű titok nehezedik rá.
jan. 5
6:18
A FarmVIP szöszke túlélője mindenét megmutatta: ez a test több mint első helyezést érdemel, a nézők csak erről fantáziálnak (Promotions)
Bár Laky Zsuzsi lecsúszott a trónról, ezzel a képpel minden magyarnál elnyerte a szexiség érmet.
jan. 5
6:30
Herczeg Zoltán felhagy a divattervezéssel, teljesen másból szeretne megélni (SzMo)
A híresség komoly döntést hozott. Herczeg már nyolcéves tapasztalattal rendelkezik a lakásdesign területén.
jan. 5
6:48
Hajmeresztően nehéz kvíz: a magyar átlag nem tudja már a 3. kérdésre sem a választ (Promotions)
10 kérdés jön, amelyből nagyon sok érdekességet tudhatsz meg.
jan. 5
6:54
Fordulat: újra lángokban Ukrajna, hova lett a légvédelem (AC News)
Váratlan fordulat történt a háborúban: bombákkal, rakétákkal pusztítja az ukrán városokat az orosz hadsereg.
jan. 5
7:00
Lehet, hogy Krausz Gábor tényleg összejött Mikes Annával? (SzMo)
Krausz Gáborról és Mikes Annáról hónapok óta pletykálják, hogy egy párt alkothatnak, de hivatalosan még nem jelentették be a lehetséges kapcsolatukat.
jan. 5
7:06
Rácz Jenő újra bokszol... nem akárki hívta ki (Blikk)
Egyszer egy pötyögésre...
jan. 5
7:06
Letérdelt az M1-es autópálya, lángol egy kamion és egy személyautó (AC News)
Baleset miatt óriási a dugó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mosonszentmiklós térségében, aki teheti, kerülje el.
jan. 5
7:18
Búcsúúszásra készül Schirilla György, elköszön a jeges Dunától (Infostart)
Még egyszer átússza a téli Dunát a "nemzet rozmárja", de a sportot azért nem akasztja szögre; az írás mellett nem hanyagolja el a hideg vizet és a futást sem.
jan. 5
7:18
Gyorsabban öregedhetsz ennek a vitaminnak a hiányától (Glamour)
Ha kiegyensúlyozottan és egészségesen, változatosan táplálkozunk, akkor általában nem kell tartanunk attól, hogy az egyes vitaminokból túl keveset vinnénk be a szervezetünkbe. Van azonban egy vitamin, amiből - különösen a téli hónapokban - még azoknak is többre lenne szükségük, akik egyébként abszolút jól táplálkoznak. Ennek a vitaminnak a hiányátó
jan. 5
7:18
Valójában nem is süllyedt el a Titanic? Meghökkentő videó sokkolja az internet népét (Promotions)
Egy új elmélet szerint megrendezett volt az egész Titanic tragédiája.

Keresés