Kilencvenhét éves korában elhunyt Kassai Ilona Kossuth-díjas színésznő, a színházi világ és a szinkron egyik honi legendája, aki a világot jelentő deszkákon éppoly nagyszerű alakításokat nyújtott, mint akkor, amikor "csak" a hangjával kellett játszania.
A witchcraft, a taró kártya, a női körök új erőre kaptak az utóbbi időben. Felelevenítjük a régmúlt hiedelmeit, amikor a nőket tudásuk, hatalmuk vagy rátermettségük miatt megbélyegezték és boszorkánynak titulálták. A boszorkány archetípusa szépen beintegrálódott a modern nők identitásába is. Már nem a tündérkeresztanyát várjuk, hogy teljesítse kívá
Sydney Sweeney legújabb megjelenésével minden tekintetet magára vont. A Variety Power of Women gálán egy olyan áttetsző meztelenruhát viselt, ami gyakorlatilag semmit sem takart, így a színésznő mellbimbója is kivillant. Mutatjuk a pikáns képeket!
Újra érkezik a Határtalan szerelem című párkereső reality az RTL-re, amelyben az első társra vágyó hölgyet, Németh Zsófiát már több RTL-es produkcióból is ismerhetik a nézők.
Igazi örömhír látott napvilágot: Dove Cameron és a Måneskin frontembere, Damiano David eljegyezték egymást. A pár Sydney utcáin jelent meg először menyasszonyként és vőlegényként, és az énekesnő gyűrűje egyszerűen ámulatba ejtő – nézd csak!
A 61 éves Brad Pitt meglepetésszerűen tűnt fel egy baseballmeccsen Los Angelesben, viszont szinte alig lehet ráismerni. Az új haj és a szőke bajusz olyan mértékben megváltoztatták a külsejét, hogy a rajongók hitetlenkedve nézték a róla készült fotókat.
Koniorczyk Bori a Glamour Plusz állandó szerzőjeként már eddig is különleges női sorsokat mutatott be: írt a kávéházakból kiszorított pesti nőkről, George Sandról, a férfinevet és ruhát viselő írónőről vagy épp arról, miként tört be Európába az amerikai iskolákra jellemző sütemény háború, amivel az anyukákat az őrületbe lehet kergetni. Most azonban
Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis megosztotta, melyik apró jel volt az, ami először jelezte számára, hogy valami nincs rendben a színésszel. Azóta kiderült: ez volt a frontotemporális demencia kezdete. Történetük sokakat érinthet, és nem csak azokat, akik hasonló betegséggel küzdenek.
A legtöbb ember számára az evés öröm. Ünnep. Kapcsolódás. Otthon. Gyerekkor. Biztonság. De vannak, akiknek az evés nemcsak élvezet, hanem harc is. Olyan, amit nem látsz kívülről. Olyan, amit nem lehet pusztán akaraterővel "leküzdeni". Vajon hányan vagyunk, akik nem azért választjuk a "mindenmentest", mert nem szeretnénk enni – hanem mert csak így é
Festői környezetben ünnepelhettük a Schwarzkopf életébe lépő új fejezet kezdetét. Az ikonikus Gliss hajápolási termékek, a Taft styling portfólió és a frissen debütáló Creme Supreme prémium hajfestékek most először mutatkoztak be együtt.
Megállapodás született a Sziget Fesztivál és a főváros között: a rendezvény 2028 és 2030 között három részletben fizeti vissza a korábban kapott díjkedvezményt, ahelyett hogy 2035-ig halasztaná a teljesítést. A BudapestGO alkalmazást használó magyar fiatalok továbbra is jogosultak lesznek a diákkedvezményre.
Ha első lakásodat keresed, ha meguntad a mostanit, vagy új életet, új környéket akarsz — itt a lehetőség. Most Magyarország legprofibb ingatlanosai segítenek megtalálni álmaid otthonát. Csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel: www.rtl.hu/ingatlanvadaszok/jelentkezz
Hétvégén érkezik a Sztárbox szuperdöntője, ahol nehézsúlyban Molnár Gusztáv Dudás Miki ellen húz kesztyűt a szorítóban a bajnoki övért. A színész az RTL Reggeliben elárulta, hogy higgadtsága ellenére iszonyú viharok tombolnak benne a közelgő meccs miatt, majd a magánéletébe is beavatta a nézőket: várandós felesége már a 18. hétben jár.
Britney Spears ismét furcsán és veszélyesen viselkedik, ami a családját aggodalommal tölti el. A 2007-es idegösszeomlása és későbbi viselkedése akár kezeletlen szülés utáni pszichés zavar következménye is lehetett. Ennek apropóján érkezett az RTL Reggeli stúdiójába Vajda Flóra, pszichológus és szülő-csecsemő konzulens.
Október 28-án a földbe csapódott egy Cessna 208 Caravan típusú kisrepülő Kenyában, fedélzetén magyar utasokkal és két kenyai személyzettel. A gép a Nairobi Nemzeti Park közelében zuhant a földre, nem sokkal a felszállás után. A pilótaként dolgozó Szüle Zsolt több részletet is elárult a műsorvezetőknek, Peller Annának és Szondi Vandának.
A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével a politikai kampányok terén is új eszközökre tesznek szert szereplők: az elmúlt időszakban egyre több olyan videóval találkozhatunk, amelyet a mesterséges intelligencia készít politikai célokkal. Forgács Mariann, social média szakértő elárulta, hogy milyen jelek árulkodnak arról, hogy egy tartalom me
Idén is jön a TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány, amiben egy olyan lista található, amin rajta vannak azok a személyek – kórházigazgatók, orvosok, szakértők, egészségpolitikusok – akik a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. Lengyel Lívia, főszerkesztő az RTL Reggeliben mesélt a részletekről!
Zsíros Linda a magyar színpadok és képernyők egyik legkarakteresebb alakja. A sokoldalú művész most új arcát mutatja meg az Exek csatája című műsorban – ahol sem a dráma, sem az érzelmek nem maradtak el. Vajon mennyire őszinte a színésznő a kamerák előtt? Nézzük meg közelebbről!
Az utóbbi években egyre többet hallani a "sleep divorce", vagyis az alvási válás jelenségéről – amikor a párok egyszerűen külön alszanak, hogy végre kipihenjék magukat.
Kadarkai Endre új műsoraiból minden héten izgalmas részletet láthatunk: szerda este egy vérbeli humorista, Kőhalmi Zoltán lesz a vendége. "Ennyit még nem nevettem Hallgatlak felvételen" – mondta a műsorvezető, aki egy kifejezetten éles eszű és sajátos humorú embernek tartja interjúalanyát, Zoltánt.
Az Ifjúságkutató Intézet friss felmérése szerint a 15–29 éves korosztály több mint fele elégedetlen a testével, és minden tizedik fiatal már gondolt arra, hogy szépészeti beavatkozást végeztessen. Az RTL Reggeliben Krasznai Zsolt beszélt a témáról, és azt is bevallotta, hogy tavaly Miamiba indult volna plasztikai beavatkozásra, de végül lebeszélték
Dautsch Anitát hamarosan a Meztelen igazság című zenés vígjátékban láthatják a nézők, ahol hat nő történetén keresztül az önbizalomról, az önelfogadásról és a női összetartásról mesélnek. A színésznő az RTL Reggeliben mesélt arról, hogyan készül fel a szerepre.
Cher és kedvese, Alexander "AE" Edwards kéz a kézben tündököltek egy sztárokkal teli New York-i eseményen. A páros tökéletesen fest együtt, a képek és videók tanúsága szerint pedig nagyon boldogok - dacára a 40 év korkülönbségnek. Mutatjuk, ki az a férfi, akit ritkán látni a nyilvánosság előtt, és aki meghódította az énekesnő szívét!
Kepes András Az Igazad van! című kötetéről mesélt Jakupcsek Gabinak. A könyv az emberi kapcsolatok, a megosztottság és a modern társadalmi konfliktusok kérdéseit járja körül. Kepes szerint a mai világban mindenki meg van győződve arról, hogy "neki van igaza", miközben az egymásnak feszülő értékrendek és vélemények családokat, barátságokat és egész
A Csillag Születik műsorban feltűnt Tran Duc Anh, művésznevén Düki, mára nemcsak Magyarország egyik legismertebb táncosa és koreográfusa, hanem nemzetközi szinten is elismert előadó. A tehetséges táncos karrierje az elmúlt években hatalmas ívet futott be: több mint 28 országban lépett már színpadra, és még Jennifer Lopez háttértáncosaként is felmer