Az életmódváltás a nők számára gyakran kihívást jelent, hiszen a testük működését számos tényező befolyásolja. Ám az igazi változás nem feltétlenül a konyhában, hanem a hálószobában kezdődik: ott, ahol a pihenés, az egyensúly és az új energiák születnek.
Egyre nagyobb figyelmet kap Dj Yamina legújabb bejegyzése. A bejegyzésben Yamina egy szexi fürdőruhás fotóval kéri rajongóit, hogy szavazzanak rá a Radio 1 Dj-versenyében. A kép pillanatok alatt hatalmas port kavart a közösségi médiában, és míg sokan dicsérik önbizalmát, mások szerint ez már túlzás. A Dj most is bebizonyította, hogy nem fél megmuta
Visszatér az egyik legikonikusabb magyar tévéműsor, a Kész Átverés! Istenes Bence és Pető Brúnó veszik át a stafétát, hogy újra csőbe húzzák a hazai sztárvilágot. Az első adásban Puskás-Dallos Peti és Kabát is célkeresztbe kerül – és ez még csak a kezdet!
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész először beszélt nyilvánosan a Szőlő utcai ügy nyomozásáról. Többek között elmondta, ha az állítások igazak, súlyos bűncselekményekről van szó, ha pedig nem, akkor rágalmazásról.
Egy bizalmi szavazást követően Király Linda kapta a legtöbb pozitív szavazatot és Szőke Rebeka a legkevesebbet. A sorsuk egy játékon dőlt el, ahol a többiekkel kérdéseket kellett feltenniük egy orákulumnak. Rebi legfőbb célja a győzelem volt, amit csak társai félrevezetésével érhetett el. Amikor Hujber Feri ezt megneszelte, nem igazán örült a helyz
A tegnapi Telihold még mindig érezteti hatását, így a csillagjegyeknek az aktív cselekvés lesz a célravezető. A napi horoszkóp emellett izgalmas programokat és kihívásokat ígér.
Stílus, szépség, art deco és egy csipetnyi vagányság. A ZEMA Magyar Porcelán és Ékszerház exkluzív gálaesten mutatta be az Art Deco születésének századik évfordulója előtt tisztelgő kollekcióját, amelynek egyes darabjait párizsi olimpikonok mutatták be. Otthonosan mozogtak a divat világában is, nem csak a pályán.
Miközben a Pandora játékosai sorra tették fel kérdéseiket a lepelbe burkolózó orákulumnak, nem is sejtették, hogy egy ismerős arcot takar a maszk. A játék legvégén nemcsak az derült ki, hogy Király Linda vagy Szőke Rebeka lett a győztes, hanem az is, hogy ki térhetett vissza a kiesett átkozottak közül. A nagy leleplezés mindenkit sokkolt. Nézd a Pa
"Nincs halál! Nincsenek halottaink sem. Mindenki, igen, mindenki él, csak vannak, akik már nem itt, hanem máshol. Ők már továbbmentek. Elköltöztek" – írta egyszer Müller Péter. A népszerű író, az ország tanítómestere most felidézheti magában mindezt, hiszen nemrég eltemette a feleségét.
A sors és a játékosok úgy alakították, hogy Hujber Feri és Vanya Timi csapott össze a Pandora – A szelence átka párbaján. Az erős szövetséget és még annál is szorosabb barátságot ápoló színészpáros összetörten várta, hogy összecsapjanak. A feladatuk nem volt más, mint egymás félrevezetése. A harcukról azonban gyorsan kiderült, hogy sokkal inkább a
A párbajt és Hujber Feri kiesését követően a Pandora játékosai összeültek, hogy elsimítsanak néhány kérdést. Legalábbis ez volt Vanya Timi szándéka, azonban egyszerű válaszok helyett nyakatekert magyarázatokat kapott Czutor Zolitól és Szőke Rebekától. A színésznő azonban nem hagyta magát összezavarni, és szövetségeseit – ahova megpróbálta Wossala R
A Pandora – A szelence átka döntő előtti epizódja mindent felülmúl: Király Linda és Szőke Rebeka között elszabadulnak az indulatok. A tét óriási, a főnyeremény közel, miközben mindenkit az foglalkoztat: ki kerül be a döntőbe? Pandora – A szelence átka, a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Prémiumon.
Gáspár Laci és Tóth Andi énekesei beköltöztek az X-Faktor-lakásba, ahol elkezdődött a közös felkészülés az élő show-kra. A fiatal tehetségek között akad, aki kisgyermekétől búcsúzott, más már a közös főzéseket várja. A 13 énekes mostantól együtt él, dolgozik és álmodik – minden percük a zenéről szól.
Egy éve alakult az Éberkóma, az X-Faktorban összeállt ötösfogat, amely azóta az ország egyik legpörgősebb rapcsapatává nőtte ki magát. Az A38 hajón tartott születésnapi koncerten az X-Faktor múltja és jelene is színpadra lépett, a hangulat pedig igazi családi ünneppé vált. Az este bebizonyította: az Éberkóma nemcsak tehetségkutatós csapat, hanem ig
Az Exek csatája "Felelsz vagy mersz?" játékában Zsíros Linda erotikus tánccal lepte meg volt párját, Noé Viktort, miközben a többiek árgus szemekkel figyelték a jelenetet. "Nehogy itt összejöjjünk a végén!" – poénkodott a színész, aki a produkció után kettesben folytatta Lindával a bulit, és az újrakezdés gondolata is felmerült közöttük.
Kamarás Norbinak fogalma sem volt, hogyan hódítsa vissza Kármán Odettet. Ebben adott neki tippet barátja, Király Peti. "Tökösen tartsd a távolságot" – javasolta.
Az ősz beköszöntével nemcsak mi, emberek keresünk menedéket a meleg otthonunkban, hanem számos apró, hívatlan vendég is, így a pókok, bogarak és hangyák. Ezek az élőlények keresik a lakásunk melegét. Néhány egyszerű trükkel és házi praktikával könnyen megszabadulhatunk tőlük. A pókok ellen hatékony a gesztenye és a borsmentaolaj, amelyek természete
A legtöbben fiatalon jelentkeznek tehetségkutató műsorokba, hogy szerencsét próbáljanak, ám Németh Beáta 45 évesen tűnt fel újra a Megasztárban. Az útja hosszú, rögös és lemondásokkal teli volt: immár 26 éve próbálkozik a zenei karrierje beindításával, összesen 29 válogatásra ment el eddig. Most dolgozó édesanyaként áll a TV2 műsorának színpadán, v
Hányszor érezted már, hogy egy munkahelyi beszélgetésben ugyanazt a feszültséget éled meg, mint régen otthon? A főnök, aki emlékeztet az anyádra, a kolléga, aki pont úgy rivalizál, mint a testvéred – ismerős helyzetek, csak más díszletben. A munkahely ugyanis sokszor nem csupán a szakmai teljesítmény színtere, hanem a lelki mintáink tükre. És amíg
Ez a képes teszt jobban felfrissít, mint a főnököd hétfő reggeli e-mailje, amiben elmagyarázza, mit kellene máshogyan csinálnod. Készen állsz, hogy próbára tedd magad?
Sokszor hisszük azt, hogy a szerelem maga az egészséges kapcsolat. Hogy ha valakiért dobog a szíved, akkor az már elég, pedig a valóságban a szerelem csak a kezdet. Egy kapcsolat attól lesz boldog és tartós, ha nemcsak érzelmekre, hanem tiszteletre, bizalomra és közös értékekre épül.
Irodalmunk tele van szebbnél szebb magyar költeményekkel, melyeket tinédzserkorunkban sokszor memoriterként kellett megtanulnunk. Felismered, hogy ki írta ezeket a híres versidézeteket?
A november a legerőteljesebb Teliholddal indul, amit idén láthattunk: november 5-én a Hold mindössze 357 000 kilométerre közelíti meg a Földet, így nemcsak látványosan fényesebb, de hatása is mélyebben érint bennünket. A Szuperhold a Bika jegyében ragyog, és arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk szembe a változástól való félelmeinkkel, a ragaszk
Exférje, András herceg botránya miatt Sarah Fergusont is szétszedi a brit sajtó. Újabb és újabb dolgok derülnek ki róla is, most éppen az, hogy nem is Erzsébet királynő kedvenc gyermeke volt élete nagy szerelme. A hercegé bizony félrelépett.