Az összes bortermelő országban készítenek kékszőlőből cabernet sauvignont. A maradokapenzemnel blog most a boltban kapható vörösekből vásárolt be egy teszt erejéig. Lássuk, mire jutottak a vörösbor-kóstolás nyomán, melyik a legjobb, boltban kapható cabernet sauvignon?
Brasch Bence újra kesztyűt húzott – igaz, most nem a ringbe lépett, hanem az edzőterembe tért vissza. A Sztárbox 2023-as bajnoka számára az ökölvívás azóta is életforma, miközben színházi munkák, forgatások és az apaság tölti ki mindennapjait.
Őfelsége szolgálatába állt Juszt Balázs. A magyar rendező annak a filmnek a forgatókönyvírója lett, amely a James Bond történetét ihlető brit kém életét dolgozza fel. A magyar szakember ráadásul minden idők egyik legjobb 007-es ügynöke, Roger Moore fiának felkérésére vállalta a feladatot. Christian Moore különleges ajándékkal lepte meg a magyar fil
A Csillag Születik 2025-ös évada épp annyi izgalmat és meglepetést tartogat, mint amennyit reméltünk. Az egymással is jópofán viccelődő zsűritagok ámulatukban sokszor szóhoz sem jutnak, vagy épp izgatottságukban képtelenek ülve maradni. A legszórakoztatóbb pillanatokat természetesen azok az előadások hozzák, amikbe vagy ők vagy a műsorvezetők is be
A pehely- és pufi kabátok az elmúlt években kiléptek a sportos környezetből, és már a városi divat egyik legmenőbb alapdarabjának számítanak. A korábban kizárólag síeléshez vagy téli sportokhoz kötött darabok új értelmet nyertek: kényelmesek, melegek, ráadásul megfelelő stylinggal kifejezetten trendinek számítanak. Nem véletlen, hogy a street style
A modern vállalati környezet egyik legnagyobb kihívása az olyan nehezen mérhető, mégis kulcsfontosságú kompetenciák objektív azonosítása, mint a stressztűrés, a vezetői potenciál vagy az együttműködési készség. A hagyományos kiválasztási és értékelési módszerek, mint az interjúk vagy a tesztek általában nem adnak képet arról, hogyan teljesíthet egy
A Sztárbox ringje lángra gyúlt, amikor Molnár Gusztáv belépett a szorítóba a nála egy fejjel magasabb Dudás Miki ellen: minden mozdulatukban benne volt a szenvedély, és semmit sem hagytak a véletlenre. Nézd meg a videót – ez a mérkőzés egyszerűen hihetetlen!
Blaskó Péter Kossuth-díjas művész a Ficzere-podcast legújabb epizódjában őszintén beszélt arról, hogyan viseli meg a színpadi munka testileg és lelkileg. A színész hisz a művészet gyógyító erejében. Autista fia, Bence fejlődése, a Kossuth-díj visszautasítása és az, hogy ezek miket váltottak ki belőle, egyaránt szóba kerültek a műsorban.
A Sztárbox férfi könnyűsúlyának Szuperdöntőjében csak úgy repkedtek a pofonok, és minden ütésnek súlya volt. Miller Dávid és Schobert Norbi Jr. mindent beleadtak, és egy pillanatig sem maradt helye kíméletnek. Kattints a videóra, és nézd meg a fantasztikus összecsapást!
Pörögtek az ütések, repültek a pofonok, és a ring csak úgy izzott a feszültségtől. Bódi Bence és BSW Matyi mindent bevetett, és egyikőjük sem hátrált meg. Ilyen hihetetlen mérkőzést ritkán látni: kattints, és nézd meg a videót!
Minden kutyatulajdonos ismeri azt az elképesztően szívet melengető jelenetet, amikor a nevén szólítja a kedvencét, az pedig elfordítja a fejét, és úgy néz rá, mintha próbálná megfejteni a szavakat. Nos, ez a mozdulat nemcsak bájos, de a kutya intelligenciájának, a gazdival való érzelmi kapcsolatának és a felismerőképességének is a bizonyítéka.
Nem lehet azt állítani, hogy csendesen telnek a napok a TV2 Házasság első látásra című párkapcsolati műsorában. Sokan aggódnak a kedvenc párjukért, vajon sikerül-e megtalálniuk a boldogságot, vagy pedig menet közben, rövid időn belül léket kap az esküvővel induló kapcsolat. Bár sok mindent már lehet sejteni, egyáltalán nem dőlt el semmi, és ezzel a
A Sztárbox szuperdöntőjében több volt a dulakodás, mint a látványos bunyó. A végén Molnár Gusztáv nyerte a mérkőzést, könnyek között köszönte meg a győzelmet.
Döbrösi Laura nemcsak színésznőként, hanem sokoldalú, tudatos alkotóként is formálja a saját világát. Színművészeti Egyetem nélkül épített karriert, közben Aranykalászos gazda végzettséget szerzett, face-jógát oktat, és évek óta a fenntartható életmód elkötelezett híve. Most éppen női kör- és szertartásvezető képzésre jár, mert hisz abban, hogy a n
Ahogy rövidülnek a napok, és a hőmérő higanyszála egyre lejjebb ereszkedik, nemcsak a hideg és a korai sötétedés teheti próbára a hangulatunkat, hanem az alvásunk minősége is. A lehűlt szobák, a ritkábban bekapcsolt fűtés és a nehéz takarók kombinációja ugyanis könnyen megzavarhatja az éjszakai pihenést.
Fekete Zsigmond kapta a legtöbb szavazatot a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaburán, ahol meg kellett ismételni az október 5-i időközi önkormányzati választást jogszabálysértés miatt – derül ki a Nemzeti Választási Iroda által közzétett adatokból.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Elbűvölőek, magabiztosak, lehengerlőek – de csak addig, amíg te is az ő zenéjükre táncolsz. Egyes csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a figyelmet, és mindent megtesznek, hogy ők maradjanak a középpontban. De hol húzódik a határ az egészséges önbizalom és a valódi nárcizmus között?
Cindy Crawford és lánya, Kaia Gerber ezúttal sem okoztak csalódást: olyan megjelenést villantottak a Lacma-gálán, hogy azt egy darabig még emlegetni fogjuk.
Sokan gondolják, hogy az intelligencia nagy részét a génjeink határozzák meg, és ezen nem is lehet igazán változtatni. A legújabb kutatások azonban egészen más képet festenek: az agyunk képes fejlődni, új idegi kapcsolatokat kiépíteni és alkalmazkodni a kihívásokhoz. Vagyis bizonyos szokásokkal és tevékenységekkel mi magunk is tehetünk azért, hogy
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy közel 30 millió forintos Mercedes V-osztályú kisbusszal jár. A jármű üzemeltetése október közepéig 4,88 millió forintba került, vagyis havi átlagban mintegy 600 ezer forintba. A kisbusz márciusban került nyilvántartásba, üzemeltetője a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, de a tulajdonos kiléte s
Gallusz Nikolett fiatalabb korában nem gondolta volna, hogy gyermek nélkül éli majd le az életét, ám a döntése részben tudatos volt. Az 51 éves színésznő mindig is szenvedélyesen szerette a munkáját, és úgy érezte, az életvitele és a hivatása nem teremtene ideális körülményeket egy gyermek felneveléséhez. Emellett soha nem volt mellette olyan társ,
Bár a hétköznapokban sokszor rohanunk és nincs időnk megfelelően reggelizni – ami szintén nem szerencsés –, a szakértő szerint a zsírok, így például a szalonna vagy a kolbász, illetve a tojásrántotta esetleg a ham and eggs sem a legjobb választás. De akkor mit együnk napindító étkezésként?
Dolph Lundgren 1957. november 3-án született Stockholmban, egy értelmiségi családban. Apja mérnök, bátyja is ezt a pályát választotta – és Dolph is követte őket. A Svéd Királyi Műszaki Intézetben vegyészmérnökként végzett, majd mesterfokozatát Sydney-ben szerezte meg, ahol az évfolyamelsők között volt. Tehetségét a világ is felismerte: Fulbright-ös
A Jóbarátok egykori Racheljét olyan hollywoodi hírességekhez fűzte szerelmi viszony, mint Brad Pitt vagy Justin Theroux, az utóbbi időben azonban felröppent a pletyka, miszerint a neves színésznő egy coachként és hipnotizőrként dolgozó férfival alkot egy párt.
A Balatonról legtöbben a nyári naplementékre, a vízparti fröccsözésekre és a fesztiválokra gondolunk – pedig a tó partján az év bármely időszakában érdemes megállni egy kis kikapcsolódásra. A Keszthelyen található, ikonikus Hotel Helikon újraértelmezte, mit is jelent a "balatoni élmény": a tóparti wellness, a gasztronómia és a természet közelsége n
A sztárok nem kímélték egymást: Kulcsár Edina visszavágott Gáspár Evelinnek, ifj. Schobert Norbi családi büszkeséget szerzett, Bódi Bence parádézott, Molnár Gusztáv pedig mindent beletett az utolsó menetekbe!