Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor egy beszélgetés után teljesen lemerülünk, mintha minden energiánkat elszívták volna. Az energiavámpírokként aposztrofált emberek nemcsak panaszkodnak, úgy szívják el tőlünk az erőt, hogy észre sem vesszük.
Tizennégy év után újra visszatér a Kész átverés, és rögtön az ország egyik legátverhetőbb sztárját, Fekete Pákót kapják elő. A didikirály ismét teljesen bedőlt a csapatnak, miközben a műsor új műsorvezetői, Istenes Bence és Pető Brúnó már feketeöves prankerekként vetik bele magukat a munkába. A szezon Puskás-Dallos Petit sem kímélte: a vasárnapi ad
Ii. Erzsébet királynő élete utolsó hónapjaiban is figyelemmel kísérte unokája, Vilmos herceg útját – ám egyre jobban tartott attól, milyen irányba tart a trónörökös.
Ha te is gyakran kelsz fel éjjel három-négy óra körül, ne aggódj: nem vagy egyedül. Az éjszakai ébredés sokakat érint, és nem mindig a fáradtság vagy a stressz az oka. Sokszor a cirkadián ritmus, a test belső órája áll a háttérben, ami szabályozza, mikor vagyunk éberek és mikor alszunk. Ha pedig megértjük a működését, máris megtesszük az első lépés
2025-ben már november 14-én délelőtt megnyitott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Ahogy minden évben, a Pénzcentrum idén is felmérte a terepet, milyen árakkal lehet találkozi idén az ország ikonikus ünnepi forgatagában. A drágulás a karácsonyi vásárt sem kímélte, 2025-ben is döbbenetes árakkal találkozhatunk a Vörösmarty téren, de némely ételért-
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A sakál napja című film egyik legismertebb alakját, Edward Foxot a hetvenes években a brit elegancia és a profi színészi játék megtestesítőjeként ismerte meg a világ. Azóta több mint ötven év telt el, és a legendás színészre ma már alig lehet ráismerni, ám karizmáján és tekintélyén mit sem fogott az idő.
Az Exek csatája 15. epizódjában két korábbi páros tért vissza, hogy párbajban döntsék el: ki maradhat a játékban. A döntés nemcsak a küzdőket, hanem a teljes csapatot megosztotta. Mutatjuk a rész legfeszültebb pillanatait!
A logisztika szektora az elmúlt években dinamikus átalakuláson ment keresztül, és ma már messze túlmutat a hagyományos "raktár és kamion" képén. A digitalizáció, a fenntarthatósági törekvések és a globális ellátási láncok komplexitása miatt az iparág az egyik leggyorsabban fejlődő terület, amelyben óriási szükség van új, agilis és kreatív tehetsége
Bíró Csongor Vitéz a Megasztár aktuális évadának kezdete óta magával ragadta a női nézők szívét, rengetegen odáig vannak a fiatal, jóvágású énekesért, érzelemgazdag előadásaiért. Közösségi médiás posztjainál megszámlálhatatlan mennyiségű szívecskét látni, és amikor kieső helyre került Németh Beával szemben, valójában nem volt kérdés, kit juttatnak
A novemberi Merkúr-retrográd olyan időszak, amit sokan csak egy nagy káoszként élnek meg. Ilyenkor minden, ami a kommunikációhoz, szervezéshez vagy technikai dolgokhoz kapcsolódik, könnyen félresiklik. Az emberek elbeszélnek egymás mellett, az időpontok felcserélődnek, a gépek pedig pont akkor mondják fel a szolgálatot, amikor a legnagyobb szükség
Donald Trump bejelentette, hogy pert indít a BBC ellen a Panorama című műsorban elkövetett szerkesztési hibák miatt. Az amerikai elnöktől korábban bocsánatot kért a vállalat – amelynek két vezetője le is mondott –, de nem volt hajlandó kártalanítani Trumpot. Az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva Trump azt mondta: 1 és 5 milliárd doll
Gondolkodott már azon, miért vonzódik bizonyos kutyafajtákhoz? Természetesen a külső báj is számít, de egy sokkal mélyebb oka is lehet annak, hogy miért érzi vonzónak az adott fajtát. Minden kutyafajta egyedi spirituális energiát és frekvenciát hordoz, amely bizonyos emberekkel rezonál.
Lakatos László és Vályi István köztudottan jó barátságot ápolnak: nem véletlen menekültek együtt a Most Wanted - A hajsza műsorában is. A barátságuk olyannyira szoros lett, hogy nemrég a The Zone csatornán is vendégszerepelt a humorista.
A műsorvezetőnő egy korábbi vetélés miatt sokat aggódott a várandósság alatt. Most azonban hatalmas a boldogságuk, a büszke apuka megható szavakkal köszöntötte a csöppséget.
Életét vesztette Diana Areas, egy népszerű brazil táplálkozási szakértő és testépítő influenszer, miután lezuhant lakóháza tetejéről. A 39 éves nőt Rio de Janeirótól északra, Campos városában találták holtan lakókomplexuma közös helyiségében. Halála körülményeit a rendőrség továbbra is vizsgálja, de a részletekről eddig kevés információt közöltek.
Sokak számára eljön egy pont, amikor szeretnék jobban megismerni önmagukat és a családjukat. Honnan jöttünk? Milyen titkokat rejt a múlt, és ezek vajon milyen hatással bírnak az életünkre? Az önismereti munka kanyargós, szerteágazó útján több irányba is elindulhatunk, hogy más-más nézőpontokból tekintsünk magunkra. Az egyik legfontosabb azonban, ho
A cukorbetegség ma már szinte népbetegség, miközben sokan még mindig alábecsülik a veszélyeit. A világnap alkalmából ismert emberek – köztük Nick Jonas, Erős Antónia, Tarján Zsófi és Nyári Dia – beszéltek saját tapasztalataikról. A történetek arra figyelmeztetnek, hogy a korai felismerés és a következetes kezelés életet menthet.
Katalin hercegné a Remembrance Day alkalmából nemcsak a brit háborús hősök előtt tisztelgett, hanem egy ritka, megható pillanatot is megosztott a nyilvánossággal: 12 éves fia, György herceg különleges szenvedélyéről mesélt.
A rizottó az olasz konyha egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Krémes, selymes, mégis laktató étel, amelyet a világ minden táján előszeretettel készítenek. Első pillantásra talán emlékeztet a magyar rizses húsra, de íze, állaga és elkészítési módja egészen más. A titka a türelemben rejlik. A rizst lassan, folyamatos kevergetés mellett főzik,