Nemcsak presztízsben és élményben jelent nagyot a Pamkutyának az MVM Dome-ban tartandó koncertsorozata, de anyagilag is jól jön ki belőle a testvérpár. A Blikk több koncertszervező szakembert kérdezett meg, és mindannyian egyöntetűen állítják: a duó egy budapesti peremkerületi családi ház árát megkeresi a hét bulin.
Tony Danza olyan televíziós sorozatokkal ért karrierje csúcspontjára, mint a Taxi vagy épp a Ki a főnök? Virágkorát az 1980-as években élte - ekkor négyszer jelölték Golden Globe-díjra -, manapság viszont egyre ritkábban hallhatunk róla, és a külseje is látványosan megváltozott.
A Nagy Duett ötödik élő show-jában hat páros állt színpadra, hogy bizonyítson a zsűrinek és a nézőknek. Az összesített szavazatok alapján végül Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi távoztak a műsorból. Ön szerint megérdemelten estek ki? Szavazzon a cikkünk alján!
"Azért állok itt, mert voltak, akik előttem jöttek, és óriások között lenni, az őseim között állni: köszönök mindenkinek ebben a teremben és otthon, aki támogatta a pályámat"
Lezajlott a 98. Oscar-gála, a vörös szőnyegen felbukkanó kreáció-kavalkád pedig legalább annyi okot ad a figyelemre, mint maguk a díjazottak. Ha kíváncsi vagy, kik azok a hírességek, akik 2026-ban tökéletes stílusérzékkel választották ki megjelenésüket, olvass tovább.
Bereczki 50. születésnapja alkalmából jubileumi koncertet ad majd a Papp László Budapest Sportarénában. A neves színész nem csupán az idő kérlelhetetlen múlásáról, de állítólagos magánéleti válságáról is őszintén vallott egy friss interjúban.
Elképesztő produkciót láthattak a nézők vasárnap este Lengyel Johannától és Schóbert Norbitól A Nagy Duettben. Rubint Rékáék fia akkorát énekelt, hogy végül adásgyőztesek lettek a Megasztár tavalyi évadának nyertesével. A kedvese, Petra is a stúdióban drukkolt, s a színpadon puszilgatta a szerelmét.
Maggie Kang rendező a díjak átvételekor hangsúlyozta a produkció kulturális gyökereit. A film sikere globálisan erősíti a koreai filmipar és a K-pop zenei műfaj kulturális befolyását. A Netflix legnézettebb produkciójának sikere a koreai popkultúra diadalát jelenti.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Berki Mazsi (Katona Renáta) terhességéről szóló híreket egy előnytelen fotó indította el. A téma különösen érzékenyen érinti, mert első gyermeke nehezen fogant meg.
A krónikus vesebetegség évekig tünetmentes, ezért a legfőbb rizikócsoportok sem fordulnak időben orvoshoz. Egy egyszerű vér- és vizeletvizsgálattal megelőzhető lenne a dialízis vagy a veseátültetés.
Angyalföld legendás cukrászára, a száz éve született Osváth Péterre emlékezik a Kunyhó Cukrászda - az alapító kedvenc süteményével. Az alapító kedvenc süteményét, a diós-tejszínes Öcsi-kockát készítik el március 16-án, és kedvezményesen kínálják a vendégeknek. A családi cukrászdát ma már a második generáció vezeti, miközben a harmadik is készül átv
Egy norvég színésznő egy élénkvörös Louis Vuitton-estélyivel keltett feltűnést, míg többen, például Timothée Chalamet a letisztult, törtfehér árnyalatot választották a 98. Oscar-díjátadóra. Mutatjuk a legjobban öltözött sztárokat.
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely mindennél egyértelműbben bizonyítja, hogy tényleg megrendülhetett az orosz elnök egészsége.
Az énekes a Bata Évával való különválását egy belső átalakulásnak tekinti, amit a májusi koncertjén mutat be koncertjén. Az esemény iránti érdeklődés miatt a szervezők már a felső szektorokat is megnyitották az Arénában
A pénzügyi hűtlenség titkos bankszámlákat, elhallgatott hiteleket és a partner tudta nélküli költekezést jelent. A jelenség aláássa a párkapcsolati bizalmat és komoly anyagi válsághoz is vezethet.
Vomberg Frigyes, a Séfek Séfe című műsor egyik zsűritagja, a képernyőn nap mint nap bizonyítja, hogy a konyhában csak a maximum elfogadható számára. Vasmarokkal irányítja a csapatát, és szigorú fegyelem jellemzi a munkáját. Azonban a magánéletében egészen más arcát mutatja.
Egy állatvédelmi alapítvány és a büntetés-végrehajtás közös kísérleti programot indított pszichológusok által kiválasztott elítélteknek. A nemzetközi minták alapján a kezdeményezés javíthatja a benti légkört.
A Jászai Mari-díjas színművésznő DJ-hobbija 2007 körül kezdődött, repertoárját a kétezres évek slágereire építi. A szigorú zenei válogatás a tudatos imázs része, amellyel most a nagyközönség elé lépne.
Újabb figyelmeztetést adtak ki az európai egészségügyi hatóságok egy ritka influenzafertőzés miatt, miután Spanyolországban embernél azonosították a sertésinfluenza A(H1N1)v vírusát.
Peller Mariann és Peller Anna a közös műsorukban, az Így jártam a nővéremmel újabb epizódjában ismét egy aktuális és sokakat érintő témát boncolgattak. A vasárnap esti adásban a "gaslighting", vagyis a gázlángolás került terítékre, amely egyre gyakrabban kerül szóba a modern kapcsolatokban. A két testvér a megszokott humoros, mégis elgondolkodtató
A Jászai Mari-díjas színművész 2007-ben, 47 évesen hunyt el agyvérzés következtében. Emlékét a róla elnevezett szakmai díj és a Nemzeti Színház egyik terme is őrzi.
A nyelvi modellek a betanításuk miatt hajlamosak egyetérteni a felhasználóval, még ha téved is. A hamis orvosi állításokat a vizsgált esetek 46 százalékában kritika nélkül fogadták el.
Az Irán elleni fegyveres konfliktus mélyreható hatással van a globális légi közlekedésre: a háború miatt megugrott az olaj és a repülőgép‑üzemanyag ára.
A spanyol hatóságok a férfi közösségi médiás posztjainak helyszínei és időbélyegei alapján térképezték fel a mozgását. Egyik ügyben már 26 év börtönt kértek rá, a másikban még tart a nyomozás.
Tóth Gabi egy TikTok-videóban kelt a Kossuth-díjjal frissen kitüntetett Rúzsa Magdi és Pataky Attila védelmére. Az énekesnő szerint a művészeket politikai nézeteik miatt támadják méltatlanul.
A 2026. április 2-től 12-ig tartó iskolai szünet a húsvéti ünnepek miatt két munkaszüneti napot is magában foglal. Ennek köszönhetően a szülők a teljes 11 napos időszakot öt munkanap szabadsággal lefedhetik.
A TV2 gasztro-realityjének döntő hetében Pham Nhat Minh és Mikula Patrik között robbant a feszültség. A konyhai vita a szezon egyik legemlékezetesebb pillanata lett, ami a csapat teljesítményére is hatással lehet.
Érzem a bőröm alatt Itt feszít és préseli Túlfeszült izmaimat Az izomrostjaim közt áramolva Keresi a kiutat Mint szenvedő állat Belefúrnám magam a földbe Visítanék, nyüszítenék Felvágnám a mellkasom, Hogy kiszabaduljon belőlem
Ez a hét kevésbé lesz izgalmas fényszögkapcsolatok aktiválódása tekintetében. De hát nyilván nem hagynak minket unatkozni, ugyanis asztrológiai szempontból is megkezdjük a héten az új évet. Végre.
A Pesti Srácok idő előtt közzétett beszámolója komoly bakihoz vezetett, mivel a cikk már azelőtt kevesellte a résztvevők számát, hogy a Tisza Párt rendezvénye egyáltalán véget ért volna.