Van egy furcsa érzelmi limbo, amelyet sokan átélünk egy nagy áttörés előtt: ez az az érzés, amikor már kinőtted a régi életedet, de az új még nem érkezett meg teljesen. Lehet, hogy a munkád már nem lelkesít, de félelmetesnek tűnik a felmondás gondolata, vagy a párkapcsolatod már nem passzol hozzád, de bizonytalansággal tölt el a szakítás, mert féls
Millie Bobby Brown tavaly augusztusban lett édesanya, amikor férjével, Jake Bongiovival közösen örökbefogadtak egy kislányt. A kicsi nevét azóta is homály fedi, ám most lehet, hogy egy tengerparti szelfivel véletlenül elárulta, hogy hívják lányukat.
Egy osztrák hegyvidéki túra tragédiába torkollott, miután egy feldühödött tehéncsorda rátámadt egy idős házaspárra Kelet-Tirolban, Oberlienz közelében.
Míg más főemlősök vígan elvannak mindkét kezükkel, az embernél valami megváltozott. Egy oxfordi tanulmány most megmutatja, miért lettünk ennyire egyoldalúak.
A 77 éves színész a bordatörés és tüdőgyulladás után is tele van tervekkel. A gyógyulása kulcsát a tudatos mozgásban és a pozitív hozzáállásában látja.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy török rendszámú teherautó ellenőrzése során fegyvereket és kábítószert is találtak, amelyek a járműben elrejtve voltak.
Egyre súlyosabb környezetvédelmi ügy bontakozik ki Lukácsháza térségében, miután az Abért-tó környékén azbeszttel szennyezett burkolati anyagot mutattak ki a szakemberek.
Brad Pitt és Angelina Jolie lánya, Zahara Jolie-Pitt életének új fejezetéhez érkezett – úgy tűnik több szempontból is. A 21 éves főiskolás a hétvégén vehette át diplomáját, és a ceremónián elhangzottak ismét bebizonyították, hogy szeretne teljesen elszakadni édesapjától.
A rákdiagnózisa után kemény döntés elé állította férjét, mert nem akart félelemben élni. Eközben úgy érezte: "Én minden túlzás nélkül egy teljesen más ember lettem. Sokkal jobb ember lettem, pedig jó embernek tartottam magam korábban is".
A vendégek közt ott volt George Clooney és a Beckham házaspár is, a zenét pedig Idris Elba szolgáltatta. Meghan ruhájába egy titkos, személyes darabot is belevarrtak az első randevújukról.
Solti Ádám azt mondta, hogy a lakásukat újítja fel, de az app a 120 kilométerrel arrébb élő szeretője címét mutatta. A felesége végül csak annyit írt neki: "Tőled van a gyerek?"
Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a miniszterelnöktől.
Klinikai adatok szerint a két nyelvet használóknál később diagnosztizálják az Alzheimer-kórt. Ennek oka a megnövekedett kognitív rezerv, ami tovább képes kompenzálni az agyi elváltozásokat.
Június 1-én Pokorny Lia és Erős Antónia lesznek a Femina Klub eseménysorozat meghívott vendégei. Az est témája a bennünk élő nő, Szily Nóra műsorvezető és beszélgetőpartnerei pedig arra keresik a választ, hogy vajon hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
Kiara Lord, A Nagy Ő egykori döntőse reagált Stohl András és Kiss Kriszta szakítására. Szerinte a pár között sosem volt valódi kémia, és a színész csak takarózik a válásával.
Mély megrendüléssel értesült a magyar kulturális élet arról, hogy 2026. május 19-én, életének 64. évében váratlanul elhunyt Scherer Péter, a kortárs magyar színház és film egyik legsokoldalúbb és legkarakteresebb művésze.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Kapa és Pepe páros legendás tagja. A színész a Páger Antal-díj átvételekor mondta a szavakat januárban Makón.
Minden településen, minden társadalmi rétegben születnek tehetséges fiatalok – a lehetőségekhez való hozzáférés azonban korántsem egyenlő. Erre a máig súlyos társadalmi problémára hívta fel a figyelmet a Hungarian Business Leaders Forum kampánya a roma kultúra nemzetközi napja alkalmából. A kezdeményezés mellé meghatározó női felsővezetők álltak, h
Palvin Barbara már évek óta rendszeresen feltűnik a cannes-i filmfesztiválon, ahol évről évre gyönyörű ruhakölteményekben tarolja le a vörös szőnyeget. Ez idén sem történt másként, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket a szebbnél szebb kreációi láttán - ráadásul most élete egyik legkülönlegesebb időszakában, gömbölyödő pocakkal pózolt a kameráknak.
Petíció indult a Nyíregyházáról Felcsútra elvitt kisvasúti mozdonyok visszahozataláért. A 8 kilométeres Sóstó-szakasz újraindítása szakmailag már 2018 óta elkészített terv – csak a politikai döntés hiányzik.
A melegebb időjárás egyik hátránya a rovarok - különösen a szúnyogok -felbukkanása. A csípésük nemcsak viszkető és kellemetlen, de betegségeket is terjeszthetnek. Ha úgy érzed, a kerted a moszkítók oázisa, mutatjuk, milyen növények segíthetnek abban, hogy távol tartsd őket.
A Papírkutyák egyik legmaradandóbb komikus jelenete a Mucsi-Scherer duó harcművészeti bemutatója volt. Scherer Péter halála után most ezzel a pillanattal is búcsúzunk Csumpitól.
Audrey Hepburn neve hallatán sokaknak a kifinomult elegancia, a törékeny szépség és az időtlen stílus jut eszébe, pedig a világsztár hétköznapjai meglepően egyszerű örömökről szóltak.
Bár pontosan senki sem tudja, miért vannak rémálmaink, a kutatások azt mutatják, hogy gyakrabban fordulnak elő olyanoknál, akiknél valamilyen mentális egészségügyi diagnózist állapítottak meg, például poszttraumás stressz zavart.
Ugyan híres nővéréről szinte minden nap olvashatunk, Pippa Middletonról kevesebbet hallunk a hétköznapok során, hiszen Katalin hercegné húgára nem vetül akkora reflektorfény. A britek által szeretett királyi családtag ezért szabadabban hódolhat kedvenc sportjának, a futásnak.
Scherer Péter 2026. május 19-i halála után a korábbi interjúi új súlyt kapnak. A három gyermek apja sokat beszélt a szakma és a család közötti egyensúlyról, és egyszer bevallotta: hat gyerek is elfért volna.
Harry herceg és Meghan Markle esküvője nyolc évvel ezelőtt az egész világot lázban tartotta, a nagy nap mögött azonban jóval több dráma és feszültség húzódott meg, mint azt akkor bárki gondolta volna.