A gomolyfelhős égből délután, este főként a középső és a keleti területeken helyenként zápor is kialakulhat. Az éjszaka nagy részén már nem várható csapadék, általában kevés lesz a felhő, de előfordulhatnak - elsősorban keleten - közepesen felhős körzetek is. Szerdán is többórás napsütésre számíthatunk.
A nyugatról keletre vonuló fátyolfelhőzet mellett napközben többórás napsütésre számíthatunk, délután, este nyugaton, északon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott estefelé már egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat.
Kettészakad az ország időjárása: csaknem 20 Celsius-fok különbség a keleti és a nyugati országrész között - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kettészakad az ország időjárása: csaknem 20 Celsius-fok különbség a keleti és a nyugati országrész között - hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjának tagjai személyesen adnak tájékoztatást a határvadász hivatással kapcsolatos feladatokról az alábbi helyszíneken és időpontokban: április 26-án szerdán 8 órától 11 óra 30 percig a Veszprémi Rendőrkapitányság nyílt napján, április 28-án pénteken 16 óra 45 perctől 18 óráig a Balatonfüred Szab
Több alsóbbrendű utat lezárt a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a múlt hét közepi télies időjárás okozta károk enyhítése érdekében és balesetveszély miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel
A Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt a változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttat
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséb
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttat
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttat
Szombaton napközben már főként csak a Dunától keletre várható több helyen - elsősorban a Tiszántúlon - eső, zápor, a Dunántúlon csak néhol lehet futó zápor.
A Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt a változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
A Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt a változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható.
Nem csak az előtted álló háromnapos pihit nem fogod élvezni. Nem lesz kegyes az időjárás a május elseje miatt háromnapossá duzzadt hétvégén. A Kiderül szerint szombaton a Dunántúlon változóan, keleten még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd estétől már középen is felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben már főként csak a Dunától keletre
A péntek hajnalban még a nyugati határ közelében húzódó frontrendszer kelet felé helyeződik, szombaton napközben már a medence keleti területei felett lesz. A hideg levegő a Kárpátok vonulatát is eléri, a Dunától keletre is visszaesik – helyenként több, mint 10 fokkal – a hőmérséklet. A front vonulását többfelé kíséri eső, zápor.
Hivatalosan azt mondanánk, hogy az előszezonban látogatta meg Weisz Fanni szerelmével és barátaival a török riviérát, de jelen időjárási helyzetben inkább úgy fogalmazunk, hogy a télből a nyárba repült bikinis testét napoztatni a magyar modell.
A Pilisi Parkerdő Zrt. a múlt heti extrém csapadék- és hóhelyzet miatt lezárt turistautak többségét megtisztította és megnyitotta a látogatók előtt. A Rám-szakadék továbbra is zárva marad, várhatóan a jövő hét végéig.
Hétvégén is borongós marad az idő, sokfelé eshet és lesz, ahol még 10 fok sem lesz. A meteorológiai szolgálat egy térképen mutatta meg, merre várható csapadék szombaton és vasárnap.