2022. január 21. péntek

jan. 21
12:21
Kiadták a figyelmeztetést: ebben a megyében rövid idő alatt 5 centinél is több hó hullhat (Háziállat)
A markáns hidegfront és a hozzá köthető csapadékzóna elhagyja térségünket, valamint a szél is veszít az erejéből. A reggeli órákig (leginkább a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain) előforduló hózáporok helyenként lepel - 3 cm, az intenzívebb gócok esetleg ennél vastagabb hótakarót is kialakíthatnak.
jan. 21
12:23
Már közelít az újabb havazás: térképen mutatjuk óráról órára (Háziállat)
Az Időkép előrejelzése szerint késő estétől észak felől megvastagszik a felhőzet, és az éjszaka második felében egyre többfelé számíthatunk havazásra, hózáporokra.
jan. 21
12:36
Alig feledtük a csütörtökit, máris még nagyobb havazás jön - látványos videók (Infostart)
Az északi országrészt érte el csütörtökön a Szlovákiában jelentősebb havazást okozó hidegfronti felhőzet, több centi hó hullott a magasabban fekvő hazai részeken.
jan. 21
13:12
Itt a nagybetűs tél: durva hóvihar csapott le a Dunakanyarnál (Blikk)
Tegnap már kaphattunk egy kis ízelítőt a hózáporból, most pedig egy komolyabb hóvihar csapott le a Dunakanyarnál. Az időjárási jelenségről videó is készült.
jan. 21
13:57
Elkezdődött egy 390 milliós belvízvédelmi projekt (Háziállat)
A fejlesztés eredményeként lehetővé válik a csapadékvizek gyors levezetése.
jan. 21
14:00
A Dunakanyarnál már ilyen brutális hóvihar tombol (videó) (Blikk)
Nagy havazás jön felénk!
jan. 21
14:30
„Ilyet nem is láttam, még soha! Iszonyú!” – brutális hóvihar csapott le Magyarországon (Metropol)
Ahogy azt a meteorológusok ígérték, péntekre megérkezett a durva havazás.
jan. 21
14:30
Borult időjárás várható péntek estig, elszórtan havazás is előfordulhat (Háziállat)
Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de délután lehet átmeneti felhőzet-csökkenés is. Az ország déli felén elszórtan várható eső, zápor, a keleti határ mentén havazás, majd ez a csapadékrendszer elhagyja dél felé hazánkat.
jan. 21
15:33
Hideg és havas lesz a hétvége (Háziállat)
A hétvégén (is) hideg időre számíthatunk, emellett több helyen várható havazás. A következő hét szintén hasonlóan indul majd. Mutatjuk a részleteket!
jan. 21
17:24
Videó: brutális hóviharok csaptak le az ország több pontján csütörtökön (SzMo)
Prédikálószéken és a Hármashatár-hegyen is rögzítettek felvételeket az extrém időjárásról.
jan. 21
18:30
Tilos hókotrót előzni - Már több baleset is volt a szabálytalanság miatt (SzMo)
Több tipikus esetről is beszámoltak, amikor a KRESZ-szabályok be nem tartása miatt kerültek kínos helyzetben az autósok vagy a munkagépek.
jan. 21
19:54
Emberek ezrei rekedtek a hó fogságában Törökországban (Háziállat)
A hatalmas havazás sokfelé megbénította a hétköznapi életet, a katonaságot is be kellett vetni.
jan. 21
20:27
Tilos hókotrót előzni - Már több baleset is volt a szabálytalanság miatt (Háziállat)
Több tipikus esetről is beszámoltak, amikor a KRESZ-szabályok be nem tartása miatt kerültek kínos helyzetben az autósok vagy a munkagépek.

2022. január 22. szombat

jan. 22
0:48
Órákon belül: kiterjedt havazás érkezik, 5-8cm hó sem kizárt! (Háziállat)
Órákon belül: kiterjedt havazás érkezik, 5-8cm hó sem kizárt! Jelenleg Dunántúlon intenzív hózáporok fehérítik a tájat: A következő órákban északnyugat, észak felől egy kiterjedt csapadékmező éri el hazánkat, ennek hatására főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk havazásra. A legtöbb hóra kiemelten a Bakonyban készülhetünk, itt akár
jan. 22
5:12
A hétvégén is fog havazni - mutatjuk, hol (Háziállat)
Szombaton és vasárnap is lehet számítani némi hóra.
jan. 22
6:18
Satuba szorul Magyarország - nagy havazás is lehet a fogásból (Infostart)
A nyugati anticiklon és a keleti ciklon satuba fog egy leszakadó melegfrontot, amelynek nedvessége Magyarországon is keresztül halad. A havazás esélye mellett a szélre is figyelni kell.
jan. 22
6:36
Riasztást adtak ki nyolc megyére hófúvás és havazás miatt (Ripost)
Sokan már a jobb időt várják, pedig még lehetnek meglepetések.
jan. 22
7:21
Időjárás: Havazástól a havas esőig minden előfordulhat ezen a hétvégén (Háziállat)
A frissen hullott hóból a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
jan. 22
7:23
Satuba szorul Magyarország - nagy havazás is lehet a fogásból (Háziállat)
A nyugati anticiklon és a keleti ciklon satuba fog egy leszakadó melegfrontot, amelynek nedvessége Magyarországon is keresztül halad. A havazás esélye mellett a szélre is figyelni kell.
jan. 22
7:54
Ma: a havazás után több órára ki süt a Nap! (Háziállat)
A havazás után több órára ki süt a Nap! Szombat délelőtt A reggeli és kora délelőtti órákban a térképen kékkel jelölt tájakon havazás, hózáporok várhatóak, máshol változóan felhős lesz az ég. A déli órákig a középső országrészben már megszűnhet a csapadék, és fokozatosan felszakadozik a felhőzet, a Nap is egyre többfelé előbújik. A Dunántúlon erős,
jan. 22
8:06
Időjárás: Igazi tél, nézd, ezeken a területeken számíthatsz Magyarországon havazásra (Blikk)
Mutatjuk, mi várható!
jan. 22
8:06
Hófúvással és fronthatásokkal érkezett meg az igazi téli időjárás Budapestre (Metropol)
A fővárosiak szombat reggel mindent beborító hóra és egy picit felhős időre ébredhettek. Fotókon a gyönyörű havas Budapest.
jan. 22
8:27
Az éjszakai havazást többfelé napsütés váltja fel (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között várható. Késő estére többnyire -1 és -8 fok közé hűl le a levegő.
jan. 22
8:29
Felhős idő, sokfelé havazással (Háziállat)
Általában felhős idő várható, és elsősorban a Dunántúlon, illetve a Duna mentén többfelé havazhat, de gyenge havazás másutt is kialakulhat. Kora délelőttől észak felől fokozatosan szűnik a havazás, illetve csökken a felhőzet, és az ország nagyobb részén felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel. A Nyugat-Dunántúlon azonban csak délután k
jan. 22
8:36
Időjárás, útinform, figyelmeztetés - Havazással, hófúvásokkal megérkezett a tél, 10 centi hó is hullhat - az utakat több helyen is hiába takarítják (Blikk)
Órák óta havazik az ország egyes területein, több megyében pedig hófúvásokra kell felkészülni. A közlekedés minden esetre egyes helyeken nehézkes lehet. Ahol ugyanis hófúvások alakulnak ki, ott hiába takarítják az utakat, a szél azonnal visszaviszi a havat rájuk.
jan. 22
8:54
Hófúvás - Most kell nagyon észnél lenni az utakon (Infostart)
Több megyében is havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. A közútkezelő azt kéri, mindenki tájékozódjon az útviszonyokról, és csak a téli közlekedésre felkészített járművekkel induljon el.
jan. 22
9:00
Hófúvásra figyelmeztet a magyar közút (Háziállat)
Országszerte változó intenzitással havazik hajnal óta, ezen kívül főleg a Dunántúl északi megyéiben, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viharos széllökések is várhatóak, melyek nyomán rövid időn belül hófúvásos szakaszok alakulhatnak ki.
jan. 22
9:06
Több megyében is havazásra, hófúvásra figyelmeztetnek (SzMo)
A déli órákig a Dunántúlon, a Duna vonalában, Bács-Kiskun nyugati, délnyugati részein több centiméter hó várható.
jan. 22
9:33
Nagy területen kezdődik újabb havazás (Háziállat)
Szombat hajnalban újabb havazás veszi kezdetét. Hazánk nyugati és déli tájain örülhetünk hópelyheknek a hétvégén, a legnagyobb mennyiség a Dunántúl középső és nyugati területeire érkezhet.
jan. 22
10:06
Brutális idő közeledik, havazással és mínusz 8 fokkal (Háziállat)
Visszatér az igazi tél, az ország nagy részén felhős idő várható, s többfelé havazásra lehet számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton elsősorban a Dunántúlon és a Duna mentén lehet számítani hóesésre, de gyenge havazás az ország többi területén is kialakulhat. A havazás délelőtt egy rövid időre megszünhet. Délut
jan. 22
10:42
Szakad a hó, van már korlátozás is – Özönlenek a videók, fotók az ország nagy részét érintő havazásról (Blikk)
A megállás nélkül hulló hó a városokat és a községeket egyaránt beterítette.
jan. 22
11:18
Megérkezett a havazás, humoros videóban hívja fel a figyelmet egy nagyon fontos dologra a Közútkezelő (Metropol)
Tilos hókotrót előzni - erre hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
jan. 22
11:45
Több megyében hófúvásra, a Dunántúlon havazásra figyelmeztetnek (Háziállat)
Az éjszaka csapadékzóna érkezett, melynek köszönhetően sokfelé fehérbe öltözött a táj. Az élénk, erős szél hordhatja a havat. Fokozatosan szűnik a havazás.
jan. 22
12:15
Így borította be a hó a fél országot – fotók, videók (Háziállat)
Az ország fele fehérbe öltözött, több megyére kiadták a figyelmeztetést havazás, illetve hófúvás miatt.
jan. 22
13:51
Kiadták a figyelmeztetést a havazás és a hófúvás miatt (Háziállat)
Több megyére és településre érvényes a riasztás.
jan. 22
15:12
Erős fagyok jönnek, -15 foknál is hidegebb lehet néhol (SzMo)
A dermesztő hidegben jó eséllyel a Balatonon is összefüggő jégtakaró jelenhet meg.
jan. 22
15:36
Szánkó, rétes, forralt bor – Így élvezték az idei első nagyobb havat a fővárosiak (SzMo)
Sokan látogattak el a Normafára ebben az igazi télies időben szombaton.
jan. 22
16:03
Hófúvással és fronthatásokkal érkezett meg az igazi téli időjárás Budapestre (Háziállat)
A fővárosiak szombat reggel mindent beborító hóra és egy picit felhős időre ébredhettek. Fotókon a gyönyörű havas Budapest.
jan. 22
16:36
Erős fagyok jönnek, -15 foknál is hidegebb lehet néhol (Háziállat)
A dermesztő hidegben jó eséllyel a Balatonon is összefüggő jégtakaró jelenhet meg.
jan. 22
16:48
Te kimentél hógolyózni? Így élvezték a reggeli hóesést a budapesti gyerekek (Metropol)
Fehérbe öltözött a főváros szombat reggel, a hajnali órákban egy intenzív havazás vette kezdetét.
jan. 22
18:12
Kemény fagyokkal indít a jövő hét (Háziállat)
Hétfőn éri el a lehűlés a mélypontját. Hétfőn és kedden, a hajnali órákban a hóval borított, szélcsendes tájakon akár -15 foknál is hidegebb lehet.
jan. 22
18:24
Havazás, hófúvás lesz vasárnap is, és marad a nagyon hideg (SzMo)
Vasárnap a Tisza vonalától nyugatra erősen felhős vagy borult idő várható. A nyugati határ mentén vegyes halmazállapotú csapadék, míg a Nyugat-Dunántúl többi részén havazás valószínű, amely várhatóan egész nap kitart majd.
jan. 22
18:45
Drámai tempóban emelkedik a tengerszint Európában (Háziállat)
A holland meteorológiai intézet (KNMI) legújabb kutatásából kiderült, az ország tengerszintje az elmúlt években három milliméterrel nőtt meg.
jan. 22
19:30
Nagyon várta már a hó lenyűgöző látványát? Ezt nézze meg! (Infostart)
Képgalériát osztott meg olvasóitól az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldala.
jan. 22
20:21
Hideg idő, a felhős részeken gyenge havazás várható vasárnap éjfélig (Háziállat)
A Tiszántúl fölé vastagabb felhőtömbök érkeznek, amelyekből többfelé előfordulhat hózápor. A Dunántúlon egyre kevesebb helyen lesz jellemző a csapadék és fokozatosan kitisztul az idő.
jan. 22
21:27
Többfelé havazásra, hófúvásra figyelmeztetnek (Háziállat)
Már 30-40 kilométer/órás széllökések felett a hófogó rácsok is csak kisebb mértékben tudják tompítani a hóátfúvást – figyelmeztetett a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

2022. január 23. vasárnap

jan. 23
4:00
Közútkezelő: tilos hókotrót előzni! (Háziállat)
Tilos hókotrót előzni - erre hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében, megjegyezve, az elmúlt időszak havazásainál több baleset is történt a havat eltakarító járművek előzése miatt.
jan. 23
6:12
Itt havazhat ma – mutatjuk a részleteket (Háziállat)
Vasárnap főként a Dunántúl nyugati felén alakulhat ki havazás, a határ mentén havas eső, néhol ónos eső nem kizárt, északkeleten, keleten pedig egy-egy hózápor fordulhat elő. Hosszabb időszakokra a Duna-Tisza közén süthet ki a nap. A szeles időben kora délután -2 és +4 fok közötti értékekre van kilátás. A hajnal sokfelé erősen fagyos lesz – olvasha
jan. 23
6:24
Kemény fagyok hajnala után olvadás és napsütés jön, de... - időjárás (Infostart)
Meg kell békélnünk az erős széllel vasárnap is.
jan. 23
7:48
Tartós havazás is lehet az ország egyik felében (Háziállat)
A nyugati országrészben erősen felhős vagy borult idő várható, csak délutántól csökken a felhőzet kelet felől.

Keresés