A Dráva mellett tartott sajtótájékoztatón felidézte: az elmúlt hét utolsó napjaiban a Magyarországtól nyugatra lehulló özönvízszerű esőzések komoly árhullámot indítottak el a folyókon.
Egyre melegebb idő várható a következő napokban, minimális felhőzettel. Nem lesz kánikula, de meleg igen. Vigyázni főként a magas UV-sugárzás miatt kell majd, illetve talán a vízhőfokoknak nem örülhetnek még mindenhol a nyaralók.
Spanyolországból érkezik, és elsőként Észak-Olaszországot éri el pénteken az újabb hőhullám, melyet a meteorológusok most az ókori római császárról, Neróról neveztek el.
Spanyolországból érkezik, és elsőként Észak-Olaszországot éri el pénteken az újabb hőhullám, amelyet a meteorológusok most az ókori római császárról, Neróról neveztek el.
Az áradó folyók vízgyűjtőin nem kell csapadékra számítani, így nem lesz utánpótlása a levonuló árhullámoknak – tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.
Csütörtökön kezdődött el az idei Sziget, így nem nehéz kiszámolni, hogy a szombati már a fesztivál harmadik napja. Az időjárás egyre jobb, és a hangulatra ma napközben sem lehetett panasz.
Továbbra is száraz és egyre melegebb levegő áramlik fölénk, egyre több helyen 30 fok körül vagy a felett alakul a maximum-hőmérséklet. A jövő hét közepén dél felől hidegcsepp érkezhet, ekkor valamelyest növekszik a helyi záporok, zivatarok esélye.
Igazán nyárias hőmérséklettel és napos és többnyire száraz, csapadékmentes idővel fejeződik be a hét, azonban két vármegyére kiadták a figyelmeztetést zivatarok miatt.
A jövő héten visszatér a kánikula 29 és 35 Celsius-fok közötti maximumokkal. Vasárnap, augusztus 20-án is jellemzően napos időre van kilátás, bár egy-egy zápor, zivatar előfordulhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap kiadott, országos, középtávú előrejelzéséből.
Több mint 160 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban, de mindenhol folyamatos apadásra készülnek a szakemberek – tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményben az MTI-vel.
A héten visszatér a kánikula 29 és 35 Celsius-fok közötti maximumokkal. Vasárnap, augusztus 20-án is jellemzően napos időre van kilátás, bár egy-egy zápor, zivatar előfordulhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Több mint 160 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban. Mindenhol folyamatos apadásra készülnek a szakemberek, de a veszély még nem múlt el teljesen.
A héten hat vármegyében, 68 településen és Budapest XXI. kerületében folytatódik a szúnyoggyérítés – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
A héten hat vármegyében, 68 településen és Budapest XXI. kerületében folytatódik a szúnyoggyérítés – tájékoztatott a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Csaknem 30 ezer hektáron nem tudták betakarítani a búzát Magyarországon az elmúlt bő egy hétben tapasztalt rendkívüli esőzések és viharok miatt – mondta az InfoRádióban a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Petőházi Tamás az idei termésről is beszélt.
Eddig minden menetrendszerűen alakult, legalábbis, ami az időjárást illeti: az esős hét után tényleg visszatért a kánikula, Budapesten ma délelőtt szinte meg lehetett fulladni a melegtől, és nyilván az ország egyéb részein sem volt ez másként.