A McLarennél elismerték, idén először egyértelműen felülmúlta őket a Ferrari, de ez őket kicsit sem érte váratlanul. Míg az olaszok úgy vélik, orvosolták egy eddigi problémájukat, most ellenfelük is ugyanerre készül, hogy harcban maradjon.
A szegedi klub hivatalos honlapján megjelent hír szerint Bánhidi Bence hosszabbított, a válogatott kézilabdázó 2025-ig marad MOL-Pick Szeged kézilabdázója.
A magyar országúti kerékpáros-körverseny történetének legerősebb mezőnye, köztük 12 hazai bringás áll rajthoz szerdán a 42. Tour de Hongrie-n, ahol egyébként tavaly indultak először a csúcskategóriás World Tour-csapatok. Akkor öt, most nyolc elitcsapat kezdi meg szereplését Siófokon. A második vonalat jelentő prokontinentális kategóriából kilenc, a
Bryson DeChambeau a PGA Tour legutóbbi tornáján félidőnél azt hitte kiesett, így hazautazott Dallasba. Később kiderült, hogy mégis folytathatja, így egy hajnali géppel visszautazott és végül 9. lett, amellyel 228 ezer dollárt keresett.
Május 10. és 23. között Budapest ad otthont a 2020-ról elhalasztott vizes Európa-bajnokságnak. A szervezők törekedtek arra, hogy ebben a járványügyi helyzetben a létező legnagyobb biztonságot nyújtsák a résztvevőknek, és a közreműködőknek is. Ez okozhatott némi félreértést is.
Sosem volt még ilyen jó Lewis Hamilton, és ez Max Verstappennek is köszönhető Bernie Ecclestone szerint. A címvédőnek van egy nagy előnye, ami miatt az F1 korábbi ura már most odaadná neki a nyolcadikat.
A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték kedden délután Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) alelnökének hamvait.
Barcelonai sikere után Lewis Hamilton fontosnak nevezte, hogy még a nyári szünet előtt megállapodjon a Mercedesszel a folytatásról. A hétszeres Forma–1-es világbajnok erre az idényre utolsóként írt alá a mezőny pilótái közül. A Spanyol Nagydíjon ismét Max Verstappennel csatázott, és a szakírók a folytatásban is kettejük harcát várják.