Péntek délután rendezik a Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító közgyűlését. Az elnöki pozícióért újrainduló Gyulai Miklós az InfoRádióban hangsúlyozta, hogy az elmúlt években egyértelműen sikerült előrelépni itthon ebben a sportágban.
Bármennyire is csúfosan szerepelt a Ferrari 2020-ban, Charles Leclerc nem érezte úgy, hogy az emberek rajtuk gúnyolódtak, és nekik szégyenkezniük kellett emiatt. Idén újra van okuk büszkének lenni.
Alapembereit veszítette a Ferencváros labdarúgócsapata, amely nem hosszabbított szerződést Lovrencsics Gergővel, Isael de Barbosával, Michal Skvarkával és Marcel Heisterrel. Mind a négy játékos távozik a klubtól, ám a pótlásukon már gőzerővel dolgozik a szakvezetés.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki küldöttgyűlésén Csányi Sándor elnök elsősorban három területet - az utánpótlást, a helyszíni nézők számának növelését és a szakemberképzést - jelölt meg, melyet fejleszteni kell az elkövetkezendő években.
Erős csapattal fut neki a túraautószezonnak a Zengő Motorsport: a korábbi világbajnok Robert Huff és a rendkívül rutinos Jordi Gené csatlakozik a tavalyi csapathoz 2021-re.
Meglepi a Mercedest, hogy Lewis Hamilton éppen az évek óta legkiélezettebb szezonjukban produkálta minden eddiginél jobb évkezdését. Szerintük van összefüggés a kettő között.
Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán, így a 22 éves magyar sportoló az első magyar bringás, aki a rózsaszín trikót viselheti egy háromhetes nagy körversenyen. Valter Attila 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenpoel és 16-tal a Tour de France-győztes k
Az egész ország Valter Attila sikerét ünnepli, miután a versenyző átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán.
Mindössze három nappal, de megdöntötte minden idők legfiatalabb Serie A játékosának rekordját a Bologna középhátvédje, Wisdom Amey, aki szerdán 15 évesen és 277 naposan lépett pályára a Genoa ellen. Amadeo Amadei és Pietro Pellegri rekordját adta át a múltnak.
Biztonsági kamera buktatta le Sidi Pétert, hogy belopózott magyar vetélytársa szállodai szobájába egy indiai versenyen. Nem tudni, mit csinált, de Péni István ezután megbukott doppinggal.
A héten kiderült, az FIA lépett a Red Bull által is használt rugalmas szárnyak ügyében, és a Francia Nagydíjtól szigorít a vonatkozó tesztjein. Helmut Marko kommentálta a fejleményeket.
Szigorú járványügyi szabályok várják azokat a Chelsea- és Manchester City-szurkolókat, akik elutaznak a labdarúgó Bajnokok Ligája május 29-ei portói döntőjére. Az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA tegnap döntött úgy, hogy Isztambul helyett Portóba helyezi át a BL-finálét. A találkozóra mindkét angol klub hatezer jegyet kap.
Közeledik a Chelsea-Manchester City labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő, és ez alkalomból találtunk tizenegy olyan klasszist, akik ugyan rászolgáltak volna, de sosem nyertek Bl-t.
Éppen öt éve történt, a szentpétervári A csoportos világbajnokságon a magyar válogatott 5-2-re győzte le a korábban olimpián hatodik helyet elért Fehéroroszországot. Nagy dolog volt ez, hiszen még a kanadai újságokban is helyet kapott ez a bravúr. Az akkori egyik hőssel, Nagy Gergővel beszélgettünk.
Isztambul – Hivatalosan is törölték a június 13-i hétvégére tervezett Forma–1-es Török Nagydíjat, amely a már korábban meghiúsult Kanadai Nagydíj helyére ugrott be. A változtatás következtében Ausztria két futamot rendez idén is.
A Borussia Dortmund történelme során ötödször nyerte meg a Német Kupát, miután 4:1-re legyőzte a továbbra is első nagyobb trófeájára hajtó Lipcsét. A kupa sorsa különösen izgalmas volt abból a szempontból, hogy a Bayern két legnagyobb üldözője mérkőzött meg egymással egy trófeáért, sok tanulságot levonhatunk, de újabb kérdéseket is felvet a találko