Szemfüles előzéssel került a csapattársa elé Mick Schumacher a Monacói Nagydíjon, aztán egy csapatutasítás és egy probléma miatt kellett visszaengednie maga elé Nyikita Mazepint.
Hét embert letartóztattak, hármat pedig kórházba szállítottak Lille-ben, miután az emberek az utcákon ünnepelték vasárnapról hétfőre virradó éjjel a város labdarúgócsapatának bajnoki címét.
Graham Cartert sorfallal, tapssal és egy tablóval búcsúztatták el. A férfi korábban a csapatbuszt vezette, majd szertáros lett. A több mint 35 éves munka után nyugdíjba vonul.
A következő szezonban is a friss bajnok Atlético Madridban szeretne futballozni Luis Suárez, a fővárosi együttes uruguayi válogatott támadója – írja az MTI.
Két év szünetet követően ismét megrendezik az Indian Wellsi tenisztornát, számolt be róla a tornaigazgató szerepkörét betöltő korábbi német klasszis, Tommy Haas.
Meglepte a Red Bull tanácsadóját, hogy Lewis Hamilton meg sem próbált harcolni Monacóban. Szerinte újra bebizonyosodott, hogy nyomás alatt hibázik a Mercedes.
Minden pont kulcsfontosságú lehet az idei bajnokságban, a Red Bull Monacóban mégis lemondott arról, hogy elraboljon egyet Lewis Hamiltontól. Elmagyarázták, miért.
„A nehézségeim csak fokozódtak az olimpiai csapat összeállítását illetően” – fogalmazott az úszóválogatott szövetségi kapitánya az öt magyar aranyérmet hozó Eb után.
A magyar úszósport történetében először olyan mozgáselemző vizsgálatokat végeztek el, amelyeknek az eredményeit az edzők négy órával a döntők után már kézhez kapva értékelhettek.
Huszáros hajrát követően a Liverpool végül odaért a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyekre, sőt, az eredmények kedvező alakulása folytán a Vörösök a dobogóra is felléphettek.
Egan Bernal nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, ezzel növelte előnyét összetettben, amelyben Valter Attila a 21. helyen ért célba, ezzel összetettben a 13.
Elégedett volt a vasárnap zárult budapesti úszó Eb-n saját teljesítményével a 100 és 200 méteres pillangóúszásban aranyérmes Milák Kristóf. Ráadásul nemzetközi mércével mérve is igencsak jó időt sikerült elérnie. Igaz, sokat kivett belőle a hosszú viadal, a buborékrendszer, de összességében jól érezte a hazai pályát.