Egy váratlan következmény: a zalaegerszegi sportigazgató, Sallói István szerint "jelen pillanatban mindenki vakarja a fejét, hogyan tud igazolni nem EU-s játékost,."
12-11-ig tudott zárkózni a csapat az olaszokra, Garda Krisztina hiába vitte a hátán a csapatot a legvégéig. A vb-ről kell majd kiharcolni a párizsi olimpiai részvételt.
Szilágyi Zoltán elégedett a debreceni női kézilabdacsapat eddigi teljesítményével a Bajnokok Ligája csoportkörében, hiszen több bravúrra is képesek voltak a sorozatban. A szakember az InfoRádióban elmondta: a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú lesz a hétvégi Buducsnoszt elleni idegenbeli meccs, amelyen szintén szeretnének jó eredményt elérni
Öt év után először fog egy teljes szezonon át versenyezni Jenson Button azáltal, hogy a Hosszútávú Világbajnokság csúcskategóriájában leszerződött a Hertz Jotával. Az F1-es világbajnokot lenyűgözte, mennyire okosak és fejlettek az autók a WEC-ben.
Indul a műkorcsolya- és jégtánc-Eb, a magyarok pedig körülnézhetnek a férfi kézilabda-Eb nyitónapján, pénteken a magyar legények jönnek. A férfi pólóválogatott a szerbeket nézheti meg.
A lányok elsősorban túlélni akarták a mérkőzéseket és nem megélni. Egészen más energiaszintje van, ha az ember nyerni akar, és egészen más, ha nem akar kikapni – mondta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó az Olaszország ellen elveszített Európa-bajnoki negyeddöntő után.
Egyre több különös esemény történik az utóbbi időben a Mohamed Ben Szulajem által vezetett FIA körül. Az emirátusokbeli sportvezető szerint egy az FIA és a Liberty közötti szakadás után is csak az irányító testület maradhatna talpon.
A Red Bull állítólagos sikertelen töréstesztje kapcsán és az esetleges tévhitek elkerülésének érdekében röviden összefoglaltuk, miről is szólnak a Forma–1-es töréstesztek.
A közhiedelemmel ellentétben nem a Red Bull tanácsadója és pilótaügyeinek kezelője, Helmut Marko volt Max Verstappen "felfedezője", hanem az a Franz Tost, aki 2014-ben leült a tévé elé megnézni egy Forma-3-as versenyt.
A 2023-as F1-es szezont az utolsó helyen záró Haas idei készülődése szempontjából aligha kedvező fejlemény, hogy azonnali hatállyal távozott tőlük a technikai igazgató, a Ferraritól kölcsönkapott Simone Resta.
A jelek afelé mutatnak, hogy nem a technikai igazgató távozása lesz a legnagyobb átalakulás a Haas háza táján a 2024-es Forma-1-es szezon kezdete előtt. Günther Steiner kiszállását szintén hamarosan bejelentheti az amerikai csapat.
A pár órával korábban érkezett híresztelések igaznak bizonyultak, a Haas F1-es programját a 2024-es szezonban már nem Günther Steiner vezeti. Az amerikai istálló az új csapatfőnököt is megnevezte.
Múlt héten az rekorddöntően enyhe idő miatt bezárni kényszerültek a hóágyúzott magyar sípályák is, de a mostani hideg időben ismét síelésre alkalmasakká teszik a lejtőiket. Egy helyen viszont kérdéses a sípályák megnyitása.