2024. január 10. szerda

jan. 10
0:09
Jámbor ökörből Angyali Doktor lett: a középkor legnagyobb hatású gondolkodója, Aquinói Tamás (Képmás)
Az idős férfi a gondolataiba feledkezett. Nem vette észre, hogy fejmagasságban egy vaskos faág keresztezi útját. Alaposan beütötte a fejét, de továbbment társaival, hamarosan azonban meg kellett szakítania útját, és ágynak dőlt. Aquinói Szent Tamás 1274. március 7-én távozott a földi világból. Bár el is rabolták meg ökörnek is nevezték, élete mégis
jan. 10
0:09
Műanyag lepte el a spanyol tengerpartokat (Zöldmánia)
Több millió apró szemű műanyag pellet árasztotta el az észak-spanyolországi Galicia tengerpartjait. A PET-granulátumot tartalmazó, egyenként 25 kilogrammos zsákok december elején zuhantak a tengerbe a Toconao nevű teherhajóról, amely több konténert is elveszített rakományából a portugál partok közelében. A zsákok közül több kiszakadt, és a lencse m
jan. 10
0:13
"Ömlött a számba a jéghideg víz, megnyugvás lett úrrá rajtam" – Visszatért közénk, de már egy másik életbe (Képmás)
Ahogyan ő fogalmaz: a második élete egy zuhanással kezdődött. Huszonhét éves koráig a sport világában élt – küzdősportolóként, dzsúdóedzőként nem is sejtve, hogy az igazi küzdelem csak ezután várja. 1992 nyarán csaknem végzetes balesetet szenvedett, amely után kerekesszékbe kényszerült, és mindent újrakezdett tiszta lappal. Kezdetben újságcikkeket,
jan. 10
0:15
A Google robotalkotmánya szerint azonnal le kell állnia a gépnek, ha erős nyomást érez (bronson.men)
Az úgynevezett kollaboratív, tehát emberrel dolgozó robotoknál ez azt jelenti, amikor akarva-akaratlan ártanának a munkatársuknak, lekapcsolják magukat. A Google tanuló
jan. 10
0:17
Tíz börtön dolgozta fel a tízparancsolatot – "Az elítéltek kaput nyitottak Isten tanításai felé" (Képmás)
Tízparancsolat, tíz börtön – talán kissé abszurd képzettársításnak tűnik elsőre. Hiszen, akik a szabadságvesztésük idejét töltik, azok a bibliai alapokon nyugvó erkölcsi minimumot sértették meg. Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész fogta össze művészeti mentorként azt a reintegrációs projektet, amelyben tíz fegyintézet fogvatartottjai do
jan. 10
0:27
A Google robotalkotmánya szerint azonnal le kell állnia a gépnek, ha erősebben ér az emberhez (bronson.men)
Az úgynevezett kollaboratív, tehát emberrel dolgozó robotoknál ez azt jelenti, amikor akarva-akaratlan ártanának a munkatársuknak, lekapcsolják magukat. A Google tanuló
jan. 10
1:27
Ha unod a tömeget: szinte ismeretlen görög úti cél válna a magyarok kedvencévé (Spabook)
Kelet-Macedónia és Trákia régió bár csodaszép, a legtöbben itthon nem is hallottak róla. A Thesszalonikitől észak-keletre elterülő desztináció január 9-én, kedden mutatkozott be Budapest egyik görög éttermében népszerű magyar utazóbloggerek,…
jan. 10
3:30
Kinek van ma névnapja? Ők ünnepelnek január 10-én (Joy)
Tudd meg, kik ünneplik ma a névnapjukat és mi a nevük jelentése.
jan. 10
3:45
Erről fog szólni a világgazdaság most kezdődő szuperciklusa (Igényesférfi.hu)
Peter Oppenheimer, a Goldman Sachs vezető európai makroelemzője a minap arról beszélt, hogy a világgazdaság elmozdult egy új szuperciklus felé, amit két kulcstényező határoz majd meg.
jan. 10
4:21
Ha elhomályosul a világ: átmeneti látászavarok (Vital)
Prof. Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ szemész szakorvosával, glaukóma specialistájával a korábbiakban számos szemészeti betegség különféle tüneteit foglaltuk össze. A jelen alkalommal egy eltérő hátterű, de a betegek által részben hasonlóan elmondott panaszcsoporttal foglalkozunk: ezek az ingadozó, átmeneti látásromlások.
jan. 10
4:21
1,3 millió forintos Seiko Prospex VS. 500 ezres Seiko Prospex búvárórák! (Kronometer)
A Seiko Prospex Marinemaster 1965 Diver’s Modern Re-Interpretation SJE097, SJE099 és SJE101 órák jártak nálunk, áruk 1,3 millió forint. Őket hasonítjuk össze a majdnem harmad ennyibe kerülő SPB szériás búvárórával,…
jan. 10
4:24
Kóros D-vitamin-hiány: az angolkór (WebBeteg)
A szervezet számára nélkülözhetetlen D-vitamin felelős a csontok szilárdságáért. Ha ez nincs vagy nagyon alacsony a szintje, akkor különböző csontdeformitások alakulhatnak ki már csecsemőkorban.
jan. 10
4:30
Ezek a vashiány kevésbé ismert tünetei a nőknél: ha nem figyelsz oda, rossz vége is lehet! (Joy)
Sokkal komolyabban kell vennünk a vashiányt, ezért jó, ha tisztában vagyunk azokkal a tünetekkel, amelyekről nem sűrűn esik szó.
jan. 10
4:39
Ilyen luxusvakációt kaphatsz egy budapesti lakás áráért 2024-ben (Roadster)
Tényleg nem hétköznapi élménypakk.
jan. 10
4:48
Veled terveztem a jövőmet, de te összejöttél a legjobb barátommal a lánybúcsúdon... (She)
A legjobb barátom története annyira szívbemarkoló, hogy még én sem tudom feldolgozni, nemhogy ő.
jan. 10
4:51
Ne rohanjon vissza a munkába! Inkább töltődjön fel ezen a mesés helyen! (Vital)
Ha szeretne elvonulni a város zajától és egy nyugodt, csendes helyen pihenni, akkor a La Contessa Hotel Szilvásváradon tökéletes választás lehet a téli szezonban is.
jan. 10
4:51
Bűnbandák borították lángba az egykor békés Svédországot (Igényesférfi.hu)
A skandináv országot manapság nem is annyira fejlett gazdasága, hanem inkább riasztó mértékben romló közbiztonsága miatt ismerik a nagyvilágban. A helyi rendőrség immáron nem képes gátat szabni a főként bevándorló fiatalokból álló bűnbandák ténykedésének.
jan. 10
4:51
Párizsba utazol idén? Brutális szállodai árakra készülj! (Hamu és Gyémánt)
1000 euró, vagyis nagyjából 380 ezer forint – ilyen szállodai árakkal kell számolnia azoknak, akik idén szeretnének ellátogatni a francia fővárosban. A brutális, helyenként akár háromszor-négyszer magasabb szobaárak oka persze mindenki számára ismert, Párizsban rendezik meg ugyanis a 33. nyári olimpiát, melynek pozitív előnyeit – vagyis a rengeteg
jan. 10
5:00
Kutya fogápolás helyesen: így tarthatod egészségesen kedvenced fogait (x) (Háziállat)
A kutyák fog- és ínyproblémái a fogak elvesztése mellett más, gyulladásos megbetegedést is okozhatnak. Elmondjuk, hogyan előzheted meg a fogproblémákat.
jan. 10
5:21
Számoljunk le a húsevéssel, ha el akarjuk kerülni a szívbetegségeket? (Vital)
Szakértők már jó ideje vizsgálják a különböző típusú étrendek hatását a kardiológiai betegségekre, speciális figyelmet fordítva azokra, akik magas kockázatúnak számítanak ebből a szempontból. A vegetáriánus étrenddel kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy jó hatással van a szív-érrendszerre, de vajon csak ez a járható út?
jan. 10
5:21
Megvan a tudományos magyarázat: ezért hizlal a késő esti étkezés (Igényesférfi.hu)
Már korábbi tanulmányok is kiemelték, hogy a lefekvés előtti étkezés összefüggésben áll az elhízással, a jelenség biológiai hátterét azonban csak most térképezte fel egy vadonatúj kutatás.
jan. 10
5:21
Miklós Rozália: "Van olyan cégkultúra, amelyben akár Gyed alatt is előléptetnek" (Nőiváltó)
Három gyerek mellett nemzetközi vezetői karriert épített, s ma már saját példájával inspirálja Miklós Rozália azokat a nőket, akik nem akarnak választani a felelősségteljes munka és a kiegyensúlyozott családi élet között.
jan. 10
5:24
Miért vagyunk még mindig együtt, ha már csak némán elsétálunk egymás mellett? (She)
Túl sok mindenen mentünk együtt keresztül. Már 5 éve, hogy közösen tapossuk az általunk kikövezett utat. De vajon ezek az utak még valóban egy irányba haladnak? Vagy már csak a megszokás miatt vagyunk együtt?
jan. 10
5:30
Kínos emlékek, amiket az exeimnek köszönhetek (She)
Akárhogy is van, az exeket nem tudjuk elfelejteni. Mindig az életünk részei maradnak. És néha olyan emlékeket hagynak maguk után, amin évekkel később is felhúzod magad...
jan. 10
5:30
Ez a 3 legveszélyesebb csillagjegy az összes közül: bármire képesek a céljaik elérése érdekében (Joy)
Jobb, ha vigyázol velük, és ami ennél is fontosabb: Ne állj az útjukba!
jan. 10
5:45
Nagyszabású divatbemutatóval tér vissza a legendás sportmárka (Femcafe)
Február 8-án a New York-i divathét előestéjén nagyszabású divatbemutatóval tér vissza a híres német sportmárka, a PUMA. A show-t a Park Avenue fegyvertárban rendezik meg, ahol az eredetileg 1999-ben kiadott PUMA Mostro tornacipő visszatérését ünneplik.
jan. 10
5:48
5 bizarr történet, avagy dráma és pornó az ókorból (18+) (She)
Még hogy manapság beteg világban élünk?! Nehogy azt hidd, hogy a pornó tehet a sok perverz rettenetről, amit hallani lehet! Már az ókorban is voltak aberrált szex sztorik - csak épp mítoszoknak hívták őket...
jan. 10
5:51
Martin Scorsese Jézusról forgat filmet (Igényesférfi.hu)
Scorsese fontosnak tartja, hogy a vallásról gondolkodjunk és beszéljünk, mert az hatással lehet arra, ahogy az életünket éljük.
jan. 10
5:57
Így érezzük magunkat a világban 2024-ben: a pszichológusok idei előrejelzései (WMN)
Határtalan problémák, véges kapacitások – milyen megoldások vannak? Ismét kiadta éves trendjelentését az Amerikai Pszichológiai Társaság, Milanovich Domi foglalta össze nektek. Nagyon tanulságos, érdemes rászánni 10-15 percet.
jan. 10
5:57
6 árulkodó jel, hogy a kapcsolatotok tartós lesz (in.hu)
Gyakran halljuk, hogy egy kapcsolat tartóssá tétele kemény munkát és odaadást igényel. De ha őszinték akarunk lenni, ez a tanács nem valami konkrét. Mégis, mit csináljunk, hogy hosszú távon együtt maradjunk?Milyen lépéseket érdemes tenni, és mire érdemes összpontosítani, hogy a kapcsolatunk hosszú távon is sínen legyen? Dr. Nicole LePera pszichológ
jan. 10
5:57
"Az évtervezés valahol a céljaink megtervezéséről szól" – Interjú Tóth Edinával, a Planner For You alapítójával (Life&Body)
Itt az új év, jöhetnek a fogadalmak, a célok a következő évre. Aztán rendszerint ezek a tervek elmaradoznak, és velünk marad a bűntudat, aztán a kipipálatlan listánk tetején csak ismét áthúzzuk az évszámot és helyettesítjük egy újabbal. De hogyan lehet ezt jól csinálni? Mekkora időszakra érdemes tervezni? Hogyan kerüljük el a gyötrő bűntudatot, ami
jan. 10
6:00
25 évet is kibír egy prémium masszázsmedence (Spa Trend Online)
A Caldera Spas prémium masszázsmedencéi kiváló anyaghasználatuknak, nagy tudásuknak és teljesítményüknek hála több generációt is kiszolgálhatnak. A tetszetős burkolat alatt található innovatív technológiai megoldások, a kényelmes ülések és a sokoldalú jetek pedig tesznek róla, hogy az együtt töltött 25 év élményekben gazdag legyen.
jan. 10
6:12
Napi horoszkóp január 10.: a Ikrek komoly döntést hoznak meg, az Oroszlánok végre felszabadulnak a nyomás alól (Joy)
A hét közepén is izgalmas üzeneteket olvashatsz, melyek egyenesen a csillagoktól érkeztek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
jan. 10
6:15
Íme, a 2024-es év virága és szobanövénye: a szeretetet és a növekedést szimbolizálja (Femcafe)
2023-ban a lándzsás zebralevél és az orchidea, előtte pedig a tulipán és a törpebors szerezte meg az év virága és szobanövénye címet.
jan. 10
6:21
Igaz történetek ihlették Hollywood leghátborzongatóbb horrorfilmjeit (Igényesférfi.hu)
Az ember ősélménye a félelem. Azért nézünk horrorfilmeket, hogy komfortos környezetben találkozzunk az iszonyattal, a borzongással, a rettenettel - mindazzal, amit legszívesebben száműznénk a hétköznapi életünkből.
jan. 10
6:21
A mai gyerekek már alig ismerik a közmondásokat: de fontosak ezek ma? (egy.hu)
A mai gyerekek már alig-alig ismerik a közmondásainkat, panaszkodnak is emiatt a felvételi teszteket töltögetve. De ennél nagyobb a tét. Miért baj, ha elvész ez a tudásunk?
jan. 10
6:33
Miklós Rozália: "Van olyan cégkultúra, amelyben akár kismamaként is előléptetnek" (Nőiváltó)
Három gyerek mellett nemzetközi vezetői karriert épített, s ma már saját példájával inspirálja Miklós Rozália azokat a nőket, akik nem akarnak választani a felelősségteljes munka és a kiegyensúlyozott családi élet között.
jan. 10
6:39
Ezt az egy dolgot mindenképp újítsd fel idén az otthonodban (Femcafe)
Új otthon után nézel idén és szeretnéd felfrissíteni a lakásodat, mielőtt eladósorba kerül? Vagy egyszerűen csak változtatnál valamit a már megunt felületeken? Ideje fekete festéket ragadni!
jan. 10
6:39
Jócskán elhalasztotta a holdra szállást a NASA (Rakéta)
.
jan. 10
6:42
Téli kutyaápolás: biztonságos kutyaséta hóban-fagyban (Háziállat)
A fagy, a hó, a latyak, a sózás alkalmazása csúszásmentesítéshez mind-mind tartogatnak veszélyforrásokat az állatokra nézve is. Természetesen elsősorban a kutyáknak, hiszen őket még rossz időben is ki kell vinni, meg kell sétáltatni.
jan. 10
6:45
Először Abu-Dzabiban: jön a SailGp következő fordulója (AQUA)
A Mubadala Abu Dhabi Sail Grand Prix-t január 13-14-én rendezik meg, a tíz F50-es repülő katamarán a szokásos öt futamot teljesíti a háromhajós döntő előtt. Az új-zélandi SailGp csapat az összetett verseny harmadik helyén áll a szezonban, miután Dubajban megnyerte a sorozat eddig legszorosabb döntőjét. Ausztrália – Jimmy Spithill beugró kormányos v
jan. 10
6:45
György herceg döntése rendkívül megviselte Katalin hercegnét (Hamu és Gyémánt)
Katalint állítólag megviselte György döntése, miszerint apja nyomdokaiba lépve az Eton College-ba fog járni, amikor 13 éves lesz. A hercegné szerint az azonos neműek számára fenntartott bentlakásos iskolák nem feltétlenül előnyösök, és fél, hogy a fiúneveldében esetleg kiközösítik majd a herceget.
jan. 10
6:57
Betiltották a kutyahúsevést Dél-Koreában (Travelo)
A kutyahús fogyasztása az utóbbi évtizedekben drámai mértékben visszaesett, melynek egyik fő oka a hagyomány nemzetközi elítélése.
jan. 10
7:00
Hagyma és garnéla falatok avokádóval (Spa Trend Online)
A hagyma és steak klasszikus grilles párosának mintájára itt a garnélás változat, ami ugyanolyan finom!
jan. 10
7:09
Mindenki repetát kér, ha így készíted a sült kolbászt: ettől lesz tökéletes (Femcafe)
A sült kolbász sokak kedvence, hiszen ebédre vagy vacsorára is pazar lakoma tud lenni. Minden háziasszonynak megvannak a maga trükkjei az elkészítéséhez, a tökéletes végeredmény elérése érdekében azonban érdemes megfogadni II. Erzsébet egykori szakácsának tippjeit.
jan. 10
7:39
20 évnyi házasság után jött rá a férfi, kikkel osztotta meg titokban az ágyát a felesége (Femcafe)
Most következő történetünk hőse még a középiskolában habarodott bele későbbi feleségébe. Igazi tiniszerelem volt az övék, mely aztán az egyetemi esztendők alatt is folytatódott. Csakhogy abban az időszakban, amikor románcuk - a tanulmányaik miatt - távkapcsolattá alakult, a nő csúnyát átverte leendő férjét.
jan. 10
7:42
Kádár Jánost csak most fosztották meg rekordjától (Infostart)
Megdöntötték Kádár János 1972-es rekordját, ami a tolnai vármegyei vadászatot illeti.
jan. 10
7:51
Súlyosan megsérült a Fauda sztárja Gázában (Igényesférfi.hu)
Tavaly októberben számoltunk be róla, hogy a Fauda című sorozat sztárja, a 35 éves Idan Amedi is csatlakozott az izraeli mentőcsapatokhoz. Miután novemberben a sorozat egy másik munkatársa életét vesztette a harcok során, most Amediről érkeztek aggodalomra okot adó hírek.
jan. 10
7:51
Nagy bajban van a legújabb holdmisszió, már most veszélybe került a küldetés (Hamu és Gyémánt)
Ugyan alig néhány napja szállt fel a Peregrine Mission One nevű űrhajó, azonban a Holdra tartó eszközzel már most komoly problémák akadtak.
jan. 10
7:51
Fejben dől el a gyomorideg – pszichoszomatikus betegségekről kérdeztük a pszichológust (egy.hu)
Mindannyiunk életében jelen van a stressz és a szorongás, de nem mindegy, hogyan kezeljük ezeket. Sokan érzünk gyomorgörcsöt, gyomorideget, de a stresszre adott testi válaszunk mértéke és minősége eltérő, vannak, akiknél ez rendszeressé és krónikussá válhat, ami szervi problémákhoz vezethet. Erről is beszélgettünk Németh Lucával, a Budai Egészségkö

Keresés