A 41 éves Emma Grede nagyrészt édesanyja intelmének köszönheti sikereit. A leggazdagabb emberek élettörténetét megvizsgálva gyakran azt vehetjük észre, hogy
Szalai Attila, a német élvonalban szereplő Hoffenheim magyar futballistája egy másik Bundesliga-csapathoz, a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburghoz kerülhet kölcsönbe.
Jól tervezettnek, jól "kalibráltnak" nevezte a tavaly februárban bevezetett új alapellátási ügyeleti rendszert a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Remake készül a nyolcvanas évek egyik kultklasszikusából, izgalmas előzményfilmet kap a 2015-ös Mad Max-mozi, Ryan Gosling pedig kimustrált kaszkadőrként domboríthat: mutatjuk az idei akciófilmes kínálat várható csúcsproduktumait!
II. Károly brit király helyreállította ugyan a monarchiát az angol forradalom utáni években, szerelmi életét azonban sosem tudta nagyon rendben tartani.
A B12-vitamin szintje növelhető olyan élelmiszerek fogyasztásával, mint a tejtermékek, a máj, a lazac és a tojás, a hiánya azonban könnyen megmutatkozhat az arcunkon.A száj körüli fekélyek a kutatások szerint a B12-vitamin hiányának jelei lehetnek. Ezek a sebek a száj belsejében is előfordulhatnak, és fájdalmassá tehetik az evést.A B12-vitaminhiány
Ryan Roslansky 2009-ben került a világ legbefolyásosabb munkahelyi közösségi platformjához, a LinkedInhez, melyet az elmúlt négy évben már vezérigazgatóként irányított.
Az erős passzív dohányzás súlyos fejfájással vagy migrénnel jár azoknál a felnőtteknél, akik soha nem dohányoztak. Az expozíció hatása a testtömegindextől (BMI) és a fizikai aktivitás szintjétől függően változik – mutat rá egy új tanulmány.
2024. január 20-án, szombaton írták meg a központi középfokú felvételi vizsgát a diákok. Pánczél Róbert középiskolai matematika-fizika tanár videójában lépésről-lépésre mutatja meg a matematikai felvételi a helyes megoldásait.
Van, ami csak a kinézetét rontja, de bizonyos jelekre ügyeljünk.Az avokádó számos tápanyag kiváló forrása, mint a rost, a kálium, az egyszeresen telítetlen zsírok és a szívbarát zsírok. Az avokádó ezen zsírok egyik ritka növényi forrása, amit nagyon sokan szeretnek.Előfordulhat azonban, hogy az avokádót meghámozva, penészes, sötét foltokat vagy csí
A HotSpring masszázsmedencék már nemcsak Amerikát hódították meg, itthon is egyre több háztartásba költözik be ez a csúcskategóriás jakuzzi. Ha szeretnél te is a boldog tulajdonosok közé tartozni, akkor itt a legújabb széria, ami kompromisszumok nélkül nyújt maradéktalan élményt!
Egy vízimádó házaspár ideje nagy részét az észak-karolinai Fontana-tónál töltötte, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttek: házat építenek a tóra. Bizony, rá és nem mellé.
A sétahajózást nyári programnak gondoljuk, pedig télidőn is vízre szállhatunk. A Dunán egész évben úsznak hajók, kényelemmel és fűtéssel várva bennünket. A korai sötétedés miatt pedig akár délután is élvezhetjük a főváros Duna parti látképét, amely 1987-ben került fel a világörökségi helyszínek listájára.
A Vízöntő havában beköszönt a karnevál, a báli szezon. A nappalok hosszabbodni kezdenek, készülünk a tavaszra, a vidámság és az öröm befogadására. A Vízöntő csillagjegy szülöttei számára fontos a világ megértése, a szabadságban és az emberi jogok sérthetetlenségében hisznek. Kinézetükre az extravagancia jellemző, lazán elegánsak és nem áll tőlük tá
Néha érdemes kicsit alaposabban megnézni, mennyi és milyen piszok rejlik a lakásunkban, hiszen takarításkor az otthonunk számos pontjairól hajlamosak vagyunk teljesen megfeledkezni.
Elindult a VenicePass nevű internetes regisztrációs oldal, amelyen előre le lehet foglalni a belépést a városba. A kötelező jegyváltást április 25-től vezetik be, egyelőre kísérleti jelleggel. A hétnyelvű oldal és az okostelefonos alkalmazás lehetőséget ad a városba való belépés előzetes foglalásához. Előre regisztrálni kell, hogy a látogató melyik
Lassan már óvodáskorban elvárássá válik a nagyszabású szülinapi zsúrok rendezése, tízezres nagyságrendű ajándékokkal a meghívottaktól – de hová vezet mindez? A jelenség kapcsán szakértő segítségével vizsgálta meg az elkényeztetés lélektanát Széles-Horváth Anna.
A struccok hosszú lábakon álló idomtalan testű, repülni nem tudó madarak, ám mindemellett sok biológust, illetve utazót meghódítottak. Az 1735-ben megjelent Systema Naturae című művében, Carl Linné részletes leírást készített róluk.
A közvélemény számára kevésbé ismert, de két valódi sziget is van a Balatonban. Mindkettő mesterséges, és sokan azt gondolják, hogy luxusigényeket szolgálnak ki, pedig dehogy.
A mentális egészségünkről való gondoskodás bár eléggé összetett dolog, nagyon fontos, hogy lehetőség szerint minél több időt szánjunk rá. Egy új kutatás eredménye szerint pedig már egészen apró dolgokkal is rengeteget tehetünk érte.
A Forrest Gumptól kezdve az olyan művészdrámákig, mint a hét és fél órás Sátántangó, számos fenomenális klasszikus lesz 30 éves 2024-ben. Három évtizeddel később érdemes visszatekinteni ezekre az alkotásokra, és elemezgetni, vajon miért öregedtek ennyire jól. Íme öt film, amely 1994-ben jelent meg.
Akármennyire is marginális kérdésnek tűnik, az élelmiszereink hűtőben való tárolásának egész tudománya van! Nem véletlenül, hiszen egészségesebb és kevésbé élelemiszerpazarló életet élhetünk, ha tovább tartjuk fogyasztható állapotban a hűtőnk tartalmát. Sok élelmiszer ugyanis azért végzi a kukában, mert elfelejtettük megenni vagy mert szokatlanul g
Az autóiparban sok minden félrecsúszhat, és egyetlen baki akár egy egész márka halálát okozhatja. Ha ez nem is következik be, akkor is súlyos összegek mehetnek a lefolyóba. Lássuk, a XXI. században mivel lőttek nagyon mellé az autógyártók! SSC Tuatara Kockázatos vállalkozás egy luxusautó sikerét arra az egyetlen marketingüzenetre építeni, hogy ez a
A Modern család színésze elárulta, hogy anno majdnem elvetette a színészi pályát, hogy csatlakozhasson a maffiához.Ed O'Neill nemrég leült egykori színésztársával, Jesse Tyler Fergusonnal beszélgetni a Dinner on Me című podcastjában, és elárulta, hogy majdnem elvállalt egy necces melót, amikor a 20-as éveiben "le volt égve".O'Neill elmagyarázta, ho
A gépet az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjának munkatársai építették és fejlesztették és készítésekor még nem is számítógépnek, hanem digitális, automatikus, programozható számológépnek nevezték, mivel a számítógép szó akkor még meg sem született.
Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője meghívta Sven-Güran Erikssont, hogy töltsön el a csapattal egy napot - írja a CNN. A nemes gesztusra azután került sor, hogy a végstádiumban lévő legendás szakember egy interjúban elárulta, mindig is szeretett volna a Liverpool edzője lenni.
Nem sokat kellett várnunk, hogy 2024-ben világrekord-döntésben legyen részünk, ugyanis közel 1 milliárd forintért kelt el egy 30 éves ír whisky, ezzel pedig a világ legdrágábbja lett kategóriájában. Már csak az a kérdés, miért kerülhet ennyibe egy palack égetett gabonaszesz. Alábbi cikkünkben ennek járunk utána.
Sokszor hallhattál már borzasztó történeteket pincérektől, vagy éppen hotelekben dolgozó takarítóktól. De gondoltad volna, hogy rengeteg vásárló a bolti alkalmazottakat is teljesen kikészíti?
2007-ben űzték el a pszichiátriai betegeket és az egészségügyi személyzetet az OPNI-ból, vagy ahogy mindenki ismeri, a Lipótról. A szellemkastély sorsa azóta is foglalkoztatja a közvéleményt. Íme, a kacifántos történet dióhéjban:
A február 3. és 13. között megrendezendő Velencei Karneválon az év tematikája az utazás, az új vidékek felfedezése. Ezen az ötleten felbuzdulva Európa három másik nagy múltú farsangi kavalkádjába invitálunk titeket, hátha ellátogatnátok rejtettebb vidékekre is idén februárban.
A február 3. és 13. között megrendezendő Velencei Karneválon az év tematikája az utazás, az új vidékek felfedezése. Ezen az ötleten felbuzdulva Európa három másik nagy múltú farsangi kavalkádjába invitálunk titeket, hátha ellátogatnátok rejtettebb vidékekre is idén februárban.
Már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a Szexoktatás fiatal sztárja arra hivatott, hogy híressé váljon.Aimee Lou Wood színésznő a Netflix-sorozat négy évadában szerepelt, és egyszerre mutatta meg komikus oldalát és küzdött meg néhány nehézséggel. Egyéb munkái közé tartozik az Oscar-jelölt Élj! című film és a Cabaret West End-i felújítása.Most m