2024. január 21. vasárnap

jan. 21
0:12
5,35 milliárd forint már szép summa, ennyi lesz a lottó főnyereménye jövő héten (Telex)
Most sem volt ötös, ami már kicsit unalmas.
jan. 21
0:16
Két városban is halálos lakástűz volt szombaton (Telex)
A lakástüzek 61 százaléka a fűtési időszakban következik be.
jan. 21
0:18
2024.01.21. – Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
“Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
jan. 21
0:20
A Közlekedő Tömeg szerint nem egyeztettek velük a járatritkításról, a BKK szerint igen (Telex)
A BKK szerint az egyesület alelnöke részt vett a megbeszélésen, de a civil szervezet szerint ott csak általános kérdésekről volt szó.
jan. 21
0:24
Főpolgármesternek, EP-képviselőnek is indul Karácsony Gergely (Telex)
Kongresszust tartott a Párbeszéd, döntöttek az európai parlamenti listáról.
jan. 21
6:06
Rákosi Mátyás idején börtön járt egy-egy ilyen humorért, Kádár János kedvenc vicce pedig a frászt hozta a kollégáira (Blikk)
Kádár kedvelte a vicceket, de azokat nemigen amelyek róla szóltak. Sőt, az agitprop egyik feladata volt olyan politikai vicceket gyártani, amelyek pozitív színben tüntetik fel a magyar honatyákat.
jan. 21
6:48
Újabb megszorításokat vezet be az Orbán-kormány? Megkongatta a vészharangot a közgazdász (ATV)
Nem múlt el az infláció visszatérésének veszélye - erről beszéltek a híradónknak nyilatkozó közgazdászok. Róna Péter szerint egy három-négy százalékos gazdasági növekedés mellett 8-9 százalékos infláció borítékolható. Bod Péter Ákos pedig úgy látja, az év második felében megszorítások bevezetésére kényszerül majd a kormány. A vállalkozói szektor bá
jan. 21
7:00
Amiről az utcák mesélnek: Mészáros Ferenc, az időjósló tanár (Nyíregyháza)
.
jan. 21
7:02
Nyíregyháza szintet lépett fejlettségben a dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő szerint (Nyíregyháza)
Nyíregyháza egy gazdasági erőközpont, melynek a vármegyében motorként is kell működnie, ezt pedig erősíti, hogy az ipari park jelentős fejlesztése zajlik, komoly munkahelyteremtő beruházásokkal. Ezekről is szólt dr. Vinnai Győző (Fidesz-Kdnp) a szerkesztőségünknek adott interjúban. Nyíregyháza egyik országgyűlési képviselője kiemelte, a város szint
jan. 21
7:24
A lakosság a sebeit nyalogatja, miközben a gazdaságpolitika újra arra vár, hogy a hűtő végre elromoljon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 21
7:30
Buksza: fejenként milliókat költöttek a magyarok a boltokban - A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Az átlagfizetéseknek jelentős része ment el vásárlásokra az egy főre jutó kiskereskedelmi adatok alapján. Figyelemre méltó adatokat "gyűjtött" a Buksza a magyar pénztárcákból.
jan. 21
8:18
A gázellátás megteremtésének biztosítása is folyamatban van (Nyíregyháza)
Tudatos tervszerűséggel zajlik az ipari park infrastruktúrájának kiépítése a munkahelyteremtő nagyvállalatok kiszolgálására,
jan. 21
8:24
Magyarázkodhat az Orbán-kormány, ha kijönnek ezek az adatok (Menedzsment Fórum)
A foglalkoztatás és munkanélküliség aktuális helyzetéről, valamint a keresetek alakulásáról közöl adatokat a statisztikai hivatal a jövő héten, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi az államháztartás 2023. évi részletes adatait.
jan. 21
8:54
A felvidéki magyarság egyik legnagyobb traumájáról szóló dokumentumfilmet vetíti a Duna a magyar kultúra napján (Nyíregyháza)
A magyar kultúra napján, január 22-én mutatja be a Duna csatorna a Baska magyarul beszél című történelmi dokumentumfilmet, amely Baska József festőművész és családja személyes tragédiáján keresztül állít emléket a Felvidékről kitelepített magyarságnak.
jan. 21
9:00
ORFK: Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 79 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
jan. 21
9:18
Csillagászati összeget lehet nyerni a lottón (SzabolcsiHír)
Tovább halmozódott a nyeremény.
jan. 21
9:30
A bűnt nem lehet jóváhagyni (Demokrata)
Én soha, semmilyen körülmények között nem áldanám meg az egynemű kapcsolatban élő embereket – mondta a Demokratának Barsi Balázs ferences szerzetes.
jan. 21
9:36
Újabb látványos videó a nyíregyházi stadionépítésről (SzabolcsiHír)
Már a belső szakipari munkálatok is látványos szakaszba jutottak.
jan. 21
9:42
Trump szerint Orbán Viktort egyesek azért nem szeretik, mert túl erős (Menedzsment Fórum)
De ez nem baj.
jan. 21
10:06
Trump Orbán Viktorról: "Azért nem szeretik őt, mert túl erős" (Blikk)
A volt amerikai elnök szerint Orbán Viktor nagyon erős vezető, emiatt nem szeretik őt egyesek.
jan. 21
10:54
Bese Gergő atya: Szerencsésnek mondhatta magát Jónás, mert olyan közösséggel találkozott, akiknek volt hite (vasárnap.hu)
Évközi harmadik vasárnap olvasmányában Jónás próféta és Ninive városa kerül elő. Negyven nap és elpusztul a város – mondta Jónás,
jan. 21
11:00
Nyitrai Zsolt: Az Országgyűlés az év végén elfogadta a magyar építészetről szóló törvényt (hirado.hu)
Ismertetése szerint a törvény a teljes hazai építésügy rendszerét szabályozza újra, amely a következő évtizedeket is meghatározza.
jan. 21
11:06
"Nincs mivel dicsekedni" – Csaba László szerint ott tart most az ország, mint a rendszerváltás idején (SzMo)
A professzor szerint a ma ismert bérmegállapodások és a már látható lendületes állami költekezés együttesen valós veszéllyé teszi az ár-bér-ár spirál kialakulását.
jan. 21
11:24
Népzenei koncerttel köszönti a 98 éves Kurtág Györgyöt a BMC (hirado.hu)
Népzenei ihletésű koncerttel köszöntik 98. születésnapja alkalmából Kurtág György Kossuth-díjas magyar zeneszerzőt, zongoraművészt február 19-én a Budapest Music Centerben (BMC): a koncerten gyermekkorának zenéjét idézik meg két együttes segítségével.
jan. 21
11:30
Elképesztő módon bánt a mentőszolgálat Curtis édesanyjával, vizsgálat is indult (ATV)
Curtis édesanyja közel három óráig várakozott a mentőre, majd a betegszállító az ajtó előtt hagyta a nőt. Az OMSZ szerint mulasztás történt, az ügyben vizsgálat is indult.
jan. 21
11:36
A fogyatékkal élőket bevonva fogadták el a magyar építészetről szóló törvényt (Demokrata)
Videó! Több körben egyeztettek a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek tagjaival, hogy elmondhassák véleményüket, mondta Nyitrai Zsolt.
jan. 21
11:42
Vizsgálat következik azután, hogy Curtis édesanyját mezítláb hagyták az otthona előtt a betegszállítók (Telex)
A 70 éves nő szatyrát a kilincsre akasztották, és egy műanyag székre ültették az ajtó előtt.
jan. 21
11:51
Soha ennyi hívást nem kapott a MÁV ügyfélszolgálata (Infostart)
Több mint 750 ezer hívást bonyolított 2023-ban a MÁV-Start telefonos ügyfélszolgálata a MÁVDIREKT, soha ennyi hívást nem kezeltek a szervezet tízéves fennállása alatt – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
jan. 21
12:00
Bárki szedhet belőle – szaporodnak a gyümölcsösök a budapesti közparkokban (Telex)
A városokból szinte teljesen eltűntek a gyümölcsfák, mondván piszkítják a járdákat és az utakat, miközben a magyarok gyümölcsfogyasztása nagyon alacsony. A Főkert ezen is megpróbál változtatni: már öt közparkban teremnek kísérleti gyümölcsöskertjeik, Budafokon Magyarországon először lesz Miyawaki-gyümölcsös.
jan. 21
12:00
Amatőr magyar csillagász közel 4 milliárd éves Hold-krátert fotózott (SzabolcsiHír)
A Clavius-kráter egyike a Hold legnagyobb krátereinek a maga 231 km-es átmérőjével.
jan. 21
12:06
Megjelent a központi felvételi javítási útmutatója (ATV)
Megjelent a javítási útmutató a központi felvételihez. Akik a január 20-ai vizsgán nem tudnak részt venni, január 30-án pótolhatnak.
jan. 21
12:12
Nagy bajban lehetnek a nyugdíjasok 2024-ben, ez sokakat érint! (SzMo)
Sokan ráfizethetnek, ha készpénzzel szeretnék kiegyenlíteni a kötelezettségünket. Éves szinten akár 36 ezer forintot is kiszedhet a bank a nyugdíjasok zsebéből.
jan. 21
12:21
Amíg a repülő olcsóbb, mint a vonat, nem lesz kibocsátáscsökkenés (Infostart)
Kiemelt időszakokban kétszer annyiba kerülhet a vonatjegy, mint a repülőjegy, miközben a vasúti utazás 80 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár. A Greenpeace Magyarország bővítené a vasúti összeköttetéseket és megfizethetővé tenné a környezetbarát közlekedést.
jan. 21
12:30
Netanjahu nem úgy táncol, ahogy a Fehér Házban fütyülnek (SzabolcsiHír)
Izrael mindig is ellenőrzini fogja Gázát - mondta.
jan. 21
12:30
Nap hőse! Hét éves kislány mentette meg családja életét (vasárnap.hu)
Elképesztően bátran cselekedett a hét éves Eliza, aki az egész családját megmentette egy tűzeset elől. A nem mindennapi történetet a
jan. 21
12:42
PDSZ: csúszhat a tanárok februári kifizetése (ATV)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a tanárok egész januárban úgy dolgoznak, hogy nem tudják, mennyi fizetést kapnak a munkájukért, és nehezen lesz tartható a megemelt fizetés utalásának határideje, amiért a kiegészítő normatív támogatás igényléséhez szükséges államkincstári határozat még nem érkezett meg.
jan. 21
13:09
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából (Infostart)
A beléptetettek közül a rendőrség 79 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jan. 21
13:12
A Fidesz helyett már az LMP támadja a BKK-s járatritkítást (Menedzsment Fórum)
Azonnali hatállyal vonja vissza Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a közösségi közlekedést érintő járatritkításokat, és hívja egyeztetésre az érintett városrészek vezetőit - mondta az LMP szóvivője vasárnap online sajtótájékoztatón.
jan. 21
13:12
Több mint hat év: ennyit kell várni egy műtétre a magyar városban (ATV)
Egyes intézményekben hét évet is kell várni arra, hogy a betegek a műtőbe kerülhessenek.
jan. 21
13:30
Veres András: Szent Margit nyomdokaiban járva mi is próbáljunk meg békeszerzők lenni (vasárnap.hu)
Árpád-házi Szent Margitot köszöntötték a paptestvérek, a szeminaristák és a hívek Veres András megyéspüspök vezetésével a győri Káptalandombon. A szentmise
jan. 21
13:36
Energiaügyi Minisztérium: Új időszámítás kezdődik idén a zöldenergia-tárolói fejlesztésekben (hirado.hu)
Új időszámítás kezdődik idén a zöldenergia-tárolói fejlesztésekben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap az MTI-vel.
jan. 21
13:36
Megdöbbent a kormány: több áramot termelnek a magyarok, mint a paksi atomerőmű (ATV)
A magyar háztartások mostanra több áramot termelnek, mint a Paksi Atomerőmű.
jan. 21
13:42
Pofátlanok a taxis hiénák: elképesztő összegekről számolnak be az utasok (ATV)
Volt, amelyik közölte, 20 ezer forint alatt meg sem mozdult, míg egy másiknak a hatóság szerint engedélye sem volt.
jan. 21
13:54
A magyarok többsége Lelnin-kritikus és antikommunista (vasárnap.hu)
Lenin halálának századik évfordulóján a Nézőpont Intézet és a Kommunizmuskutató Intézet közös közvélemény-kutatást készített a kommunista vezető és a kommunizmus
jan. 21
14:00
Rekordot döntött a háztartási naperőművek száma Magyarországon (Telex)
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a tavalyi növekedés után a teljes magyarországi napenergia-kapacitás több mint 40 százalékát adják a kisebb napelem-rendszerek.
jan. 21
14:00
A magyarok többsége Lenin-kritikus és antikommunista (vasárnap.hu)
Lenin halálának századik évfordulóján a Nézőpont Intézet és a Kommunizmuskutató Intézet közös közvélemény-kutatást készített a kommunista vezető és a kommunizmus
jan. 21
14:12
Karácsony Gergely újrázna Budapesten (SzabolcsiHír)
Még az EP-listán is szerepel a neve.
jan. 21
14:15
Rengeteg az energiapazarló lakás itthon, a korszerűsítés viszont méregdrága (Infostart)
Az ingatlanállomány mélyfelújításával akár 60 százalékkal is csökkenthetnénk energiafogyasztásunkat, de ehhez jelenleg nem biztosítottak a pénzügyi források – mondta az InfoRádióban a Habitat for Humanity Magyarország energiahatékonysági szakértője.
jan. 21
14:30
Vonaton lopták el az olimpiai bringás tanár pénzét – Ebből tekert volna Párizsig (Blikk)
Elég volt néhány másodperc, hogy lába kéljen annak a pénznek, amit volt tanítványai gyűjtöttek össze a világjáró nyugdíjas tanárnak.
jan. 21
14:30
Döbbenetes kijelentés: ott tart Magyarország, mint a rendszerváltás idején? (ATV)
Csaba László szerint egyáltalán nincs mivel dicsekednünk, hiszen Magyarország épp ott tart, ahol a rendszerváltás idején.

Keresés